Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#törvénytervezet

hvg.hu Gazdaság

A kormány betartja, amit ígért: 25-30 százalékkal csökkennek a törlesztők

Trócsányi László igazságügyi és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón vázolta a devizahitelesek kérdésének rendezéséről szóló már elfogadott törvényeket, illetve az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatokat. Az igazságügyi miniszter szerint a kormány betartja, amit ígért, 25-30 százalékkal csökkennek majd a törlesztőrészletek, Varga szerint pedig azért van szükség a forintosításra, hogy ne legyen a jövőben kockázat.

hvg.hu Vállalkozás

Kampec lehet a Tescónak és az Auchannak

Újabb csapást mérnek a külföldi hátterű hipermarketekre. A kormány törvényjavaslata szerint három év múlva bezárhat például a Tesco, az Auchan, a Spar, az Aldi, a Metro. Csak azzal kerülhetik el ezt, ha drasztikusan megdrágítják a termékeiket – de akkor is a CBA malmára hajtják a vizet. Ezt már Varga Mihály is támogatja, aki a vasárnapi boltbezárást nem.

M. László Ferenc Itthon

Megijedtek a Fideszben: a netadó égeti rájuk a diktatúra bélyegét

Orbán Viktor az utolsó percig ragaszkodott az internetadóhoz, és csak akkor hátrált meg, amikor látta, hogy a törvénytervezet olyanokat is az utcára visz, akiket korábban nem érdekelt a politika. Információink szerint erre figyelmeztette egy közvélemény-kutatás is. Ám a miniszterelnök továbbra sem mondott le „az interneten keletkező hatalmas extraprofit” megadóztatásáról, csak azt ismerte fel, a lépést kommunikációs szempontból nem készítették elő megfelelően.

M. László Ferenc Itthon

Megsorozza Simicskát és az RTL-t Lázár új fegyvere

Jelentős pofont kapott a kormánytól az RTL Klub pénteken: a rezsicsökkentésre hivatkozva a kabinet megtiltotta, hogy a tévétársaság pénzt szedjen a kábelszolgáltatóktól és ezzel ellensúlyozza a reklámadó miatt kieső bevételeit. Ám a tervezett intézkedés legalább ennyire sújtja a kormányközelinek vélt TV2-t is, amely 6-8 milliárdot várt jövőre a programdíjból, és ebből akarta helyrebillenteni a veszteséges mérlegét. Forrásaink szerint a tiltással újabb frontot nyitottak Simicska Lajossal szemben, miközben a legdurvább lépés még hátra van. Januártól egy kézbe kerül az összes állami reklámköltés, információink szerint a tervezett ügynökség élére pedig a Habony Árpáddal jó kapcsolatban álló Giró-Szász András kerülhet.

MTI / hvg.hu Itthon

Tovább növelheti Lázár hatalmát a parlament

Hétfőn és pénteken folytatja rendkívüli nyári ülésezését a parlament, a képviselők egyebek mellett elfogadhatják a kabinet bankszanálásról és kormányzati szerkezetátalakításáról szóló javaslatait, de módosíthatják a földtörvényt és az elektronikus sportfogadás szabályait is.

M. László Ferenc Vállalkozás

Enyhül a nyomás az RTL-en, Simicskát viszont büntetik

Magyarázkodni kényszerült az RTL Klub, miután kiderült, hogy nemcsak a TV2-n, hanem rajta is segít az a kiskapu, amit az utolsó percben nyitottak a reklámadó-törvényben. Ám a könnyítés ellenére egyik tévé sem ússza meg az új különadót. A legkevésbé a Fidesz-közeli üzletemberek örülhetnek: ők évek óta annyira nyereségesek, hogy nem tudják enyhíteni a terheiket. Kiszámoltuk: ki mennyit fizet. Megnéztük: milyen csapdák vannak elrejtve még a nagy port kavart reklámadóban.

hvg.hu Gazdaság

Profitorientált maradna a gáz- és az áramellátás

Ősszel benyújtják azt a jogszabályt, amely szabályozza a nonprofit közműszolgáltatást. A tervek szerint csak a szemétszállítás, a víz- és a csatornaszolgáltatás tartozna a nem nyereségérdekelt szolgáltatások körébe – értesült a VS.hu.

