Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Gyurcsány, Bajnai és Orbán halálával viccelődtek

A fideszes Bagó Zoltán honlapján is megtalálható volt az a szöveg, amely miatt az ellenzéki párt azzal vádolt meg egy
..., hogy Orbán Viktor halálát kívánja. A két szöveg közötti fő különbség az, hogy Bagó Zoltánnál nem pártja elnöke, hanem Bajnai Gordon
is, hogy az MSZP képviselőjelöltje nyilvánosan Orbán Viktor halálát kívánja, és az is, hogy ma ezt a szocialista pártban meg lehet
.... Ez Bagó Zoltánnak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés fideszes alelnökének honlapjára vezetett. Az oldalon az alábbi szöveg volt
..., és már január vége van!!! Őszinte híved: Laci". Ez a szöveg azóta már nem látható Bagó Zoltán honlapján.

MTI Világ

Degeneráltnak nevezte az iszlámot, kizárták az FPÖ-ből

Visszaléptettek az önkormányzati képviselőjelöltségtől és kizártak a pártból egy osztrák politikust, aki az iszlámot és a muszlimokat
között azt írta egy internetes fórumon, hogy "az iszlám degenerált és züllött ideológia". A nem ritkán idegen- és bevándorlás-ellenes jelszavakkal

MTI Itthon

Az LMP indítja a legtöbb nőt a választásokon

A Lehet Más a Politikának (LMP) mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltje - jelentette be a párt szerdai, budapesti
képviselőjelölteknek csak nyolc százaléka politizált korábban valamilyen másik pártban. Az LMP kongresszusa már január végén
... van, de arra is, hogy őket, sok más párttól eltérően nem felülről, hanem alulról szerveződő módon, a helyi közösségek támogatásával
... követően kilépnek a pártból vagy annak parlamenti frakciójából, illetve ha kizárják őket az LMP-ből, akkor lemondanak képviselői

Itthon

Török Gábor: Merre fordul a Jobbik?

Török Gábor szerint a radikális párt az elmúlt években az egyik legtudatosabb politikai erőnek tűnt, könnyen észrevehető volt, hogy az
Ha a Jobbik egyszer valóban a kormányrúd közelébe szeretne jutni, akkor ahhoz legalább olyasféle párttá kellene válnia, mint az osztrák
... teljesítménye miatt támogatják a pártot - írja a politikai elemző. Nem kétséges tehát, hogy hosszú távon a pártnak

MTI Itthon

Milyen végzettsége van Kubatov Gábornak?

Nincs diplomája Kubatov Gábornak - írja a Népszava. Az Országgyűlés honlapján közzétett adatok szerint a Fidesz pártigazgatója a
megjelölt képzés - jelenleg - az egyetem honlapján felsőfokúként szerepel. A napilap szerint az Országgyűlés honlapján
... Török Zsoltról derült ki, hogy nincs is diplomája. Ő szintén azzal védekezett, valaki elronthatta az Országgyűlés honlapján
.... Juhász Gábor titokminiszter szintén tavaly ősszel ismerte el, hogy nincs egyetemi diplomája, bár az Országgyűlés honlapján közzétett

hvg.hu Itthon

Gyalogos-kerékpáros híd Budapesten?

Kivitelezhető lenne egy új gyalogos-kerékpáros híd létesítése, vagy egy meglévő átalakítása, továbbá nagyon fontos lenne egy Duna-parti

MTI Világ

Duraynak szlovákul is bocsánatot kell kérnie Slotáéktól

Szlovákul is bocsánatot kell kérnie Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnökének a Szlovák Nemzeti
egyharmad részben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt". Egy pozsonyi bíróság tavaly bocsánatkérésre kötelezte
... is, de magyar nyelven, azt állítván, hogy állampolgári jogaival élt. Ján Slota pártját ez nem elégítette ki, s ezért végrehajtó útján

MTI Itthon

Zaklatás nélkül szabad csak ajánlószelvényt gyűjteni

Nem kérhetik a cédulákat munkahelyeken, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményekben, sem a tömegközlekedési eszközökön az áprilisi
kell bejelenteni a területi választási bizottságnál. Országos listát az a párt állíthat, amelyik legalább hét területi
.... Fontos szabály, hogy ajánlást a pártok, illetve jelöltek, valamint az ő meghatalmazásukkal rendelkezők gyűjthetnek. Az országgyűlési
... nem adott ajánlószelvényeket március 22-éig meg kell semmisíteni. Az ajánlószelvények azért fontosak, mert területi listát azok a

Itthon

Gigantikus képernyőkön folytatódhat a kampány

is startol a hatalmas mozgóképeket is megjelenítő technika, amit elsőként a pártok vehetnek
A napilap keddi száma szerint egy reklámcég több párttal is tárgyal arról, hogy az idén márciusban Magyarországon is megjelenő új

MTI Világ

Eltörölhetik a Habsburgok választhatósági tilalmát Ausztriában

A bécsi koalíció mindkét pártja támogatná annak az alkotmányos szabálynak az eltörlését, amely kizárja a Habsburg-ház tagjait az
szóvivője. A lap szerint a másik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is támogatná a módosítást. A téma azután

hvg.hu Itthon

Kiábrándult MSZP-szavazókért kóstolgatja Orbánt az MDF

üzenetek hitelessé teszik a pártot, ám az SZDSZ-szel kötött együttműködés éppen ezt a hitelt erodálhatja. Krekó Péter politikai elemző
„Igazából ezen áll vagy bukik az MDF szereplése. Ha a párt képes lesz 20 területi listát állítani, akkor jó esélye van bekerülni a
... szerint 3-4 százalékon álló párt stratégiáját meghatározó körülményre Krekó Péter, a Political Capital elemzője, megemlítve azt is
... egyúttal az MDF-et meg kell különböztetnie a többi politikai szereplőtől, s ezt a pozíciót olyan tartalommal kell megtöltenie, amellyel a többi

Babarczy Eszter Vélemény

Babarczy Eszter Orbán évértékelőjéről - előtte és utána

demokráciában megengedhető retorikai keretek közé, és harcos pártból nyugodt erővé kíván válni. Ez a jelenlegi politikai erőtérből
visszatér egy európai demokráciában megengedhető retorikai keretek közé, és harcos pártból nyugodt erővé kíván válni. Ez a jelenlegi
..., az ország által várt változások ígéretét megtestesítő pártként jellemzi a Fideszt (és minden bizonnyal hozzáteszi, hogy ez a jelenlegi

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Bejelentést tett az Apple: új sebességre kapcsolt az iPad Air, de fürgébb lett a legolcsóbb táblagép is

Bejelentést tett az Apple: új sebességre kapcsolt az iPad Air, de fürgébb lett a legolcsóbb táblagép is

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

A címlapról ajánljuk