Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#oktatás

HVG Extra Business Business magazin

Mit és hol tanuljunk a neten?

A neten állítólag fellelhető az emberi tudás közel egésze, és az ismeretek egy részét online csatornákon el is lehet sajátítani. Cikkünk első felében oktatási kurzusok széles választékát kínáló csomópontokat, második felében pedig néhány, globálisan piacképes tudás megszerzésére alkalmas oldalt mutatunk be.

hvg.hu Itthon

Gender-ügy: Kásler inkább ógörögöt vagy latint tanítana

Szeptembertől nagy változások lesznek, mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Kásler Miklós emberminiszter ezt úgy értelmezte, hogy a kultúrán belül megfogalmazódott az esélyegyenlőség iránt igény, interjút adott a kultúrharc frontjáról.

Deczki Sarolta Élet+Stílus

Üzenet egykori iskolámba

Négy éve a legmagasabb állami elismerés, most pedig a legnagyobb megalázás az osztályrésze – történet a helyi önkényről.

hvg.hu Itthon

Gendertudomány a világban – érkezik Putyin feminológiája?

A 70-es években kezdett elterjedni a gendertudomány, illetve annak oktatása a világon, Magyarországon pedig már 1989 előtt megjelent. Vannak azonban európai országok, ahol ma sem fogadják el, és van, ahonnan elkergették a gender szakot. Putyin Oroszországában a genderközpontokat a feminológiai központokká alakították át, itt a nők reprodukciós felelősségével és munkavállalásával foglalkoznak. Felkészül Magyarország? Cikkünk elkészültét nevük elhallgatását kérő szakértők segítették.

Csatlós Hanna Élet+Stílus

Ha a gyerek nem jut el Kínába, akkor Kínát kell elhozni Kőbányára

Olyan ez, mint Mohamed és a hegy esete. Ha a Magyarországon élő kínai gyerekek nem tudnak kiutazni Kínába a nagyszülőkhöz a nyáron, akkor a kínai kultúrát kell elhozni nekik ide, a X. kerületbe. Márpedig a nagyrészt Kőbányára összpontosuló kínai kolónia legfiatalabbjainak körülbelül a kétharmada nem tudja a szünidőt hétezer kilométerrel odébb tölteni. Nekik találta ki a Guanghua nevű iskola a kőbányai nyári tábort.

hvg.hu Tech

Ezért jó, ha előveheti a gimis diák a telefont az iskolai tanórán

Ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára már mindennapos gyakorlat: egyre több tanár használ a tanórák keretében okostelefonos alkalmazásokat, amelyek a diákok számára a tananyagot érdekesebbé, az órát interaktívabbá teszik. Friss felmérés mutatja meg az okostelefon használat előnyeit.

1
157 158 159 160 161
219
Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Demeter Szilárd minden területen csődöt mondott, forrásaink szerint küszöbön a bukása

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

A BYD együttműködne a Teslával a hagyományos hajtású autók eltüntetéséért

A BYD együttműködne a Teslával a hagyományos hajtású autók eltüntetéséért

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

Végre tényleg itt a tavasz: napsütés és további melegedés jön

Végre tényleg itt a tavasz: napsütés és további melegedés jön

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

A címlapról ajánljuk