Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Plázs

A diplomások és a jó állásúak a legegészségesebbek

Az életkor mellett az iskolai végzettség és az anyagi körülmények is befolyásolják egészségünket. Ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legújabb felméréséből. Az adatok szerint, a diplomások és a jó munkahelyen dolgozó, párkapcsolatban élők a legegészségesebbek Magyarországon - közölte az MTV Híradó.

MTI/hvg.hu Tech

A piszkos patkányok nem allergiásak

Laboratóriumi és vadon élő rágcsálók immunrendszerének összehasonlítása nyomán amerikai kutatók kimutatták, hogy a vadon élő állatok immunrendszere jobban működik, és ezért a piszkos patkányok egészségesebbek, mint steril körülmények között tartott laboratóriumi társaik.

MTI Tech

Halált okozhat a földimogyoró

Amerikában a lakosság több mint egy százaléka allergiás a földimogyoróra, s élete duplán veszélyeztetett: a mogyoróallergia életveszélyes rohamot okoz, de az amerikai konyhaművészetet annyira áthatja a mogyoróolaj és mogyoróvaj, hogy fel sem tüntetik a termékeken a mogyorót, noha nyomokban szinte minden élelmiszerben, s sok kozmetikumban jelen van.

Itthon

Az egészségügyi reformok mellett a többség

Az emberek több mint kétharmada szerint nem lehet tovább halogatni az átfogó reformokat az egészségügy területén - derül ki a Marketing Centrum kutatásából. 45 százalékuk egyetért azzal, hogy az egészségügyi ellátás színvonala csak akkor fog javulni, ha több egymással versengő biztosító közül választhatunk, és csupán 33 százalékuk van az ellenkező véleményen.

hvg.hu Plázs

Hogyan enyhítsük a fájdalmat - függőség és mellékhatás nélkül?

Mind több orvos választja a fájdalomkezelés komplex módját, amely a kialakult, látható tünetekkel együtt kezeli a beteg egóját és pszichéjét – írja a Focus című német hetilap. Mások, amint az egy belga gyárlátogatáson kiderült, azon dolgoznak, hogy a krónikus fájdalom - legyen az daganatos betegség kísérője vagy mozgásszervi, esetleg reumás eredetű – elviselhetővé szelídüljön, a beteg teljes életet élhessen.

hvg.hu Plázs

Hét lépés a madárinfluenza ellen

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz képes a H5N1 madárinfluenza vírus mutálódni és közvetlenül madárról emberre, majd emberről emberre terjedni Európában is, de nem árt néhány óvintézkedéssel a dolgok elejébe menni.

MTI Plázs

Több riasztást kapnak a beöltözött mentősök

A napok óta tartó kánikula miatt 20 százalékkal emelkedett a mentőszolgálathoz érkező riasztások száma. Nem tartják indokoltnak azonban a mentős egyenruha rövidnadrágra cserélését.

Plázs

Évközi megszorítások az egészségügyben

Ha az orvos nem foglalkozik átlagosan legalább öt percig a pácienseivel, nem fizet az egészségbiztosító, egy kórházi ágyra pedig naponta csak egy beteget lehet "elszámolni" - ilyen és ehhez hasonló előírásokkal indul harcba a túlköltekezés ellen az egészségügyi tárca.

hvg.hu Plázs

Megelőzhető a PC-betegség

Egy brit orvosi szaklap szerint az alsó kéz megfelelő alátámasztásával csökkenthető a törzs felső részében érzett fájdalom, mely leginkább a számítógépeken dolgozókat érinti. A San Francisco-i University of California kutatása szerint, ha a kezet a megfelelő magasságban és módon pihentetjük, kiküszöbölhető a nyak- és a vállfájdalom, úgymint a kézfej, a csuklók és az alkar nyilallása is.

Plázs

Félrevezető napozószer-tájékoztatók

Nem elegendő a napimádat veszélyeire általánosságban felhívni a fehér bőrű európaiak figyelmét, jövőre változtatni kell az EU-ban a megtévesztő és a fogyasztói tájékoztatással szűkszavúan bánó napozószercímkék tartalmán.

hvg.hu Plázs

Mediterrán étrenddel az Alzheimer-kór ellen

A mediterrán típusú étrend nemcsak a szívbetegségekre hatásos: segítségünkre lehet az Alzheimer-kórnál is – állítja egy új a medpagetoday.com oldalon megjelent tanulmány. Azok között, akik betartják a mediterrán diétát, 40 százalékkal kisebb a betegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik kifejezetten kerülik az ilyen, Földközi-tengeri ételeket.

MTI Plázs

A fiús anyáknál gyakoribb a vetélés?

Azoknál az asszonyoknál, akiknek fiú az első gyermeke, lényegesen magasabb a vetélés veszélye azokkal a nőkkel szemben, akik elsőként kislánynak adtak életet.

MTI/hvg.hu Karrier

Kánikulában a munkavédelmi ital kötelező

A következő napokban az előrejelzések szerint kánikula várható, és a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja az egészségi állapotot – figyelmeztet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

hvg.hu Plázs

A legjobb nyári fogyókúrák

Nyáron könnyűszerrel megszabadulhatunk felesleges kilóinktól, hiszen ilyenkor rengeteg friss zöldség és gyümölcs áll rendelkezésünkre. A vitaminokban és rostokban gazdag táplálkozás pedig anyagcsere-változást eredményez, ami révén könnyebben adhatjuk le a fölösleget, és tarthatjuk meg az ideális testsúlyunkat. Íme néhány recept, tanács és ötlet, hogyan tegye élvezhetőbbé nyári fogyókúráját.

MTI Plázs

A szőkéket veszélyezteti leginkább a napsugárzás

A káros napsugarak emlékét bőrünk megőrzi, s ebből az "emlékből" - különösen ha túlságosan erős - kóros elváltozások fejlődhetnek ki. A Magyar Rákellenes Liga a megelőzésért kampányol, szórólapjain az okos napozásra hívja fel a lakosság figyelmét.

MTI Plázs

Hogyan fogyjunk hatékonyan?

A fogyókúra sok esetben sikertelennek bizonyul - egy amerikai vizsgálatból most az is kiderült, hogy nem feltétlenül azért, mert a fogyókúrázó nem elég kitartó, sokkal inkább azért, mert nincs tisztában szervezetének működésével, a diétázás szabályaival, s nem pontosan számol a kalóriákkal.

MTI Plázs

Súlyos májbetegséget okozhat az egyik antibiotikum

Felfüggeszti a felső légúti fertőzések - mint a bronchitisz, arcüreggyulladás vagy a zárt közösségekben terjedő tüdőgyulladás - elleni antibiotikumának gyerekek körében zajló vizsgálatát egy gyógyszeripari világcég - adta hírül a New York Times.

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Marabu Féknyúz: Előrehozott

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

A címlapról ajánljuk