Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Vége az árverési nepperek víg korszakának

Az APEH közzétette honlapján az ingóságok elektronikus árverésének szabályait, amely egyebek mellett ismerteti az árverés menetét, a
és az adóhatóságnak is jelentős kárt okoztak – visszaszorítsák. Az adóhatóság tájékoztatójából kiderül: az elektronikus árverésekre az APEH

MTI Világ

Csökkent Hillary Clinton előnye

Hillary Clinton előnyének csökkenését és riválisa, Barack Obama előretörését mutatták az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért

MTI Itthon

Mégsem rekedt senki a Balatonon?

Vaklármának bizonyult az a korábbi hír, hogy tíz ember rekedt egy partról leszakadt és folyamatosan sodródó jégtáblán a Balatonon

MTI Shake

„Borat” Spielberg 68-as filmjében

demokrata párti elnökjelölő konvenció körüli tüntetések és az azt követő per
as évek ellenkulturális és tiltakozó mozgalmaiban kulcsszerepet játszó Nemzetközi Ifjúsági Párt (Youth International Party), a

MTI Világ

Érvényteleníthetik az ex-kormányfő híveinek mandátumát

támogató 65 képviselő ügyében. Így lehet, hogy a parlamenti választáson győztes párt elveszíti majd a többséget az új törvényhozásban
A Népi Erő Pártja (PPP), amely a volt kormányfő híveit tömöríti, a 480 fős törvényhozásban 233 képviselői helyet szerzett. Ezzel a

MTI Itthon

Oktatási programot egyeztetne az MSZP az SZDSZ-szel

Nincs eltérés az MSZP és az SZDSZ céljai között az oktatás terén, a két párt az alapkérdésekben egyetért, legfeljebb kisebb szakmai
Tóth András erre válaszolva elmondta, a koalíciós pártok oktatást érintő koncepciója között nincs különbség, mivel mind a szocialisták
... érvényesülnek pártja fontosnak tartott oktatási célkitűzései. Nem rózsás a helyzet, de annyira nem is rossz – jellemezte az oktatás
...-Tóth. Mint mondta, az idén népszavazás dönt a tandíjról, amelyre pártja álláspontja szerint azért van szükség, mert a hallgatóknak

MTI Világ

Erőszakot eszkalál a halasztás Pakisztánban

Pakisztáni ellenzéki pártok azzal vádolták a kormányt, hogy valószínű vereségét elkerülendő halasztotta el a parlamenti és helyhatósági
Bhutto pártja, a legerősebb ellenzéki formáció kereken elutasította a választások elhalasztását. A párt egyik
... azt Bhutto ellenzéki pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) mellett. Bhutto volt miniszterelnök múlt csütörtöki meggyilkolása országszerte
..., Navaz Sarif volt kormányfő pártja szerint Musarraf azt reméli a halasztástól, hogy közben elpárolog a választóknak a politikai

MTI Itthon

SZDSZ: nem elég gondolni a nemre

A párt politikusai leplezték le az SZDSZ "Nem elég gondolni a nemre" feliratú plakátját vasárnap a fővárosi Nyugati téren. A liberálisok
© MTI A jövő év legfontosabb eseménye a népszavazás lesz - mondta a plakátleleplezést kísérő sajtótájékoztatón Wittinghoff Tamás, a

MTI Világ

Bhutto helyére férje és fia lép

A Pakisztáni Néppárt (PPP) a meggyilkolt Benazir Bhutto 19 éves fiát, Bilavalt nevezte ki vasárnap a párt új elnökének, akinek az apja
városában, hogy eldöntse,  kit állítson a párt élére a csütörtökön meggyilkolt ellenzéki politikus nő helyébe és arról is határozzon
... döntene.  Sarif  korábban már bejelentette, hogy a Benazir Bhutto elleni merénylet miatt pártja bojkottálja a választásokat, és

MTI Itthon

Január 1-től lehet korcsolyázni a Velencei-tavon, a Balaton veszélyes

12 centiméteres jégréteg borítja, ami a tó déli partján néhány helyen már alkalmassá teszi a
már 5-12  centiméteres jégréteg borítja, ami a tó déli partján néhány helyen már alkalmassá teszi a korcsolyázásra - nyilatkozta
..., a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.Mint kifejtette folyamatosan járőröznek a part mentén a mentőgyűrűvel, létrával
... szükség - hangsúlyozta a rendőrkapitány. Emlékeztetett arra, hogy szombaton egy férfi alatt beszakadt a Balaton jege Keszthely

MTI Világ

Felfüggesztették a választási kampányt Pakisztánban

A Pervez Musarraf pakisztáni elnököt támogató Pakisztáni Muzulmán Liga-Q vasárnap felfüggesztette választási kampányát. Nem sokkal korábban a
Benazir Bhutto ellenzéki  pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) éppen  vasárnap rendkívüli tanácskozást  arról, hogy kit állítsanak a
... Muzulmán Liga-N vezetője, volt kormányfő már korábban bejelentette, hogy a Benazir Bhutto elleni merénylet miatt pártja bojkottálja a

MTI Itthon

Veszélyes a Balaton jege

A part menti vékony jég életveszélyes, ráadásul rámerészkedni szabálysértésnek
A Balaton nyílt vize még hullámzik, de a part mentén befagyott, ami néhány helyen már a jégre csábítja az embereket; a mindössze

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Kutatók üzenik: most már aztán tényleg aludja ki magát

Továbbra is talpon a francia kormány, a harmadik bizalmatlansági indítványt is túlélte

Továbbra is talpon a francia kormány, a harmadik bizalmatlansági indítványt is túlélte

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Párizsi MI-csúcs: Franciaország és az EU a technológiai bürokrácia csökkentését ígéri

Párizsi MI-csúcs: Franciaország és az EU a technológiai bürokrácia csökkentését ígéri

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

Hiába küzdünk a visszaváltó automatákkal, a Mohu sokkal fenntarthatóbban is működtethetné az italospalackok rendszerét

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

Szijjártó: A Nemzetközi Büntetőbíróság átpolitizálódott, Magyarország is átértékeli a részvételét

Szijjártó: A Nemzetközi Büntetőbíróság átpolitizálódott, Magyarország is átértékeli a részvételét

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

Váradi József, a Wizz Air vezére: Nem ülhetünk vissza a lovakra repülés helyett

A címlapról ajánljuk