hvg.hu Itthon

Bekeményített a Fidesz: leseperték Pokorni puhító ötletét

Hiába kért önmérsékletet a tankönyvpiac államosítása ellen tiltakozó ellenzéktől az oktatási bizottság elnöke, Pokorni Zoltán, a kormánypárti többség elvetette az általa javasolt módosítókat. Hétfőn Pokorni még abban reménykedett, ha nem támadják túl erős módosítókkal a kormány előterjesztését, akkor kisebb engedményeket el lehet érni. A kompromisszumos javaslatát végül leseperték az asztalról.

hvg.hu Gazdaság

Itt a reklámadó, ami lenullázza a médiapiacot

Egymilliárd forint reklámbevételig nem kell fizetni, afölött azonban egy-, tíz- és húszszázalékos kulccsal kellene megfizetni a reklámadót, amennyiben a pénteken közzétett munkaanyag szerint ténylegesen bevezetik a reklámok közzétevőit sújtó új adófajtát. De lehet, hogy csak egy újabb zsarolási eszközről van szó Brüsszellel szemben. Adójavaslatokat ugyanis előkészületi fázisban nem szokás közzétenni.

M. László Ferenc Itthon

Rejtett aknákra terelné vetélytársait a Fidesz

Saját magán is eret vágna a Fidesz az új kampányfinanszírozási törvénnyel, amely 585 millióval kevesebb állami támogatást juttatna a kormányzó pártnak. Ám miután a törvénytervezet továbbra sem garantálja a pénzszerzés és a költés átláthatóságát, az új szabályok is megkerülhetők lesznek. Semmi sem tiltja például, hogy „közeli” civilek, vagy a kormány intézményei kampányoljanak a pártok helyett – közpénzből.

hvg.hu Világ

Törvény a balettintézetről: "az EU-nak cselekednie kell"

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István budapesti főpolgármester beszélgetését idézi a Carnegie Endowment fo International Peace think-tank Strategic Europe című lapjának főszerkesztője, Judy Dempsey legújabb elemzésében.

hvg.hu Itthon

Már tervezi is Orbán portugálos törvényét a VI. kerület

A VI. kerület már felvette a kapcsolatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, hogy elkészítsék azt a törvénytervezetet, amelyet Orbán Viktor rendelt meg Tarlós Istvántól az új BKK-buszok átadásán, a Balettintézet előtt robogva – írta az Origo.

MTI / hvg.hu Itthon

Kósa: tényleg felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat

Az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő több változtatást is javasol a Fidesz elnöksége: e szerint a jövőben a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna a testülethez, továbbá erősítenék az Ab munkájának nyilvánosságát, valamint felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat.

hvg.hu Gazdaság

Orbánék megkívánták a Vöröskereszt pénzét

Húsz év után újraírnák a Magyar Vöröskereszt működését szabályozó törvényt, e szerint a jövőben a segélyszervezet úgynevezett köztestületi jogállást kapna - írta a Népszabadság. A tervezet szerint a Vöröskereszt kizárólag a Magyar Államkincstárnál vezethetne számlát, és az átmenetileg szabad pénzeszközeit kizárólag állampapírokba forgathatná.

Nagy Gergő Gazdaság

Darázsfészekbe nyúlt az újfideszes borász

Felkavarhatta az állóvizet Tiffán Zsolt villányi borász, fideszes képviselő törvényjavaslata, mellyel átszabnák a hegyközségi határokat, és központilag nyúlnának bele ezek működésébe. A borvidéki önkormányzatok kiakadtak, a mezőgazdasági bizottság pedig ijedtében levette napirendről a javaslat tárgyalását.

MTI Gazdaság

Új piacfelügyeleti szabályok jöhetnek

Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos - ebből indul ki az egységes piacfelügyelet szabályait módosító törvénytervezet.

1 2 3 4
Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Szigorodnak a szabályok a repülőkön, célkeresztben a mobiltöltő powerbank

Szigorodnak a szabályok a repülőkön, célkeresztben a mobiltöltő powerbank

Kapolcson kísérik utolsó útjára Galkó Balázst

Kapolcson kísérik utolsó útjára Galkó Balázst

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

A zsíros has veszélyesebb lehet, mint gondolná

A címlapról ajánljuk