Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tüntetés

MTI Világ

Amerika-ellenes tüntetés Teheránban: több ezren mentek az utcára

A főként iskolásokból álló tömeg Halál Amerikára!, Halál Izraelre! jelszavakat skandált, miközben transzparenseiken dicsőítette Ali Hameneit, Irán vallási és politikai vezetőjét, akiért - a feliratok alapján - a demonstrálók akár életüket is készek feláldozni.

Hírszerző/FH Világ

Csupasz mellekkel Putyin ellen - fotó

A FEMEN nevű csoport hat aktivistája tiltakozott amiatt, hogy Vlagyimir Putyin energetikai ügyekről tárgyal ukrán vezetőkkel. Félmeztelenre vetkőztek Putyin kijevi látogatása ellen ágálva.

hvg.hu Itthon

Ötszázan tüntetnek a Kozma utcai börtönnél Budaházyért

Legfeljebb ötszázan, de talán csak három-négyszázan lehetnek a tüntetők a Kozma utcai börtön közelében, a Kozma utca és az Újhegyi út sarkán - jelentette helyszíni tudósítónk. A sötét utcában ugyanis - ahová a rendőrök elterelték a demonstrálókat - nehéz megszámolni a jelenlévőket.

Nagyítás

A nyugdíjukért gyújtanak fel kukákat a franciák – Nagyítás-fotógaléria

A francia kormány által tervezett nyugdíjreform miatt hetek óta tartó sztrájkok és demonstrációk utcai összecsapásba torkolltak a héten Franciaországban. A tervezet szerint a kormány a jelenlegi 60 évről 62 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. A teljes összegű nyugdíj a jelenlegi 65 helyett ezentúl 67 évtől jár majd, vagy 41 és fél év munkaviszony után.

MTI Karrier

Több ezer tanár tüntetett Romániában a bércsökkentések miatt

Több ezer pedagógus és egyetemi tanár vonult utcára kedden Bukarestben a júliusban bevezetett 25 százalékos bércsökkentés ellen tiltakozva. A tanárok a kormány épülete előtt gyűltek össze, majd onnan a munkaügyi, az oktatási minisztérium elé vonultak, de egyesek közülük az elnöki hivatal előtt is tüntettek.

MTI Itthon

Elmarad a fegyveres és rendvédelmi dolgozók tüntetése szombaton

Nem demonstrálnak szombaton a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezetei; a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fóruma (SZÉF) munkavállalói oldalának képviselői pénteken közölték döntésüket a Belügyminisztériumban (BM) tartott plenáris ülésen.

MTI Világ

Elfogadták a francia nyugdíjreformot, ezrek tüntettek a szavazás alatt

A francia nemzetgyűlés szerdán elfogadta a nyugdíjreform tervezetét, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre. A tervezet miatt a dolgozók korábban országos sztrájkkal tiltakoztak, a mai szavazás alatt pedig ezrek tüntettek a nemzetgyűlés épülete előtt.

MTI Világ

Ezrek tüntettek az USA ellen Afganisztánban

Az afgán rendőrség szerdán lövésekkel oszlatott szét egy tüntetést Kabulban: az Amerika-ellenes megmozduláson több ezer tiltakozó vett részt. A rendőrség és szemtanúk szerint a golyók legalább két embert megsebesítettek.

MTI Itthon

Budaházyért tüntettek a Kossuth téren

A terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai szabadon bocsátásáért tüntettek hétfő este a fővárosi Kossuth Lajos téren; a demonstrálók előtt több jobbikos képviselő is beszédet mondott.

MTI Világ

Szétvertek egy ellenzéki tüntetést Moszkvában

Moszkvában a polgármesteri hivatal közelében vasárnap este ismét ellenzéki tüntetők gyűltek össze, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a városvezetés és a kormány tevékenységével: a rendőrség jó előre rácsokkal zárta le a nem engedélyezett megmozdulás tervezett színhelyét, majd a gyülekezők közül 21 főt előállítottak, a többieket kiszorították a környékről.

MTI Tech

Fizikusok százai tüntettek a megszorítások ellen

Tudósok és az alkalmazottak százai tüntettek szerdán a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának (CERN) genfi központja előtt, hogy így tiltakozzanak a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumát sújtó költségvetési megszorítások ellen.

1
244 245 246 247 248
254
A Parlamenttől a Várba vonultak volna a momentumosok az Alaptörvény-módosítás miatt, de útjukat állta a rendőrsorfal

A Parlamenttől a Várba vonultak volna a momentumosok az Alaptörvény-módosítás miatt, de útjukat állta a rendőrsorfal

Iránnak azért vannak kétségei, hogy sikeres lesz-e az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalássorozat

Iránnak azért vannak kétségei, hogy sikeres lesz-e az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalássorozat

Trump összekacsintott a „legmenőbb diktátorral”, majd nevetve a biztos életveszélybe küldött egy ártatlan családapát

Trump összekacsintott a „legmenőbb diktátorral”, majd nevetve a biztos életveszélybe küldött egy ártatlan családapát

A delfinekkel fog „beszélgetni” a Google új MI-je

A delfinekkel fog „beszélgetni” a Google új MI-je

Nébih: befejeződött a ragadós száj- és körömfájással fertőzött telepek felszámolása

Nébih: befejeződött a ragadós száj- és körömfájással fertőzött telepek felszámolása

A használt Teslák minden más elektromos autónál népszerűbbek Magyarországon

A használt Teslák minden más elektromos autónál népszerűbbek Magyarországon

Botrány a jogászgyűlésen: Varga Zs. András előadás közben hagyta ott a konferenciát és hazarendelte a kúriai bírókat is

Botrány a jogászgyűlésen: Varga Zs. András előadás közben hagyta ott a konferenciát és hazarendelte a kúriai bírókat is

Átadták a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat

Átadták a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat

Lakatos Márk szerint rágalom és mese, amit Tóth Gabi állít róla a szexuális zaklatásos ügye kapcsán

Lakatos Márk szerint rágalom és mese, amit Tóth Gabi állít róla a szexuális zaklatásos ügye kapcsán

A címlapról ajánljuk