A magyar az EU harmadik legnagyobb inflációja, majdnem a duplája az EU-átlagnak, de akármilyen sokkoló ez az adat, önmagában nem biztos, hogy eleget elmond a drágulásról. Vannak ugyanis termékek, amelyeknél egészen extrémek a magyar folyamatok, és olyanok is, amelyeknél úgy tűnhet, hogy egészen mérsékelt az áremelkedés, legalábbis más magyar árukhoz képest. Nem csoda, hogy amikor az Eurostat a múlt héten közzétette, miként áll össze a mutató európai szinten, és hogy állnak az egyes termékekre lebontva az országok, akkor a kenyérinflációra felkaptuk a fejünket:

(Az egyes oszlopok értéke külön is látszik, ha az érintőképernyőn rákattint vagy asztali gépen az egeret fölé viszi – ugyanígy minden későbbi ábrán is.)

De persze nem csak kenyér van a világon, Magyarországon most például épp a tojás árát rögzítette a kormány. Ha ránézünk arra, mennyit drágult a tojás az elmúlt egy évben nálunk és mennyit máshol, rögtön érthető lesz, miért épp ezt választották ki árstopos terméknek, az meg már más kérdés, hogy az árstop sokkal inkább politikai termék, mintsem gazdasági.

És mi a helyzet a másik újonnan árstopolt termékkel, a krumplival? Nos, itt végre sikerült egy olyan ételt találni, ahol nem a mienk Európa legbrutálisabb drágulása. Bár feltételezhető, amikor ledöbbenünk a boltban azon, mennyire eszméletlenül drága a burgonya, akkor nem az a legelső vigaszt adó gondolatunk, hogy bezzeg Cipruson még csúnyábban elszállt az ára.

Itt érdemes amúgy elnézelődni a lista másik végére is. A tojásnál jogos a felvetés, hogy mindenhol brutális volt az áremelkedés, nálunk csak a sok rossz közül a legrosszabb volt, és a kenyérnél is csak a franciák csúsztak be 10 százalék alá, a krumpli esetében viszont már hét ország is van, ahol egy számjegyű a drágulás, az ír 3,1 százalék már egészen barátinak is számít.

Nézzünk aztán egy olyan terméket, amelyre nem vonatkozik árstop! Itt van például a vaj és a vajkrém. Máris mondhatja a kormánypropaganda, hogy tessék, a németeknél mindez több mint másfélszeresére drágult, és az is rendkívül csúnyán néz ki, hogy az EU 27 tagállama közül 25-ben is 15 százalék fölötti az áremelkedésük. Aztán ránézünk a magyar számra, és átgondoljuk a vásárlási szokásainkat.

De rendben, jöhet erre a kritika, hogy az élelmiszerek közül könnyű kiragadni egyet-kettőt (hármat-négyet), amelyben feltűnően rossz a magyar mutató, úgy egyébként lehúzzák az átlagot az árstopok. Szóval nézzük, mi történik akkor, ha egy kosárba teszünk minden ételt, és egy nagy átlagot veszünk az élelmiszerekre, benne az összes létező ennivalóval és alapanyaggal, ami csak kapható, akár árstopos, akár nem. Nos, ez:

Vagyis ugyan nem annyira kiugróan a magyar mutató a legrosszabb, mint a kenyérnél vagy a tojásnál, vitathatatlanul a mienk a legrosszabb, nem is kevéssel. Ennek az okait a HVG nemrég részletesebben elemezte, és az is világos, hogy az árstop csak az érintett nyolc termék árait nyomja le és okoz hiányt, minden más termék árában kompenzálhatják a boltok az így kiesett bevételt. Arról nem is szólva, hogy amint azt például a Tesco-vezér bemutatta egy nagyon egyszerű példán, hiába árstopolt mondjuk a csirkemell, ahhoz az egész állatot le kell vágni, és a nagykereskedőnek kezdenie kell valamit a többi részével is, azt majd aránytalanul drágán adja. (Módszertani okok miatt az Eurostatnak egy kicsit magasabb szám jött ki itt, mint amit a KSH közzétett, de a 40 százalékos magyar mutató sem volna a legfényesebb.)

Korábban már volt szó az alkoholról és a dohánytermékekről, mint amik lejjebb húzzák a magyar inflációt. Valóban, az, hogy ezeknek az ára csak 12,5 százalékkal nőtt egy év alatt, kimondottan barátinak tűnik a nagy átlaghoz képest. De mi történik akkor, ha megnézzük, európai összehasonlításban mit jelent ez?

Figyeljünk most egy kicsit másfele, végül is nem csak ételek vannak a világon! Az idei ősz egyik legfontosabb témája az, mennyibe kerül fűteni és világítani, egyáltalán, létezni a lakáson belül. És való igaz, az egész EU-ban komoly problémát jelent, hogy mennyire drágul a gáz és az áram is, vannak országok, ahol majdnem megtriplázódott ezeknek az ára – nem Magyarország az. De azért az is nagyon jól látszik az összesített adatokból, hogy óriási a szórás, szó sincs arról, hogy az egész kontinensen mindenhol egységesen rettenetesen elszálltak volna az árak.

Magyarország a gáz esetében a legrosszabb példák közé tartozik, az áramnál viszont még a 29 százalékos áremelkedés ellenére is az EU-átlag alatt vagyunk egy kicsivel. No és persze az is kiderül a számokból: az az állítás, hogy minél közelebb van egy ország Oroszországhoz vagy Ukrajnához, annál durvábban drágul a rezsi, egyszerűen nem igaz.

