Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nyugdíjkorhatár

MTI Gazdaság

MH: majdnem az egész közszférába behoznák az általános nyugdíjkorhatárt

Az egészségügyet és a felsőoktatást kivéve az egész közszférába behoznák az általános nyugdíjkorhatárt, tehát a jelenlegi hatvankét, majd a későbbiekben hatvanöt éves kötelező nyugdíjba menetelt – írta pénteki számában a Magyar Hírlap, amely úgy tudja, ezt is tartalmazza a már a kormány elé került, a bírákat érintő nyugdíjaztatási koncepciók egyik változata.

MLF Itthon

Fellázadt az Ab: visszamenőlegesen semmis a bírók nyugdíjazása

Közel 300, idén nyugdíjazott bíró fordulhat munkaügyi bírósághoz az Alkotmánybíróság (AB) hétfői döntése után, amely visszamenőlegesen megsemmisítette a bírák nyugdíjkorhatárának 70 évről 62 évre csökkentését. A törvényt nemcsak az AB, hanem az Európai Bizottság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is vizsgálja, tavaly pedig feszültségeket gerjesztett a kormánypártok között is. A hétfői döntést megosztotta a 15 tagú testületet, a határozattervezet végül az elnök voksával ment át. Az AB a történelmi alkotmányra hivatkozva messzelte el a törvényt.

MTI Itthon

Bírák nyugdíjazása: az Ab elmeszelheti a rendelkezést

Várhatóan döntés születik a bírák nyugdíjazásának ügyében az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői ülésén. Az origo.hu úgy tudja: a testület alkotmányellenesnek minősíti és megsemmisíti azt a törvényi rendelkezést, amely a bírák szolgálati jogviszonyát az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz köti, amely jelenleg 62 év.

MTI Gazdaság

Lettországban is megemelik a nyugdíjkorhatárt

Lettországban a mostani 62-ről 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt – erről döntött csütörtökön parlament. A nyugdíjtörvény módosítása értelmében a korhatár fokozatosan emelkedik, 2014-től évente három hónappal, egészen 2025-ig.

MTI Gazdaság

A szlovák kormány a nyugdíjkorhatár emelésére készül

Emelkedne a nyugdíjkorhatár Szlovákiában és a nyugdíjak összegének kiszámítása során az eddiginél szolidárisabb módszert alkalmaznának 2016 után - jelentette Jozef Burian, a munka-, szociális és családügyi tárca államtitkárának közlésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség hétfőn.

MTI Karrier

Lengyel határőrök sztrájkja okozhat gondot a foci Eb-n

Lassító sztrájkkal követelnek nyugdíjazási kedvezményeket a lengyel határőrök, mert a jelenlegi jogszabályok szerint az általános nyugdíjrendszerhez tartoznak, így a korhatárnak a kormánykoalíció által áprilisban elfogadott emelése rájuk is vonatkozna.

MTI Világ

Később mehetnek csak nyugdíjba a lengyelek

A lengyel kormány elfogadta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényjavaslatot, amely 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a korhatárt mindkét nem számára, de lehetővé teszi az 50 százalékos résznyugdíj igénybevételét is - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Donald Tusk miniszterelnök.

MTI Világ

Nem kérnek a lengyelek a nyugdíjkorhatár emeléséből

A lengyelek 91 százaléka ellenzi a nők későbbi nyugdíjaztatását, míg a férfiak nyugdíjkorhatárának emelésével 84 százalékuk a nem ért egyet, s a nyugdíjtörvény módosítását az összes társadalmi csoport képviselőinek többsége elutasítja - derül ki egy pénteken ismertetett felmérésből.

MTI Itthon

MSZP: 2014-ben már 65 év lesz a nyugdíjkorhatár?

Az MSZP üdvözli Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár kijelentését, miszerint a kormány nem tervezi megadóztatni a nyugdíjakat, ugyanakkor a szocialisták arra figyelmeztetnek, hogy a kabinet közvetve számtalan intézkedéssel és adóval csökkenti a "nyugdíjasok létbiztonságát".

MTI Világ

67 évre emelik a lengyelek a nyugdíjkorhatárt

Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormánya 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, és a jogszabály tervezetét 30 napos társadalmi konzultációra bocsátja, mielőtt beterjeszti a parlamentben.

MTI Itthon

Navracsics: biztos nem módosul az alkotmány a bírák miatt

Biztosan nem kell módosítani az alaptörvényt a bírák nyugdíjkorhatára ügyében - jelentette ki Navracsics Tibor kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök-helyettes azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy a részletszabályok módosulnak.

hvg.hu Karrier

Felmondás: mire számíthatnak jövőre az idősek és a betegek?

Privilegizált helyzetbe kerülnek a védett korban lévők a munkaviszony megszüntetése kapcsán az új Munka törvénykönyve héten elfogadott szabályai szerint. Elfogadható és vitatható változások – a munkajogász szemével. Ezúttal az idősek és a betegek helyzetét elemezzük.

MTI Világ

30 éve nem volt ekkora sztrájk Nagy-Britanniában

Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Nagy-Britanniában. A legforgalmasabb brit repülőterek - amelyekre naponta több járat is közlekedik Budapestről - ugyanakkor közölték a 24 órás sztrájk félidejében, hogy az utasforgalomban nincsenek nagyobb fennakadások.

1 2 3 4 5 6 7
Legális buszsávozás - több kiemelt sportrendezvény autói is előzhetik hamarosan a fővárosi forgalmat

Legális buszsávozás - több kiemelt sportrendezvény autói is előzhetik hamarosan a fővárosi forgalmat

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Parászka Boróka: Mennyi az ennyi?

Parászka Boróka: Mennyi az ennyi?

Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Mint egy fesztivál reggelén – videón, hogyan bírták az éjszakázást Hadházyék a Karmelita előtt

Mint egy fesztivál reggelén – videón, hogyan bírták az éjszakázást Hadházyék a Karmelita előtt

Nagyot koppant a Trumpot megváltóként váró európai szélsőjobb

Nagyot koppant a Trumpot megváltóként váró európai szélsőjobb

Orbán: A Matolcsy Ádám garázsában álló sportkocsikról készült fotók jogosan háborítják fel az embereket

Orbán: A Matolcsy Ádám garázsában álló sportkocsikról készült fotók jogosan háborítják fel az embereket

Megcsinálták az akkumulátort, aminek olyan állaga van, mint a fogkrémnek

Megcsinálták az akkumulátort, aminek olyan állaga van, mint a fogkrémnek

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

A címlapról ajánljuk