Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#plágiumbotrány

M. László Ferenc Itthon

Plágiumügy: Orbán nem szívesen engedi el Schmitt kezét

Tabuként kezelik a Fideszben az államfő doktori disszertációja ügyében még január közepén kipattant botrányt. A hvg.hu információi szerint mostanáig sem a frakcióüléseken, sem az elnökségi értekezleteken nem került elő, pedig a parlamenti képviselők többsége igen kínosnak tartja Schmitt Pál plágiumgyanús ügyét. A kormánypárti politikusok Orbán Viktor útmutatására várnak, ám szerintük a miniszterelnök-pártelnök nem szívesen engedi el Schmitt kezét, miután 2010 májusában keményen megküzdött a pártja vezérkarával azért, hogy személyes jelöltjét válasszák államfőnek.

MTI Világ

Plágiumvád a marosvásárhelyi egyetem vezetői ellen

Plágiumváddal illették a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetőit. Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke szerint az egyetem egyes vezetői plágium révén próbálták növelni tudományos közleményeik listáját.

MTI Itthon

Nem tárgyalja a plágiumügyet a Fidesz Egerben

A Fidesz-frakció sajtóosztálya szerda este az MTI megkeresésére határozottan cáfolta, hogy a kihelyezett frakcióülésen napirendre kerülne a köztársasági elnök állítólagos plágiumügye.

hvg.hu Itthon

Mélyponton Schmitt Pál népszerűsége

A januári közvélemény-kutatások szerint elérte eddigi mélypontját Schmitt Pál népszerűsége. Ugyanakkor a pártok közötti erőviszonyok nem változtak jelentősen. A bizonytalanok aránya továbbra is rendkívül magas, a kormánypárt támogatottsága csökken, az ellenzéki pártok népszerűsége pedig stagnál - áll a Political Capital elemzésében.

hvg.hu Itthon

Népszabadság: külföldi szakértők vizsgálhatják Schmitt doktoriját

Miután a Népszabadság arról számolt be, hogy a magyar szakértők sorra utasítják vissza, hogy a Schmitt Pál plágiumgyanús dolgozatát vizsgáló bizottságban részt vegyenek, a lap szerint felmerült annak a lehetősége, hogy a SOTE külföldi szakértőket kérne fel a szövegelemezésre.

hvg.hu Itthon

Német "forrása" sosem dolgozott Schmitt Pállal

Saját állítása szerint nem dolgozott együtt Schmitt Pállal az a német kutató, akinek tanulmányából szintén átemelt részeket 1992-es disszetrációjához a köztársasági elnök, sőt, az sem rémlik Klaus Heinemann-nak, hogy találkoztak volna - derül ki az Index.hu hétfői cikkéből.

hvg.hu Itthon

Origo: MOB-tagok voltak a Schmitt-doktori bírálói

Az 1992-ben Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét betöltő Schmittnek olyan bizottság előtt kellett beszámolnia, amelynek tagjai közül többen az általa irányított szervezetben dolgoztak - derül ki az Origo cikkéből.

hvg.hu Itthon

Schmitt kisdoktorija: az akadémiának nincs jogköre vizsgálódni

Válaszolt Pálinkás József arra a petícióra, amelyet egy főképp történészekből álló csoport nyújtott be a plágiumgyanú kivizsgálásáért a Semmelweis Egyetem rektorának, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek, illetve az MTA elnökének.

MTI Itthon

MSZP: "Schmitt rádióinterjúja siralmas magyarázkodás"

A szocialista Szanyi Tibor siralmas magyarázkodásként értékelte szerdai sajtótájékoztatóján a köztársasági elnök reggeli rádióinterjúját, amelyben Schmitt Pál a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanúra reagált.

hvg.hu Itthon

Schmitt nem beszél az egri főiskolásokhoz, de osztályfőnökit azért tart

Eredetileg az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartott volna az Alaptörvényről előadást a hallgatóknak Schmitt Pál, de ezt lemondta arra hivatkozva, hogy nem akarja megzavarni a vizsgaidőszakot és a felkészülést. A szintén egri Dobó Gimnázium honlapja szerint a főiskola helyett náluk tart majd rendhagyó osztályfőnöki órát az államfő.

hvg.hu Itthon

Török Gábor: komoly presztízsveszteség lehet a Fidesznek az államfőcsere

Presztízsveszteség lenne, ha a plágiumvád miatt a Fidesz megvonná a bizalmat Schmitt Páltól, ám a lépés mellett is szólnak érvek - mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az IMF-tárgyalások kapcsán a kormány csupán rossz és rosszabb lehetőségek közül választhat.

hvg.hu Itthon

Petíciót nyújtottak be a Schmitt-botrány miatt

A doktori címet illető plágiumgyanú kivizsgálásáért nyújtott be petíciót egy zömében történészekből álló csoport a Semmelweis Egyetem rektorának, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek, illetve az MTA elnökének.

1
4 5 6 7 8 9 10
Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Baltát és fejszét dobott a rendőrök felé, majd nem értette, miért tartóztatták le

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Szlovákiában terjeszkedik a Jaguar Land Rover, új üzemet nyitnak

Szlovákiában terjeszkedik a Jaguar Land Rover, új üzemet nyitnak

Óriási orvosi siker: két hónapja él génmódosított sertésvesével egy amerikai nő, és jól érzi magát

Óriási orvosi siker: két hónapja él génmódosított sertésvesével egy amerikai nő, és jól érzi magát

80-160 millió forint végkielégítést is kaphatnak a bezáró brüsszeli Audi-gyár dolgozói

80-160 millió forint végkielégítést is kaphatnak a bezáró brüsszeli Audi-gyár dolgozói

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Hamarosan a boltokban a lisztkukacporos kenyér, zsemle és chips

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

A címlapról ajánljuk