Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#roma család

hvg.hu Itthon

Cigány családot zaklattak, vádat emeltek a Betyársereg-tagok ellen

Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik közül többen is a leginkább szélsőséges, rasszista megnyilvánulásairól ismertté vált Betyársereg tagjaiként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy roma család tagjait Szúcson – közölte az ügyészség.

hvg.hu Világ

Megint elvettek egy szőke kislányt egy roma pártól

Újabb szőke kislányt vettek el egy roma házaspártól, ezúttal Dublinban. A gyereket nevelő pár által bemutatott dokumentumok nem győzték meg az illetékes hatóságokat, ezért a kislány állami gondozásba került.

hvg.hu Itthon

Átveréssel telepített ki Jászberény egy cigány családot

Az önkormányzat közreműködésével telepítettek ki egy cigány családot Jászberényből a várostól néhány kilométerrel arrébb lévő Tarnaörsre, azt a látszatot keltve, mintha az érintett család önszántából vásárolt volna meg egy ingatlant a faluban – derül ki a hvg.hu birtokába került dokumentumokból. A kitelepítettek – köztük kilenc kisgyermek – mindössze egy napig maradhattak az amúgy lakhatatlan tarnaörsi házban.

Népszabadság Itthon

Véres verés: roma családot telepítenének ki Lábatlan lakói

Lábatlan lakóinak egy része kitelepítene a kisvárosból egy roma családot, melynek fiatalkorú tagja júniusban véresre vert egy helybeli férfit. A település önkormányzata a „kibeszélés” mellett döntött és a törvényesség pártjára állt – számolt be a Népszabadság.

MTI Itthon

Rendőröket vezényeltek Hatvanba egy leszámolás megelőzésére

Fokozott rendőri ellenőrzést tartanak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Készenléti Rendőrség munkatársai vasárnap Hatvanban, hogy így akadályozzák meg két család összetűzését, akik között elmérgesedett a viszony - tájékoztatta Heves megye rendőr-főkapitánya az MTI-t.

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Donald Trump kijelentette: Ukrajnával nehezebb együttműködni, mint az oroszokkal

Donald Trump kijelentette: Ukrajnával nehezebb együttműködni, mint az oroszokkal

Viharos szél és sok eső érkezik hétfőtől

Viharos szél és sok eső érkezik hétfőtől

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

A címlapról ajánljuk