Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szabálytalanság

hvg.hu Gazdaság

Rosszul lesz, ha meglátja, mivel akarták etetni az óvodásokat

Koszos padló és mennyezet, legyek, 13 tonna jelöletlen és lejárt termék, rozsda, rendetlenség, szabálytalan húsdarabolás – egyebek közt ezt tárta föl a hatóság legutóbbi ellenőrzésén két hazai húsüzemben. Az eljárások zajlanak, a két vállalkozás több millió forintos bírságra számíthat.

MTI Itthon

Húsvéti ellenőrzések: A boltok majdnem felében nem stimmelt valami

A március elején indított húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök. A tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenőrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten.

MTI Itthon

Szabálytalan volt az Emmi az ombudsman szerint

A pályázati döntésekkel szemben beadott kifogások elbírálásában azonban - a törvényi előírással ellentétben - olyanok is részt vettek, akik a kifogásolt döntéseket hozták - ez csak egyike volt a Szabó Máté által feltárt szabálytalanságoknak az egyes oktatási intézményekre vonvatkozó pályázati rendszerben.

MTI Világ

Szabálytalanságok kísérték az egyiptomi népszavazást

Súlyosabb erőszak nélkül zajlott a népszavazás szombaton Egyiptomban az új alkotmány tervezetéről. A szavazóhelyiségek a tervezettnél két órával később, helyi idő szerint este kilenc órakor (magyar idő szerint este nyolckor) zártak.

hvg.hu Sport

Megkönnyezte saját brutális talpalását - videó

Az ukrán bajnokságban a Dnipro-Obolon mérkőzésen a hazaiak csatára, Mateus - nem szándékosan - csúnyán fejbe rúgta az ellenfél kapusát. Kiállították, de nem mert lemenni, mert félt, hogy súlyos sérülést okozott.

MTI Sport

Balotellit négy meccsre eltiltották a taposásért

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) négy mérkőzésre eltiltotta Mario Balotellit, a Manchester City támadóját, aki a Tottenham Hotspur elleni, vasárnapi bajnoki mérkőzésen megtaposta ellenfelét.

1 2 3 4 5 6
Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Bíróság kényszerítheti fegyverletételre Trumpot a vámháborúban

Bíróság kényszerítheti fegyverletételre Trumpot a vámháborúban

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Észak-Koreában leváltottak egy magas rangú katonai vezetőt és „vasfegyelmet” hirdettek

Észak-Koreában leváltottak egy magas rangú katonai vezetőt és „vasfegyelmet” hirdettek

Ferrari-konkurens lesz az Alpine első utcai hiperautója

Ferrari-konkurens lesz az Alpine első utcai hiperautója

20 év börtönt kapott a francia pedofil orvos, aki gyerekek százaival szemben követett el szexuális visszaéléseket

20 év börtönt kapott a francia pedofil orvos, aki gyerekek százaival szemben követett el szexuális visszaéléseket

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Repülőrajt a Hungary Airlinesnál: 200 milliós veszteség tavaly, de bankbetétben tízszer ennyi

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

A címlapról ajánljuk