Vakáció, Balaton, fesztivál, bringakör, nyári tábor, megőrülés, mit csináljak a gyerekkel, fröccs, újabban hőhullám és aszály. A júliusnak vannak kötelezőnek hitt körei, és hiába jár megpróbáltatásokkal ez a hónap, ha nyár van, akkor azt kötelezően élvezni kell – szól a társadalmi megegyezés. Csakhogy míg egyeseket a szigorú rutin hiánya vagy a strandszezon felhőtlen boldogsággal tölt el, másoknak a földi poklot is jelentheti a vakáció, amit mindenki más olyan nagyon vár. Kezdjük hát a havi visszatekintésünket azzal a cikkel, amely felment a kötelező boldogság alól: a nyár ugyanis nem mindig könnyű, épp itt van tehát az ideje, hogy a szezonhoz kötődő nyári lehangoltságról beszéljünk.

De hasonlóan komolyan vettük a feladatot, hogy feltérképezzük, egy balatoni nyaraláson milyen szuvenírekkel próbálnak meg levenni bennünket a lábunkról a boltosok. A strandoknál található boltok polcain remek ízléssel összeválogatott választék várja a napozásba belefáradt szülőket és a színes ajándékokra mindig vevő gyerekeiket. Körülnéztünk, a pop it és slime után mi az idei sláger.

Reviczky Zsolt

Nem hagytuk ki a kötelező köröket sem: jártunk a Bánkitón, amely idén nyáron is az egyik legizgalmasabb közösségi kikapcsolódás Magyarországon. Kiszabadítottunk egy brit turistát a bulinegyedből, és magyar zenerajongót csináltunk belőle a Fishingen. És biztos, ami biztos, megnéztük azt is, hogy mivel tért vissza a Balaton Sound két év kihagyás után.

A befelé fordulósabb programok híveinek idén sem tudtunk jobbat ajánlani az olvasásnál, a hagyományos nyári könyvajánlónk a könnyed olvasmányoktól a súlyos igazságokig sok féle könyvet felölelt.

Aki az intellektuális szikrázás mellett vagy helyett igazi szikrákra is vágyik, az sok helyen csalódni fog, a vidéki városokban egymás után mondják le az augusztus 20-ára tervezett tűzijátékokat. Győrben például az állatok védelmében mondta le a durrogtatást a polgármester, Siófokon az óvodai étkeztetésre költik azt a pénzt, amit a tűzijátékra költöttek volna, Pécs pedig inkább a klímavédelemre. Karácsony Gergely csak azért nem tudta lemondani a budapesti nagy tűzijátékozást, mert nincs beleszólása. A nyilvánosságnak sem nagyon van, a Magyar Turisztikai Ügynökség például azt közölte, hogy az augusztus 20-i tűzijáték ára az adat keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.

Salgótarján önkormányzata igazán aktuális ügyre fordítja a pénzt, amit a tűzijáték égetett volna el: adótanácsadókkal és mérlegképes könyvelőkkel foglalkozásokat szervez azoknak, akik a kata átalakítása miatt bajba kerültek.

Fazekas István

A kata lehetőségével valamivel több mint 400 ezer ember élt eddig. Közülük sokan a kultúra, a tartalomgyártás területén dolgoznak. „Vajon a szellemit utálják jobban vagy a szabadfoglalkozásút? Mert indulati okokon kívül túl sok értelmét nem látom a kata évközbeni eltörlésének – írta például Nyáry Krisztián. – Azzal, hogy most lényegében adócsalónak minősítenek minden szellemi szabadfoglalkozásút, csak még egyszer belerúgnak abba, akinek most havi tíz- vagy százezreket vesznek ki a zsebéből.” Nemere István szerint akik a katatörvényt alkották, „nem írnak, nem olvasnak.” „Tényleg mindent szét kell verniük kalapáccsal azoknak, akiknek számolatlanul dől a pénz? És hogy igazán jól érezzük magunkat, még meg is bélyegeznek csalónak. Nyilván mi lopunk itt a legtöbbet ebben az országban” – ezt a véleményt már Tompa Andrea fogalmazta meg.  

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szerint 24 óra alatt lehetetlenült el egzisztenciális és gazdasági értelemben a könyvszakmában dolgozók élete. Nyolc magyar filmes szervezet is közleményben tiltakozott a törvénymódosítás ellen. „Az új szabályozás nincs tekintettel a művészeti területek sajátos munkavégzési módjaira, és lehetetlenné teszi a mozgóképszakma túlnyomó része számára a tisztes megélhetést” – írták. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy még Geszti Péter is beszállt, és dalban búcsúztatta el a katát.