Jöjjön a benzin! Pontosabban a járműüzemanyag, az Eurostat ezen a ponton egyben számol mindent, amivel autót lehet hajtani. Így jött ki nekik az, hogy Magyarországon minimális drágulás van az egy évvel korábbihoz képest, hiszen a benzinárstop nem vonatkozik minden elképzelhető üzemanyagra, és nem is mindenki jogosult most már rá. Jól látszik, hogy a kormányzati akarat itt tényleg működik, az élelmiszerüzletekkel ellentétben a benzinkutak nem tudnak nagyon más árakat emelni (a piactorzítás hatásaival pedig majd elszámolnak a kis benzinkutak, ahova már alig jut üzemanyag), bár vannak rajtunk kívül országok, ahol egy számjegyű a drágulás. Érdemes még Máltát megemlíteni, az ottani 0 százalék úgy jött ki, hogy a kormányuk több évre szóló szerződést kötött korábban, így amíg az érvényben van, rögzített az ár.

Nézzünk aztán valamit, ami egészen más eleme a mindennapi vásárlásainknak: mennyire drága a háztartási eszközöket megvenni? Nem ez jutna elsőre eszünkbe, ha az inflációra gondolunk, az, hogy csak 16 százalékkal drágultak ezek egy év alatt, egész elviselhetőnek tűnnek másokhoz képest (ráadásul mivel ezekre ritkábban adunk ki pénzt, mint mondjuk kenyérre, de akkor többet, könnyen alulbecsüljük, hogy milyen fontos az infláció szempontjából). És amikor megnézzük az összehasonlító adatot, nem szép, amit látunk:

Hogy jönnek ki ezek a számok?

Az összes termékcsoportra itt mutattuk be részletesen a magyar inflációt. A KSH 140 különböző csoportba vonja össze az árukat és a szolgáltatásokat, ezeket súlyozva kalkulál – ha valakinek olyan kérdései vannak, hogy miért lehet „csak” 21,1 százalék az inflációnk, ha egyszer annyi minden drágul 30-80 százalékkal, annak érdemes végigfutnia ezt. Vagy aki szörnyülködni akar az étel- és energiaárakon, annak is. Aki pedig az összeurópai adatokban mélyedne el, annak az Eurostat táblázatát ajánljuk, azon a linken a jobboldalt lenyíló fülre kattintva válogathat 467 különböző csoport árváltozásaiból. Egy kicsit máshogy csoportosítanak néhol, mint a KSH, ezért lehetnek apróbb eltérések.

Vagy itt van például az egészségügy. A nagyobb kiadások közül ez húzza vissza leginkább a magyar inflációt, mindössze 10 százalékos az átlagos drágulása – ide tartoznak a gyógyszerek, az egészségügyi eszközök, a magán- és amelyik országban az fizetős, ott az állami egészségügyi ellátások díja, de az Eurostat még a szemüvegeket is ide számolja. Hogy mit jelent a mérsékeltebb magyar drágulás másokéval összehasonlítva? Ezt:

És igen, a szolgáltató szektor egy nagyon összetett, ugyanazt lehet felhozni itt, mint az ételeknél, hogy nem feltétlen egy-két terméket kell kiragadni. Itt ráadásul valóban nem a mienk az EU legnagyobb drágulása, de azért ott vagyunk a szűken vett élmezőnyben.

Nagyon sok múlik persze az egyéni fogyasztási szokásokon – nyilvánvaló például, hogy aki nem autózik, nem dohányzik és/vagy nem iszik alkoholt, az jóval magasabbnak fogja érezni az inflációt még az átlagosnál is, hiszen az üzemanyagok és a káros szenvedélyek is a kevésbé durván dráguló részei közé tartoznak a magyar fogyasztásnak, miközben aki költ rá, annak általában a fogyasztásából elég nagy tételt jelentenek ezek. De ez csak egy példa a sok közül, épp azért készítettük el a HVG Személyes Inflációs Kalkulátort, hogy ezt mindenki saját magának kiszámolhassa:

HVG Személyes Inflációs Kalkulátor - számold ki, mekkora a saját inflációd!

Elkészítettük a kalkulátort, amellyel bárki kiszámolhatja, mekkora inflációval szembesül.

Hogy mi a tanulság? Elsősorban az, hogy nem lehet csak a háborúra és a szankciókra fogni a nagy inflációt. Az, hogy éveken át hajtották túl a magyar gazdaságot, jóval a potenciális teljesítőképessége fölött, hogy a mezőgazdaságban szinte senkit nem tettek érdekeltté abban, hogy felkészüljön egy csúnyán aszályos évre, és hogy a választás előtti fél évben kiszórni kétezer milliárd forintot a nép közé inflációgerjesztő hatású, annak a legkisebb köze sincs sem Kijevhez, sem Moszkvához, sem Brüsszelhez.

Ahogy az is hazai politikai felelősség, hogy a forint elég gyenge volt már a nemzetközi válság előtt is, így aztán amikor rossz idők jöttek a világpiacon, akkor a mi pénzünk még gyengébb lett, ez pedig kapásból meglátszik mindennek az árán, amiben külföldi alapanyag van. Erre tesz rá egy lapáttal az, hogy a bérigények is nőnek, márpedig arra a pénzt ki kell gazdálkodni valahonnan – és amikor mindezek a problémák összeálltak, akkor érkezett meg a nyakunkba még a háború, vele energiaválsággal és az ellátási láncok akadozásával. Úgyhogy aztán most még ami nem annyira drágul, az is rossznak tűnik másokhoz képest, aminek pedig nemzetközi szinten is elszáll az ára – és nem lehet egy kormányrendelettel megállítani -, annak a magyar inflációja már-már követhetetlenül nagy.