
MTI
Gazdaság
Trumpék blokkolták a Harvard Egyetem szövetségi támogatásait
Az amerikai kormány szerint az egyetem nem tartja be a törvényeket.
Érdemes lenne egy újabb nemzetközi átvilágítást kezdeményezni a KSH-ban neves külföldi statisztikusok bevonásával, hogy továbbra is töretlenül bízni lehessen az intézmény függetlenségében - fejtette ki Mellár Tamás a Heti Válaszban megjelent véleménycikkében. A közgazdász szerint erre azért lenne szükség, mivel a hivatal második emberévé Orbán Viktor egyik bizalmasát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát nevezték ki.
Szinte minden elemzői várakozásnál magasabb lett az éves infláció a Központi Statisztikai Hivatal szerdai jelentése szerint. Éves összehasonlításban 5,6 százalékos volt az infláció, az élelmiszer- és üzemanyagárak nyomták meg az adatot, pedig a legtöbben arra számítottak, hogy ez a két tényező szezonálisan csökkenteni fogja a mutatót. A kormány nem tűnik érdekeltnek az áremelkedés megfékezésében, mivel így magasabb állami bevételekkel számolhat. Így viszont az alacsonyabb keresetűeknek komolyabb mértékben kell a zsebükbe nyúlniuk.
Az Orbán-kormány megint bolondot csinál az EU-ból, mivel minden, a jegybankot érintő törvényt egyeztetni kellene az Európai Központi Bankkal, és a Magyar Nemzeti Bankra kivetni tervezett tranzakciós illeték ebbe a kategóriába esik - nyilatkozott Róna Péter a Financial Times beyondbrics blogjának. A University of Oxfordon tanító magyar közgazdász szerint ha az MNB-t nem veszik ki a tranzakciós illeték megfizetésének hatálya alól, akkor a jövő héten hazánkba érkező IMF-delegáció nem sokáig fog maradni.
Iskolakezdési támogatás, otthoni munkavégzés és elvárt béremelés - többek között ezekről ír az Adózóna a héten.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden benyújtott törvényjavaslatával jövőre emelné az alkoholtermékek és a cigaretta jövedéki adóját. Emellett az autógázzal közlekedőknek is komolyabban a zsebükbe kellenek nyúlniuk. A chipsadó szabályainak szigorításával az egészségügyi dolgozók bérének emelésére teremtenének fedezetet.
Jövőre akár 3,2 százalékos is lehet a költségvetési hiány és az államadósság is stagnálhat egészen 2014-ig - áll Peter Attard Montalto, a Nomura elemzőjének keddi elemzésében. A szakember szerint a Nemzetközi Valutaalapot a tranzakciós illeték különösen irritálhatja, viszont annak teljes eltörlését minden bizonnyal nem kéri majd, csak változtatásokat eszközöltetne.
Drasztikus nyugdíjcsökkentést javasolt a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke egy hétvégi televíziós műsorban, mivel szerinte egy elöregedő társadalomban nem lehet megtenni, hogy nem nyúlnak hozzá a nyugdíjkiadásokhoz. A hvg.hu által megkérdezett szakértők szerint a nyugdíjak már a korábbi években is komolyan vesztettek reálértékükből. A kormányközeli tanácsadó cég vezetője által javasolt további, azonnali csökkentés pedig elképzelhetetlen a nyugdíjasok tömeges elszegényedése nélkül.
A leggazdagabb szlovákiai régió közelsége és a gyenge forint komoly mértékben segíti a győri bevásárló-turizmus erősödését és ezen keresztül a megyeszékhely kiskereskedelmének növekedését. A Portfolio.hu által idézett tanulmány szerint a vidéki városok között nagynak számító győri kiskereskedelmi állomány már így is a magyar regionális városok közül a legérettebb és legstabilabb.
Azok, akik az elmúlt években külföldi tartózkodásuk idején bankkártyát használtak az utóbbi időkben egyre inkább a pénzváltók irányába mozdultak el, mivel azzal érvelnek, hogy nem tudhatják előre, hogy nyaralásuk idejére hogyan alakulnak az árfolyamok. Az enpenzem.hu-n megjelent elemzés szerint azonban a bankok nem érzékelik, hogy ezt a plusz pénzmennyiséget tőlük vennék fel az ügyfelek.
Eredetileg kazettamásolással indult az 1980-as évek második felében, majd később zene, film és számítógépes játékok CD-re írásával gördült tovább a kalózbiznisz a rendszerváltás utáni Magyarországon. A szórakoztatóiparnak milliárdos károkat okozó másolást a technológiai fejlődéssel felváltotta az internetes letöltés és az illegális fájlcsere. A kalóz CD-k egyesek számára busásan jövedelmeztek és későbbi legális vállalkozásokat alapoztak meg. A rendszerváltás utáni bizniszeket bemutató Kihagyott ziccerek című sorozatunk ezúttal a másolt, kalóz CD-k történetét járja körbe.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapvetően tarthatónak tartja a jövő évi költségvetési hiány alakulását, mely az Európai Unió által elvárt három százalék alatt maradhat. A jegybank által számolt 2,4 százalékos GDP-arányos hiány ugyanakkor csak a tartalékok felszámolásával lehetséges, ami az MNB által kedvezőtlenebbnek tartott makrogazdasági környezetben jelentősen leszűkítheti az ország mozgásterét. Sok az egyéb kérdőjel is, mivel több, komoly bevétellel kecsegtető törvényt - például a tranzakciós illetékről szólót - még el sem fogadták.
