Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nyugdíjas

hvg.hu Itthon

Pártot alapítottak a nyugdíjasok

Idős Demokraták Szövetsége néven új párt alakult. Indulnának a 2018-as választáson, de nem szövetkeznek semmilyen létező párttal – mondta az alapító.

MTI Világ

Nyolcan fagytak halálra Olaszországban

Utcán éjszakázó hajléktalanok haltak meg a rendkívüli hidegben. Hó alatt van a szicíliai Palermo térsége és befagytak a római Szent Péter tér szökőkútjai.

hvg.hu Gazdaság

Visszakérte a templomfelújításra adott millióit egy makói nyugdíjas

Egy idős asszony hatmillió forintot adományozott az egyik makói templom felújítására, de vissza is kérte, mert attól tartott, hogy másra költik a pénzt. Azt ígéri: újra küldi a milliókat, ha felállványozták az épületeket. A templom teljes felújítása 87 millióba kerülne – írja a Délmagyarország.

hvg.hu Gazdaság

Már pörög a nyugdíjasipar

A világ boldogabbik felén már pörög a nyugdíjasipar, hiszen pillanatok belül ők birtokolják az elkölthető pénzek nagy részét, nekik kell olyan ajánlatokat tenni, amik előcsalogatják ezeket a pénzeket.

MTI Itthon

Állítják, nem lesz fennakadás, mert a hivatalnokok postáskodnak

Semmilyen fennakadást nem okoz az ügyintézésben és semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése - mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.

hvg.hu Vállalkozás

Kegyetlenség? Kitilották a békésen társalgó nyugdíjasokat a sanghaji Ikeából

Nem kávézhatnak többé naphosszat a társaságra vágyó nyugdíjasok a sanghaji Ikeában. Az áruház vezetősége megtiltotta ezt ugyanis nekik, az indoklásban kulturálatlan viselkedést és illegális vakrandi-csoportokat emlegettek. Az idősek azt mondják: ha a városban van másik olyan hely, ahol társasági életet élhetnek, nagyon szívesen elmennek oda, ha kell, többet is utaznak ezért.

MTI Világ

Szépkorú bankrablók buktak le Németországban

A 65 és a 69 éves férfi 12 ezer eurót zsákmányolt egy bochumi bankban. A bankjegyek közé rejtett nyomkövetővel találta meg őket a rendőrség. A duó még a fiatalkorúak börtönében ismerkedett össze.

1
10 11 12 13 14
20
A „vad” tisztogatástól az ellenálló nemzet mítoszának építéséig: így békült meg a francia társadalom a világháború után

A „vad” tisztogatástól az ellenálló nemzet mítoszának építéséig: így békült meg a francia társadalom a világháború után

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

VSquare: Létezik egy olyan forgatókönyv, hogy ne Orbán legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

A címlapról ajánljuk