Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Pintér hárítja a felelősséget és átírta a hókáosz történetét

A kiszámíthatatlan időjárást és az óvatlan, felelőtlen autósokat is hibáztatta pénteken a belügyminiszter azért, mert a havazás és a viharos szél miatt lebénult a fél ország. Pedig a kormány is sokat hibázott: a katasztrófavédelem nem vette figyelembe az időjárás-jelentéseket, melyek időben figyelmeztettek arra, mi várható, majd a hatóságok akkor tájékoztatták a lakosságot, amikor már sok százan a hó fogságában fagyoskodtak az utakon. A kabinet veszélyhelyzetben elvileg bármit megtehet, leállíthatja akár a teljes közlekedést is, ám a kormány nem élt a jogosítványokkal, amelyekkel egy évvel ezelőtt felruházta magát.

MTI Világ

A székely szabadság napját tartják Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél tart vasárnap délután autonómiatüntetést a Székely Nemzeti Tanács és a társszervezői szerepet vállaló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt.

Kovács Áron - M. László Ferenc Itthon

Így lett egyeduralkodó a kormány kedvenc ügynöksége: IMG-sztori 2.

Bár a kulcsszereplők makacsul hallgatnak, közvetett forrásokból nagy vonalakban rekonstruálni lehet, hogyan vált az állami hirdetések terén egyeduralkodóvá egy apró reklámcég. A tízmilliárdnyi közpénzt mozgató IMG alapítója néhány éve még hadban állt a Fidesz mögött álló üzletemberekkel, de a 2010-es kormányváltás nagy változásokat hozott, miközben fontos emberek nagy számokkal dobálóztak. Az IMG-történet második része.

MLF Itthon

Apró hibán múlott Habony súlyosabb büntetése

Akár két évet is kaphatott volna Habony Árpád, ha a verekedés sértettjei hatékonyabban képviselik az érdekeiket a bíróságon. Bár a miniszterelnöki tanácsadó ügyvédje sajtóhoz eljuttatott leveleiben azt sugallja, hogy nincs szó bűnösségről, tettlegességről, az ügyészség hvg.hu-nak küldött válasza és a törvények szerint formai hibákon múlott, hogy Habony ilyen olcsón megúszta az ügyet. Az ügyvéd arra is utal, hogy védencének megsértették személyiségi jogait, ebben az esetben az a kérdés, hogy Orbán Viktor tanácsadója közszereplő-e.

Kovács Áron - M. László Ferenc Itthon

Tízmilliárdos pénzpumpa lett a kormány kedvenc médiaügynöksége

Ahogy a szakadékba zuhant építőiparban, úgy a válságban lévő hirdetési piacon is életmentő kapaszkodó lehet az állami megbízás. Egy kis társaságnak, a korábban nagy nemzetközi cégek árnyékában dolgozó Inter Media Groupnak a válság ellenére sikerült az élre törnie: tavaly sorban nyerte a milliárdos közbeszerzéseket. Megnéztük, kik állnak az IMG mögött és hol költi el az állami cégek vagy a kormány kommunikációra szánt keretét. Ahogy az építőiparban, úgy itt is gyakran találkozhatunk Simicska Lajos nevével és a Fidesz gazdasági holdudvarába tartozó cégekkel.

hvg.hu Itthon

Habony Árpád szép társaságba verekedte be magát

Illusztris társaságba verekedte be magát Orbán Viktor kommunikációs főtanácsadója a középkorú házaspár 2006-os „lekaratézásával”: nem ő az egyetlen magyar közéleti szereplő, aki a maga kezében vette a „rendteremtést”. Az egyik politikus rövidgatyában ment neki rendőröknek, a jobbikos Zagyva György Gyula a szamurájkardra és az ostorra esküszik, van, aki forgótáras pisztollyal nyomult, de akadt már a közelmúlt politikatörténetében fojtogatás és kutyagyilkolászás is. Itt az erőszakos magyar politikusok toplistája: válassza meg a tuskó-frakció vezetőjét!

M. László Ferenc Itthon

Legyőzhető-e Orbán Viktor 2014-ben?

