Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szólásszabadság

hvg.hu Tech

Kiradírozható múlt: érkeznek az első törlési kérések a Google-höz

Nem kellett sokat várni arra, hogy a való életben is kiderüljön, kik és milyen célból használhatják ki az Európai Unió bírósága által kedden hozott ítéletet. Nagyon úgy néz ki, ha minden így marad, “a felejtés jogával” tulajdonképpen átírható a történelem.

MTI Világ

Michelle Obama üzent Kínának a szólásszabadság miatt

Az információ- és a szólásszabadság fontosságát hangsúlyozta Kínában Michelle Obama. Az amerikai elnök felesége, aki édesanyjával és lányaival látogatott Kínába, a Peking Egyetem hallgatóinak tartott szombati előadásában arról beszélt, hogy ezek mindenkit megillető jogok.

hvg.hu Itthon

Döntött az Ab: a politikusoknak tűrniük kell a kritikát

Nagy jelentősége lehet a szólásszabadság szempontjából az Alkotmánybíróság keddi határozatának, amely törölte az új Ptk.-ból a közszereplők bírálhatóságát korlátozó egyik fordulatot. A testület szűk többséggel meghozott döntése iránymutatást is tartalmaz, hogyan kellene kezelni a hasonló eseteket, és nem csak megőrzi, de tovább is fejleszti azt az elvet, hogy a politikusoknak többet kell tűrniük.

hvg.hu Itthon

Index: elmeszelte az Ab a szólásszabadság korlátozását

Állítólag már döntött az Alkotmánybíróság, és már csak a különvélemények hiányoznak ahhoz a határozathoz, amelyben megsemmisítik az új Ptk. egyik, a közszereplők bírálatát korlátozó fordulatát. A kódex szövegébe a parlamenti többség illesztette be azt a kitételt, hogy a politikusoknak csak akkor kell többet tűrniük, ha „méltányolható közérdekből" szidják őket. Az Ab azonban a kiszivárgott hírek szerint ragaszkodik a régi gyakorlathoz.

Zubor Zalán Itthon

Mi az elfogadható vicc, és mi a beteg vicc?

„Csoport-rágalom”, sértő viccek tiltása, az „antifeminizmus” elleni fellépés, a népirtások tagadásának tilalma – ilyen és ehhez hasonló javaslatok szerepelnek egy brüsszeli szervezet Magyarországon is bemutatott európai kerettörvény-javaslatában, melyet az MSZP-frakció is támogat. A javaslat több eleme nehezen értelmezhető gumiszabálynak tűnik, de megalkotói szerint ez nem véletlen: nem írnák körül, mi számít gyűlöletkeltésnek, hanem minden esetben a jogalkalmazók „józan belátására” bíznák, mit tekintenek annak.

Seres László Publicisztika

Seres: Kilövési engedély

Ahogyan a törvényhozási többség reagált a bajai videóügyre, az csak orosz, fehérorosz, ill. zimbabwei relációban értelmezhető. A Fidesz lényegében kilövési engedélyt adott újságírókra, bloggerekre, és csak a nagylelkűségüknek köszönhető, hogy végül nem fogják lecsukni a gondatlan információközlőket is.

MTI Világ

Kritikus bloggerek, online celebek - így számolnak le velük Kínában

Sokan aggódnak, az utóbbi idők rendőrségi akciói megfélemlíthetik a kínai bloggereket, eltántoríthatják őket további aktivitásuktól a közösségi médiában. Kínában körülbelül 200 embernek van több mint tízmilliós követői tábora, s további háromezernek több mint egymilliós.

Hont András Vélemény

Hont: Szabadság, te szülj nekem trendet!

Kádár népe újabb és újabb szabályokat követel, hogy kijátszhassa azokat. A különféle szervek és testületek pedig készséggel sietnek óhaját kielégíteni.

MTI Világ

Mossa kezeit az egyiptomi elnöki hivatal a humorista-ügyben

Az egyiptomi elnöki hivatal szerint nem az ő kezdeményezésükre indítottak eljárást egy népszerű humorista ellen az iszlám és az államfő megsértésének vádjával. A hivatal szerdai közleményében a szólásszabadság iránti elkötelezettségükről is írtak.

Kovács Áron Itthon

Alaptörvény 2.0: új korlátokat szab a szólásszabadságnak a Fidesz

Szűkülhet a közszereplők bírálhatósága, ha életbe lép az alaptörvény negyedik módosítása, és perek végtelen sorozata indulhat a gyűlölködő beszólások miatt. Az alkotmány új verziója változtatna a véleménynyilvánítás szabadságának megfogalmazásán, ami az új polgári törvénykönyvvel párosítva teljesen új utakra viheti a személyiségi jogok védelmét. Cikksorozatunkban részletesen bemutatjuk, milyen hatással lesz mindennapjainkra az alaptörvény javított kiadása.

MTI Világ

Internálják a Pussy Riot-lányokat

Az orosz fővárostól távol eső javító-nevelő táborokba szállították a hétvégén a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban "punkimát" tartó Pussy Riot együttes két tagját - tájékoztatta az AFP-t az elítéltek védőügyvédje.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Bukást bukásra halmozott Hosszú Katinka cégbirodalma

Bukást bukásra halmozott Hosszú Katinka cégbirodalma

Kiderült, hol érnek össze a műkörömbiznisz és az embercsempészet szálai Belgiumban

Kiderült, hol érnek össze a műkörömbiznisz és az embercsempészet szálai Belgiumban

Magyar Péter: A Fideszen és a kormányon belül is ellentét van

Magyar Péter: A Fideszen és a kormányon belül is ellentét van

A kormányinfón láthattuk, hogyan próbálta védeni Gulyás Gergely a védhetetlent

A kormányinfón láthattuk, hogyan próbálta védeni Gulyás Gergely a védhetetlent

Donald Trump ismét megfenyegette a Harvard Egyetemet

Donald Trump ismét megfenyegette a Harvard Egyetemet

2157 lóerő, villanymotor helyett egy brutális V12-ből

2157 lóerő, villanymotor helyett egy brutális V12-ből

Már az óvodában orbánozással és magyarozással csúfolódnak a gyerekek

Már az óvodában orbánozással és magyarozással csúfolódnak a gyerekek

Bukást bukásra halmozott Hosszú Katinka cégbirodalma

Bukást bukásra halmozott Hosszú Katinka cégbirodalma

Lázár szerint a telexes újságíró nem tudhatja előre, hogy kell-e féltenie az egzisztenciáját

Lázár szerint a telexes újságíró nem tudhatja előre, hogy kell-e féltenie az egzisztenciáját

A címlapról ajánljuk