Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Shake

Gyógyíthatatlan rákbetegeket zsarolt egy német sztársebész

adományozásra szólította fel őket. Az "adományok" jelentős része azután saját zsebében kötött
számlára, ennek jelentős részét ezután maga vette fel. A csaknem 100 oldalas vádirat szerint az immár kétes hírű sztársebész a halálos

hvg.hu Vállalkozás

Kapcsolt vállalkozás: mibe kerül a határidő elmulasztása?

A társasági adótörvény 2007. január 1-jével vezette be a bejelentett részesedés fogalmát, amelyhez egy csökkentő és egy növelő társasági
A törvény szerint egy részesedés akkor minősülhet bejelentett részesedésnek, ha az adózó belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi

hvg.hu Kult

A Junior Prima díj átadásáról távol marad Spiró György

úgy értesült, a díjazottak kiválasztásában részt vevő egyik zsűritag, Spiró György nem lesz jelen, mert időközben kilépett a
Györgyöt, aki kijelentette, nem szeretne a díj kapcsán nyilatkozni, mert bár részt vett a kiválasztási folyamatban, időközben kilépett

Itthon

Összeül a Magyar Zsidó Kongresszus

A Mazsihisz kezdeményezésére november 16-án összeül a Magyar Zsidó Kongresszus, amelyen minden magyarországi zsidó szervezet részt
Hitközség), illetve a Szim Salom reformzsidó közösség nem vesz részt a találkozón, azzal az indokkal, hogy „nem tartják kielégítőnek a

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Dubaj: ilyen egy luxus buszmegálló

Dubaj, ez az apró arab államocska a luxusturizmusba fekteti kőolajból származó bevételei jelentős részét, így
Dubaj, ez az apró arab államocska a luxusturizmusba fekteti kőolajból származó bevételei jelentős részét, így készülve a fekete arany

Nagy Gergely (hvg.hu) Kult

"Az üzleti világban nem voltam a helyemen"

e, hogy most ott látható. Mindenesetre innentől kezdve a nemzeti kulturális kánon része, s nem mellékesen jócskán felértékelődik. A
Szombathelyről építették fel a kereskedelmi hálózatot, az Írókéz nevű papír-, írószer- és irodaszer-forgalmazó kft.-t. Ma már Pados nem vesz
... irányait láthatóvá tenni, hiszen ez egy szombathelyi gyűjtemény, s van ugyan weboldala , de a művek nagy része nem hozzáférhető a
... van például drum and bass-ből. És persze itt a szórakozóhelyek, az éjszakai élet helyszínei is fontosak voltak, a bulizás, a szoros együttlét

MTI Karrier

Káosz az olasz repülőtereken: sztrájk az Alitaliánál

Kaotikus állapotok uralkodtak hétfőn este az olaszországi repülőtereken, miután az Alitalia dolgozóinak egy része hétfőn előzetes
bizonyos részeinek a megvásárlására, illetve az adósságok átvállalására, az ajánlat november végéig érvényes. A csoportnak a

hvg.hu Gazdaság

Befektetési tanácsok november második hetére

Ez részben így is történt, de teljesen nyugodtak nem lehetünk. Mire figyeljünk a
Az IMF-csomag részének tekinthető, a hazai bankok helyzetét segítő kétszer 300 milliárdos csomag sok kérdést vet fel, mivel még az

MTI Gazdaság

Putyini akcióterv a válság kezelésére

amelyet ismertetve a hétfői orosz lapok rámutattak: ezzel a kormány - amely ezt eddig igyekezett cáfolni - elismerte, hogy van válság, amely a
a belső kereslet, a munkaerőpiac és a kis- és középvállalkozások támogatására, az intézkedések kisebb része pedig az egyes iparágakra

hvg.hu Itthon

Szeretik-e a tanárok a cigány gyerekeket?

A pedagógusok egy részének eszébe sem jut, hogy a hátrányos helyzetű és roma tanulók iskolai kudarcaiért a gyerekek családján kívül más
... az iskola és a tanár is felelős lehet. Mindez abból a hatásvizsgálatból derül ki, amelyet integrációs programokban részt vevő tanárok
Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja (HEFOP) forrásaiból fizették. A programokban olyan iskolák vehettek
... Intézet két szakembere, Fehérvári Anikó és az időközben elhunyt Liskó Ilona kérdőívvel fordultak a továbbképzésben részt vevő
... csak a program által célzott iskolák tantesületei vettek részt benne, s közülük sem mindenki volt hajlandó válaszolni a kutatók

Shake

Gyerek nélkül boldogabb az élet?

A világ két részre oszlik: gyermekes és gyermektelen emberekre. Az előbbiek, ha nem undorral, hát szánalommal nézik az utóbbiakat, pedig

MTI Itthon

Gyurcsány csúcsra járatná Orbánt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének; azt kéri tőle, hogy "az ország, az emberek és a magyar vállalkozások
természetesen a KDNP és a Fidesz által delegált bizottsági tagok részt fognak venni.   

MTI Sport

Maradona Manchesterben

Különleges élményben volt része pénteken az Arsenal elleni szombati rangadóra készülő Manchester United labdarúgóinak, ellátogatott

Már Amerikában kutat László András a magyar USAID-pénzek után, egyből fel is mondták az összes Magyarországot érintő szerződést

Már Amerikában kutat László András a magyar USAID-pénzek után, egyből fel is mondták az összes Magyarországot érintő szerződést

A nyaralótulajdonosoktól szednek be sokkal több helyi adót, hogy pótolják, amit az állam a városoktól elvesz

A nyaralótulajdonosoktól szednek be sokkal több helyi adót, hogy pótolják, amit az állam a városoktól elvesz

A Republikánus Párt azt javasolja képviselőinek, hogy ne tartsanak nyilvános fórumokat

A Republikánus Párt azt javasolja képviselőinek, hogy ne tartsanak nyilvános fórumokat

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Jelentősen emelkedtek a számlaköltségek: jöhet az állami korlátozás?

Jelentősen emelkedtek a számlaköltségek: jöhet az állami korlátozás?

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

A Lindt a vámok miatt mostantól Amerika helyett Európából visz csokit Kanadába

Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota stabil

Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota stabil

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

Tragédiával ért véget a gyorshajtás miatti baleset, mindkét utasa meghalt a fiatal sofőrnek

A címlapról ajánljuk