Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

A Lufthansa a SAS skandináv légitársaság átvételét fontolgatja

A német Lufthansa, amelynek neve az utóbbi időben több légitársasági felvásárlási ügyletben is lehetséges vevőként merült fel, most újabb terjeszkedési célpontra vetett szemet: a légitársasághoz közel álló körök szerint a skandináv SAS légitársaság átvételét vizsgálja.

MTI/hvg.hu Világ

ENSZ-jelentés: még mindig 1,4 milliárd ember nyomorog

Jelentős és tartós haladást ért el a világ a szélsőséges nyomor csökkentésében, ám az eredményt most a magas élelmiszer- és fűtőanyagárak éppúgy veszélybe sodorhatják, mint a globális gazdaság lanyhulása – hívja fel a figyelmet az ENSZ átfogó jelentése, amelyet a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósulásának helyzetéről állítottak össze a világszervezet részlegei.

MTI Gazdaság

Új csúcson a Euribor

Pénteken új csúcsra emelkedett a rövid lejáratú, fedezetlen eurókölcsönök kamata az európai bankközi piacon a hathónapos határidőre: 5,185 százalékra az előző rekordról, a csütörtöki 5,179 százalékról, jeléül annak, hogy a tőkepiacon már nem hisznek az Európai Központi Bank esetleges kamatcsökkentésében belátható időn belül.

MTI Gazdaság

Japánban is recessziót emlegetnek

Három százalékkal zsugorodott Japán gazdasága az idei év második negyedében az egy évvel korábbihoz képest, ilyen mértékű visszaesésre hét éve nem volt példa.

MTI Gazdaság

Az OMV-nak tisztáznia kellene az INA-val kapcsolatos álláspontját

A horvát tőkepiaci felügyelet (Hanfa) arra kérte fel az OMV osztrák olajipari vállalatot, hogy annak vezetése fejtse ki az INA-val kapcsolatos álláspontját – olvasható a Jutarnji list című horvát napilapban. A Hanfa ezt Gerhard Roiss OMV alelnöknek a Globus című hetilapban megjelent bírálatára közölte. Roiss szerint az INA további privatizálási folyamata „nem átlátható”.

MTI Gazdaság

Az európai lassulás nem tart soká Juncker szerint

A gazdasági növekedés lassulása nem fog soká tartani Európában, vélekedett pénteken az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának elnöke, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és pénzügyminiszter, a miniszterek nizzai tanácskozásán.

MTI Gazdaság

Biztatóan zárulhat a tőzsdei hét

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken emelkedő pályán kezdenek, az előző, háromnapos veszteségsorozat némi kiigazításaképpen, miután csütörtökön a Wall Street erőteljesen előretört.

MTI Gazdaság

Jelentősen gyengült a forint

Jelentősen gyengült a forint, a bankközi devizapiacon csütörtökön délután fél ötkor 241,65/75 forintot ért egy euró, szemben a szerdai 238,60/70 forinttal.

MTI Gazdaság

EIB: 200 millió eurós kölcsön az M6-os építésére

Kétszázmillió euró kedvezményes kölcsönt hagyott jóvá az Európai Beruházási bank (EIB) az M6-os autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszának építésére, közölte az Európai Unió saját pénzintézete.

MTI Gazdaság

Egymilliárd fontos brit energiatakarékossági terv

Összesen csaknem egymilliárd font, azaz mintegy 300 milliárd forintnak megfelelő energiatakarékossági programot jelentett be a brit kormány csütörtökön. A három évre szóló programmal mintegy 10 millió nagy-britanniai háztartás energiaszámláinak mérséklését kívánják elérni.

MTI Gazdaság

Az EKB tart az árspiráltól

Az Európai Központi Bank szeptemberi havi jelentésében úgy látja, hogy rendkívül körültekintően kell eljárni az euróövezetben a bértárgyalásokon, mert különben aligha lesz elkerülhető az utóbbi idők nagy energia- és élelmiszer-áremelkedéseinek tovagyűrűző, másodlagos inflatorikus hatása.

MTI Gazdaság

A Gazprom 500 dollárra emeli a földgáz árát

Az Európába szállított orosz földgáz átlagos ára október 1-től 500 dollár lesz 1000 köbméterenként – jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom igazgatótanácsának helyettes elnöke újságírók előtt.

MTI Gazdaság

Újabb orosz pénzintézetet szerez meg a Deutsche Bank

A német Deutsche Bank megszerzi a tíz vezető orosz befektetési alapkezelő között szereplő UFG Invest vállalkozás 40 százalékát, de lehetőséget biztosított a 100 százalék majdani megszerzésére is – jelentette be a Deutsche Bank csütörtökön.

MTI Gazdaság

S&P: nem sérülnek az EU és Oroszország gazdasági kapcsolatai

Oroszország "egyre nyersebb" külpolitikája várhatóan nem okoz súlyos károkat az EU-val fenntartott gazdasági kapcsolatokban, és az orosz fizetési pozíció is szinte kikezdhetetlen, ezért a Standard & Poor's az utóbbi hetek fejleményei után is fenntartja a felminősítést valószínűsítő pozitív kilátást a befektetői ajánlású orosz szuverén adósosztályzaton, áll a hitelminősítő Londonban közzétett állásfoglalásában.

MTI Gazdaság

Leállíthatják a SkyExpresst is

Az AiRUnion problémái gondokat okozhatnak a SkyExpress társaságának, az egyetlen orosz fapados légitársaságnak is, amelyben tulajdonrészük van az Abramovics-fivéreknek, az AiRUnion fő magánrészvényeseinek. A Roszaviacija vezetője szerint a SkyExpress is eladósodott és hamarosan leállítják.

MTI Gazdaság

Tőzsdei prognózis: széna vagy szalma

Csütörtökön vegyes nyitás várható,a tegnapi csökkenő tőzsdezárás után. A piacok ismét óvatosakká váltak a gazdaságot és a bankokat érintő kilátások miatt. Ebben közrejátszott a Lehman 3,9 milliárd dolláros harmadik negyedévi vesztesége, és a bejelentés arról, hogy befektetési részlege többségének eladása révén jut majd tőkéhez.

1
379 380 381 382 383
601
Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

A BYD együttműködne a Teslával a hagyományos hajtású autók eltüntetéséért

A BYD együttműködne a Teslával a hagyományos hajtású autók eltüntetéséért

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Újabb vizsgálatot indított az Állami Számvevőszék a fővárosnál, mindenbe belenéznek

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

Évek óta várt frissítés érkezett a GTA 5-höz

A címlapról ajánljuk