A Fidesznek 2001 eleje, tehát a Kisgazdapárt ledarálása előtti pillanat óta nem volt ilyen kevés támogatója. Mégis: a jelenlegi kormánypárt 2006 nyara óta megszakítás nélkül vezet a közvélemény-kutatásokban, és ezen a tényen a jelenlegi ellenzéken belüli mozgások sem változtatnak. De mit üzennek a közvélemény-kutatási adatok a Fidesznek és az ellenzéki pártoknak?

hvg.hu Itthon

Szijjártónak rejtélyes milliókkal ugrott meg a vagyona

Jó évet zárt decemberben Szijjártó Péter: miközben „csak” 9,7 milliót keresett, több mint 12,5 millió forintot tudott félretenni. A tehetős családból származó miniszterelnökségi államtitkár jelentős vagyont halmozott fel 2002 óta, amióta politikusnak állt: megtakarításai 5,3 millióról 62,7 millióra növekedtek. Nem ő az egyetlen politikus, akinek vagyonnyilatkozatából nem derül ki, honnan származtak a pluszbevételei.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Karácsony: „Nem adtuk el Bajnainak az arcunkat matricának”

A jövő héten ülnek le tárgyalni Bajnai Gordon mozgalmával, ahol nagy vitákra számít, mert az LMP-ből kiszakadt szervezet sok mindenben nem ért egyet az Együtt 2014 programjával. Állítja, Schiffer Andrással továbbra is jó a viszonya, ám kénytelenek voltak kilépni, mert az LMP-sek többsége nem akarta megérteni, hogy a választási matematika egzakt tudomány, és a rendszer együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat. Interjú Karácsony Gergellyel, az LMP volt kampányfőnökével, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjával.

M. László Ferenc Itthon

Simulékony karrierpolitikus birkózhat meg Fekete Györggyel

Az „elmúltnyolcévezésben” Budai Gyulával versenyt futó Halász János kényelmes állást veszített el, amikor minisztere pénteken L. Simon László helyére jelölte. Míg a parlamentben csak az ellenzékkel kellett birkóznia, kulturális államtitkárként a jobboldali lobbik kereszttűzébe kerülhet, azok pedig a forrásmegvonás miatt igencsak bosszúsak. Pedig Halász eddig pont úgy jutott előre a politikai ranglétrán, hogy kerülte a veszélyes helyzeteket, igyekezett mindenkinek kedvében járni. Az SZDSZ-ből indult politikusnak most politikai hátország nélkül kellene küzdenie.

M. László Ferenc Itthon

Pintér megnyílt a titkosszolgálati botrány ügyében

Fordulat történt a belügyben a volt főkém, Laborc Sándor és az alvilági leszámolásokkal gyanúsított Portik Tamás viszonyának megítélésében. Pintér Sándor úgy döntött, hogy lehetővé teszi a találkozókról készült felvételek leiratának nyilvánosságra hozatalát, igaz, a szolgálatok korábban cáfolták, hogy kapcsolatuk lett volna Portikkal vagy egykori olajozó cégével. Az ügy hónapok óta húzódik, és nem zárható ki, hogy a kormányon belüli ellentétek vezettek a szivárogtatáshoz.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Nem minősítem Bajnai kijelentéseit - Mesterházy az ellenzéki összefogásról

Nem híve az utcai politizálásnak, így nem akar számháborút kezdeni a Békemenet támogatta Fidesszel. Ennek ellenére az MSZP nagyszabású tömegrendezvényre készül március 9-én: több ezer aktivistát mozgósítanak a pártelnök országértékelőjére. Nem örül, hogy az ellenzéki tárgyalópartnerei - köztük a pártot alapító Bajnai Gordon - folyamatosan beszólogatnak a szocialistáknak. A kritikákat azonban betudja annak, hogy egy új "liberális" párt pozicionálásához ez is hozzátartozik. Arra számít, 2013 végére összejön az ellenzéki összefogás. Interjú Mesterházy Attilával.

hvg.hu Itthon

Orbán a túlzott magabiztosságtól óvta a Fideszt a gyulai tréningen

Bár lesújtó véleménye volt a szétesett ellenzékről, óvta az elbizakodástól a kormánypárti képviselőket Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP gyulai zárt frakcióülésén. Értesüléseink szerint a miniszterelnök-pártelnök külön kitért az uniós pénzeket kezelő hazai rendszer hiányosságaira, a fejlesztési ügynökség túl nagy önállóságára vezetve vissza a pályázati pénzek kifizetésének megcsúszását. Forrásaink szerint a laza miniszterelnök „csapatépítő tréninget” tartott az övéinek.