Talán az sem véletlen, hogy éppen ebben a hónapban éreztünk késztetést arra, hogy feltárjuk, hogyan spórolt a nagyszüleink, szüleink generációja válságos időkben. Ehhez olvasóink segítségét kértük, akik aztán olyan korok tanulságait idézték meg, amikor nem volt ciki a zsíros és a vajas kenyér, bevett volt, hogy a dolgokat nem megvették, hanem kölcsönkérték, és nem volt kidobott étel. A nagyszülők, szülők által ránk hagyományozott kollektív tudást ebben a cikkünkben gyűjtöttük egybe.

A kormány és a független művészet kapcsolatának a húsba vágó metaforája lett ebben a hónapban az Átrium sorsa is. A színház egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy kénytelen bezárni, és végleg leereszteni a függönyt, több munkatársnak pedig már fel is mondott. Az Átrium négy éve áll folyamatosan a csőd szélén, ők a tao-támogatás megszüntetésének talán legnagyobb vesztesei. Ahogy Zsedényi Balázs, az Átrium produkciós menedzsere a hvg.hu-nak adott interjúban elmondta: a színházhoz idén 0 forint érkezett meg máig, július elsejéig.

Fazekas István

A bezárás hírére elkezdtek özönleni a felajánlások, de ahogy többek között Stohl András is egyértelművé tette: „Nem a közönség dolga megmenteni egy színházat. Ez egy tüneti kezelés.” Mégis a támogatásoknak köszönhetően, bő egy héttel az után, hogy a bezárásról adtak hírt, az Átrium már azt közölte, hogy: „Noha jelenleg nincs meg rá a biztos fedezet, bízva az elért eredményben, a ti támogatásotokban és ennek erejében, meg fogjuk hirdetni az Átrium tizedik évadát.” A kormány közben július végén bejelentette, hogy megkezdik a kormányzati támogatások kifizetését, csak hogy kiderüljön, az Átrium 255 millió forintra benyújtott kérelmének elfogadásáról továbbra sincs hír.

Hírt adtak viszont magukról az LMBTQ-közösség tagjai. Az idei Pride különösen forró napra esett, ennek ellenére több ezren vonultak a rakparton, köztük a közösséghez tartozó ukrán menekültek is. A színes forgatagot távolról, molinókkal zavarták meg ellentüntetők, a felszólalók pedig arról beszéltek: az ünnepet a gyűlöletkampány árnyékolja be. Nem véletlenül állt ki 42 nagykövetség közösen a Pride mellett. Az egyik legfontosabb személyes történetről pedig csak posztumusz értesülhettünk: Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató egy, a halála után megjelent könyvben coming outolt.

Túry Gergely

Ami pedig a kultúrafogyasztásunkat illeti ebben a hónapban, a következőket néztük, láttuk, hallgattuk:

• Henri Matisse-szal a Szépművészeti Múzeumban kerestük a színeket.
• A Jelenlétem evidens című kiállításon körbejártuk a kérdést: fel kell-e adnom mindent, ha anya leszek?
• Hegedűs D. Géza Shakespeare-előadásán a Kőszegi Várszínházban rájöttünk, hogy a Szentivánéji álom nem a szerelmesek bohóságáról, hanem a szerelem és gyűlölet közti vékony határvonalról szól.
• Az utolsó kislányok című, sokszorosan díjazott előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mindenről szólt, ami rettenetes lehet az anyaság kapcsán, de semmiről sem úgy, ahogy azt várnánk.
• 26 év után lépett fel újra a Pearl Jam, mi pedig kaptunk egy, az életmű minden színét és szagát megmutató koncertet.
• A Pet Shop Boys pedig nem tévedett nagyot azzal, hogy kijátszotta a nosztalgiakártyát a Budapest Parkban.
• És ha már nosztalgia: újraéltük a félbeszakított Kacsamesék traumáját, a Disney+ indulásának váratlan következménye lett ugyanis, hogy a hatalmas mesearchívum ezt a sebet is feltépheti.

Maratoni zenehallgatáshoz pedig nagy szívvel ajánljuk a 60 éves Rolling Stones hatvan legjobb dalát – szigorúan szubjektív sorrendben.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: