szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tavaly 8,7 százalékkal 54 milliárd koronára emelkedtek a cseh írott és elektronikus sajtó reklámbevételei, közölte a Strategie című szaklap legújabb számában. Mindenütt nőttek a bevételek, csupán a mozikban vetített reklámokból származó bevétel csökkent.

A statisztikához csatolt elemzés rámutat: decemberben már általában csökkentek a reklámbevételek, lehetséges, hogy ez a közeledő gazdasági válság előjele.

A Nova kereskedelmi televízióé volt a legnagyobb reklámbevétel tavaly: 13,6 milliárd korona, 18,3 százalékkal több, mint 2007-ben. A három nagy országos televízió – a közszolgálati CT, a kereskedelmi Nova és a Prima – reklámbevétele összesen 26,6 milliárd koronára rúgott, ez az előző évhez képest 9,1 százalékkal több. A viszonylag kevés reklámot sugárzó közszolgálati televíziónál az első csatorna (CT1) 2,8 milliárd koronás bevétele 11,1 százalékos csökkenést, míg a 2. csatorna (CT2) 659 millió koronás bevétele 119,3 százalékos növekedést jelent.

A nyomtatott sajtótermékek bevételei 3 százalékkal emelkedtek, 19,9 milliárd koronára. Ebből az összegből az országos terjesztésű lapokra 5,7 milliárd, a regionális lapokra 3,5 milliárd, a folyóiratokra 10,8 milliárd korona jutott.

Itt az elsőség a Mladá Fronta Dnes című véleményformáló napilapé, 2,7 milliárd koronás reklámbevétellel, ez 7 százalékos növekedést jelent. A második a Deník című napilap, amelynek minden régióban más és más mutációja jelenik meg: 2,09 milliárd koronás reklámbevételt ért el, 6,4 százalékkal kevesebbet, mint 2007-ben. A több mint 500 ezer példányban megjelenő bulvárlap, a Blesk reklámbevétele 1,21 milliárd korona volt tavaly, 7 százalékkal több, mint 2007-ben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Karrier

30 ezren veszítik el munkájukat Csehországban

Az illúzió, hogy Csehországot a gazdasági-pénzügyi válság nem fogja érinteni, szertefoszlott. Ellenkezőleg, Csehország azon három európai állam között van, amelyek ipara leginkább szenved a válságtól - írja pénteki számában a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

MTI Gazdaság

Eladja a Cseh Légitársaságot a prágai kormány

A cseh kormány hétfőn jóváhagyta azokat a feltételeket, amelyek alapján az állam eladhatja a Cseh Légitársaságot (CSA) - jelentette be Mirek Topolánek kormányfő a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten Prágában.

MTI Gazdaság

Csökkent a cseh ipari termelés

A cseh ipar termelése októberben 7,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, jelentették a cseh statisztikai hivatalban pénteken. Szeptemberben 8,9 százalékos volt az éves többlet.