M. László Ferenc Itthon

Orbántól várnak eligazítást a napi botrányok miatt izguló fideszesek

Az oktatás államosítása okozta botrányok, az uniós pénzek kifizetésének csúszása, a kormányzati szándék ellenére nem csökkenő rezsi, a sok konfliktust kiváltott földtörvény – ezekben a témákban számítanak jelentős vitára a gyulai frakcióülésen a hvg.hu kormánypárti forrásai. Sokan úgy vélik, ezeken a kérdéseken áll vagy bukik a Fidesz-KDNP 2014-es választási sikere. Információink szerint a kormány az ülés végén "nagy" bejelentésre készül, ami a víz- és szemétdíj-csökkentéssel lesz kapcsolatos.

MLF Itthon

Büntetlenül trükközhetnek a vagyonukkal a ravasz politikusok

Nagy érdeklődés kíséri évről évre a parlamenti képviselők február 1-jén nyilvánosságra kerülő vagyonnyilatkozatát. Ám nagyon nehéz utánajárni, hogy a politikusok által közölt adatok megfelelnek-e a valóságnak, és tényleg akkora-e a képviselők családi vagyona, mint amekkorát a nyomtatványokon feltüntetnek. Ráadásul a kitöltésre vonatkozó szabályok hézagosak, és a parlament illetékes bizottsága pedig csak akkor indít vizsgálatot, ha bejelentést kap és a bejelentő bizonyítani tudja, hogy a politikus "tévedett" vagy "lódított". Utánajártunk, mit érnek a képviselőink nyilatkozatai.

M. László Ferenc Itthon

Az egyházakat is bosszantja a kormány bénázása

A kormánynál is előbbre tartanak a történelmi egyházak a hittanoktatás megszervezésében, akiknek egyébként is kedvez a rendszer, hiszen a kisebb felekezetekkel ellentétben nekik van elég oktatójuk, és jelen tudnak lenni a beiratkozásnál, ahol eldől, hogy a szülők mit választanak. Ennek ellenére információink szerint nem mindegyik egyház örül a hittan és az etika kötelezővé tételének, ráadásul a kormány késlekedése miatt szinte semmit nem tudni arról, hogyan zajlik majd az oktatás.

Ivanyos Judit Itthon

Idegen spermára kényszerítik a "vadházasságban" élő párokat

Hiába szeretne évek óta gyereket egy pár, csak akkor kaphatnak orvosi segítséget, ha az állam előtt „papíron” is vállalják a kapcsolatukat. Bár felajánlották, hogy állják a drága beavatkozás költségeit, kapcsolatuk szentesítése nélkül nem kerülhetnek be a lombikbébiprogramba. Viszont egy ismeretlen spermadonorral már más a helyzet. Az illetékes minisztérium segítség helyett kioktatta őket.

M. László Ferenc Itthon

"Pofátlanság, hogy az utódaik kezét megkötnék" - Bajnaiék kétharmados tervei

Mit tervez az „egypárti” alaptörvénnyel Bajnai Gordon kormányzásra készülő, MSZP-vel egyezkedő mozgalma? Neki mernek-e menni a kétharmaddal megválasztott személyeknek, mi lesz a legfőbb ügyésszel, vállalják-e a konfliktusokat az Alkotmánybírósággal, megszüntetik-e a Médiatanácsot, tervezik-e az ingatlanadó bevezetését? Interjú az Együtt 2014 alkotmánytervezetét kidolgozó Tordai Csabával, aki állítja, legfeljebb magától plagizálhatott a javaslat összeállításakor.

1
7 8 9 10 11
58
Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Kerkez Milos bombagólt lőtt a Premier League-ben

Kerkez Milos bombagólt lőtt a Premier League-ben

2024 legjobb találmányai: átlátszó tévé, a Huawei csodamobilja és a biciklizés csalókódja

2024 legjobb találmányai: átlátszó tévé, a Huawei csodamobilja és a biciklizés csalókódja

Tesla és Suzuki is szerepel itthon a legnépszerűbb összkerékhajtású autók között

Tesla és Suzuki is szerepel itthon a legnépszerűbb összkerékhajtású autók között

Áthaladt a tiltó jelzésen egy vonat Ferencvárosnál, a mozdonyvezető még időben kapcsolt

Áthaladt a tiltó jelzésen egy vonat Ferencvárosnál, a mozdonyvezető még időben kapcsolt

Alig látjuk majd a napot december első hetében

Alig látjuk majd a napot december első hetében

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Az én hetem: Péterfy Gergely fóka-, talán delfinbőr úton suhant dedikálni

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Itt a vége, a Piaggio elviszi Indiába a legendás háromkerekűjének a gyártását

Itt a vége, a Piaggio elviszi Indiába a legendás háromkerekűjének a gyártását

A címlapról ajánljuk