Teljesíti a Pick a hungarikummal együtt járó előírásokat, így a téliszalámiba kizárólag magyar hús kerül, viszont az európai oltalmat élvező "szegedi szalámival" együtt járó rendkívül szigorú előállítási szabályokat a hazai sertéságazat súlyos válsága miatt nem lehet és nem is rentábilis betartani - mondta a szegedi gyárat is működtető Bonafarm Zrt. vezérigazgatója. Csányi Attila – a cégcsoportot tulajdonló Csányi Sándor bankár fia – szerint a hvg.hu által nyilvánosságra hozott minisztériumi lista a hazai agrárium válságának egyik tünete. A cégvezető azt mondta, „a családi gazdaság – nagyüzem” szembeállítás helytelen, mert a két fél együttműködése nélkül szinte lehetetlen a magyar húsipar megmentése.
Július 1-jétől bevezetik a napközbeni átutalási rendszert, amelynek köszönhetően gyorsabban teljesülnek az elektronikusan indított belföldi forint átutalások.
Depresszív hangulatban kezdte a hetet a magyar tőzsde, a kereskedést - ahogy a tágabb környezetben is - a Görögországgal és Spanyolországgal kapcsolatos aggodalmak határozták meg, ezt oldotta fel az uniós vezetők pénteken közzétett megállapodása, amely jelentősen korrigálta az egész hetet.
A rendszerváltás éveiben a gyors meggazdagodás ígéretével csábítottak a különféle osztrák életbiztosítások. A több tízezer magyart megmozgató, és eközben az országot jelentős mennyiségű keményvalutától is megszabadító időszak során a legtöbb résztvevő elbukta a befektetését. Az újkapitalizmus nagy lehetőségeit bemutató Kihagyott ziccerek című sorozatunk újabb története.
Hatalmas probléma, hogy ma szinte alig zajlik párbeszéd Magyarországon az euró bevezetéséről, a kormány részéről pedig még a szándék is hiányzik ehhez. Az euróválság megmutatta, hogy nem lehet rugalmatlan, szent tehénként kezelt szabályokat alkalmazni minden övezeti tagállamra, ugyanakkor abba kellene hagyni a magyar kormánynak azt a retorikát, hogy nem kell nekünk az euró, mert ez rontja az ország gazdaságpolitikai hitelességét – hangzott el az uniós fizetőeszköz bevezetésének újragondolásáról tartott pénteki konferencián.
Hódmezővásárhely egy kormánydöntés értelmében újra nyakig devizában adósodhat el. Bár a kibocsátás részletei nem ismertek, feltehetőleg az Erste Bankkal fennáló tartozásából menekülne a város. Ezt a munkát már nem Lázár János fogja elvégezni, aki a frakcióvezetői posztja mellett a polgármesteri címet is lepasszolja. Ritka nagy adóssághegyet hagy hátra utódára.
Egyre többen veszik itthon a magyar állampapírt: április végén a csak lakosságnak szánt állampapírok állománya 553,8 milliárd forint volt, ami 80,0 milliárd forinttal több, mint tavaly év végén. Az akciós lakossági bankbetétek kamataival is versenyképes államkötvényekkel a Magyar Államkincstár a belföldi lakossági részarány növelésében érdekelt, mely cél megvalósításához akár többletköltséget is hajlandó egyes állampapírtípusok esetében vállalni.
A Vidékfejlesztési Minisztérium által nemrég nyilvánosságra hozott új földtörvény koncepciója adózási elemekkel is gátat szabna a spekulációs földszerzésnek, és hangsúlyozza a családi gazdaságok támogatását. A kormány birtokpolitikai elveire sokszor utaló vitaanyag ugyanakkor tele van ellentmondásokkal. Egyes értelmezések szerint nemhogy megakadályozza, hanem elfedi a birtokkoncentrációt, a haszonbérleti jogok kiterjesztésével pedig a zsebszerződésekkel háttérben maradó valódi tulajdonosok előtt nyithatja meg a vételi lehetőséget.
A térlátás-ellenőrző alkalmazás lett a befutó, de a minden ellen védő adatkockától a turisztikai alapon kapható ingyen mobilinternet konstrukcióig jó pár sikergyanús megoldást láttunk a hazai startupok nemzetközi seregszemléjén. Állítólag elkezdődött a harmadik ipari forradalom.
Bár voltak olyan hírek, hogy esetleg a magyar uniós biztos megnehezíti a folyamatot, végül az Európai Bizottság elfogadta azt a menetrendet, amelynek az alapján az EU teljes mértékben megszünteti az orosz energiától való függőségét.
Áprilisban támogatókat veszített a Momentum és a Kutya Párt is, a DK-t pedig leszorította a dobogóról a Mi Hazánk.
A felnőtt belépőért ötezret, a gyerekért négyezret kérnek a Zemplén Kalandparkban.
Millena Brandão szíve összesen tizenháromszor állt meg, agydaganatot is megállapítottak nála.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.