Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rokkantnyugdíjas

HVG Itthon

Ezreket gyógyított meg az Orbán-kormány

Egyetlen intézkedésével ezreket gyógyított meg az Orbán-kormány – legalábbis papíron. A leszázalékoltak tömegeinek szinte automatikus egészségügyi felminősítése egyetlen célt szolgál: spórolni az elesetteken – írja az e heti HVG.

hvg.hu Itthon

Vádat emeltek a rákospalotai rokkantnyugdíjas gyilkosai ellen

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé azt a két férfit, akik a vád szerint pénzéért öltek meg tavaly márciusban egy rákospalotai rokkantnyugdíjast. Az egyik fojtogatta, majd arccal az ágynak nyomta áldozatot, aki végül megfulladt. Eközben a társa az ajtónál figyelte, tiszta-e a levegő. Mindketten előzetesben vannak már.

pecsma.hu Itthon

Prostituált vert át milliókkal egy szerelmes rokkantnyugdíjast Pécsett

Hitelt vetetett fel egy pécsi rokkantnyugdíjas férfival az a nő, akit egy társkeresőn ismert meg. Csak később derült ki, hogy a nő prostituált, és átverte a 49 éves férfit, nem volt szerelmes belé. A rendőrség nyomozott ugyan az ügyben, de végül azt lezárták, mert szerintük nem történt bűncselekmény – olvasható a pecsma.hu-n.

Klubrádió/hvg.hu Gazdaság

Tízezrek veszítik el a kedvezményes BKV-bérletet áprilistól

Mintegy 47 ezer ember veszíti el jogosultságát március 31-étől arra, hogy nyugdíjas bérletet vehessen a BKV-nál – mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke a Klubrádióban. A változás az öregségi nyugdíjkorhatár alattiakat érinti.

HavariaPress Bűnügy

Rokkantnyugdíjas férfi próbált rabolni Győrben

Késsel fenyegetőzve próbált kirabolni szombaton este egy italboltot egy férfi Győrött. A támadót egy vásárló és a bolt tulajdonosának fia elfogta. A rokkantnyugdíjas támadóról kiderült, hogy csütörtökön is próbálkozott már: Enesén kísérelt meg kirabolni egy takarékszövetkezetet, de nem járt sikerrel.

MTI Itthon

A Fidesz az öngyilkos zirci nyugdíjasról beszélt

Embertelenség egy ember értelmetlen halálából politikai tőkét kovácsolni - mondta Némedi Lajos, a Fidesz veszprémi szervezete alelnöke a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján pénteken. A veszprémi alpolgármester egyben őszinte részvétét fejezte ki a szombaton elhunyt 55 éves zirci rokkantnyugdíjas gyászoló családjának.

1 2
Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Váratlan újdonság az MWC-n: hatalmas levehető objektíves kamerás mobillal sokkol a Xiaomi

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

A címlapról ajánljuk