Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Elkezdődött Andy Vajna 56-os filmjének forgatása

Hónapokig tartó előkészületek után vasárnap megkezdődnek Andy Vajna producer Szabadság, Szerelem című filmjének forgatási munkálatai
... a forgalmazó InterCom. A film rendezője a Csak szex és más semmi című romantikus vígjátékot jegyző Goda Krisztina
A film különleges emléket készül állítani az 1956-os forradalomnak: a történet '56 októberében-novemberében játszódik párhuzamosan
... vízilabdázót alakít. Fontos feladatot kap a filmben Szávai Viktória, Huszár Zsolt, Haumann Péter, Szirtes Ági, Schmied Zoltán, Rába
....  Az alkotók célja érzelmi alapon bemutatni a múltat, emberi történeteket megeleveníteni, úgy, hogy a film megérintse valamennyi

MTI Itthon

Az interneten Gyurcsány és felesége vagyonnyilatkozata

Az interneten mindenki számára elérhető nyilatkozat szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki fizetése tavaly bruttó 18,4 millió forint volt, az ebből
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki fizetését tavaly – miként kormányfővé választása óta minden hónapban – teljes egészében karitatív

MTI Választás 2006

Gallup: a két nagy párt erőviszonya nem változott

A Magyar Gallup Intézet legfrissebb adatai szerint a teljes népességben a Fidesz továbbra is három százalékkal vezet az MSZP előtt, míg
A teljes népesség 29 százaléka adná szavazatát a Fideszre, míg az MSZP-re 26 százalék a közvélemény-kutató intézet internetes
..., hibahatáron belül, de bővült: jelenleg 3, illetve 4 százalékos a teljes választókorú népesség körében. Az adatok szerint a parlamenten

Dezső András (hvg.hu) Gócpontok

„Rosszabb, mint Irakban volt”

nem mentek azokba a kabuli városrészekbe, ahol nagyobb tömeg gyűlt össze. A hvg.hu munkatársa kabuli bázisukon kereste fel a
? Nem! – vágja rá azonnal. Nem könnyű a turista élete sem © Belényi Dániel Közel két hete a magyar katonák is
... időpontban ne legyenek kint az utcán, inkább maradjanak otthon. Életeket menthet, ha egy ilyen információ visszajut hozzánk” – mondja a
... a nagyobb csoportosulásokat is. A karikatúrabotrány idején szándékosan nem mentek azokba a kabuli városrészekbe, ahol nagyobb tömeg

MTI Kult

Közel három milliárdban volt a magyar film az államnak

A Magyarországon készült filmek 2005-ben 800 millió forint közvetlen állami és 2,8 milliárd közvetett (a társasági adókedvezményből
elköltött teljes költségvetés 20 százalékáig támogatást ad a külföldi gyártónak. Ez utóbbinak tehát ennyivel olcsóbb lesz a
.... A közvetlen (állami költségvetési) támogatást a Magyar Mozgókép Közalapítvány osztja el. Idén áprilisig – főszabályként – a magyar
... csökkentette. Az uniós szabályok szerint a támogatás ugyanis a költségvetés feléig terjedhet, de az alacsony költségvetésű és a „nehéz”

Kult

Megint egy hazai vígjáték

és a Csak szex...is ott nyomul még az első tízben, teljes hát a hazai szórakoztató filmek sikere! Ott van azért a dobogón
...A magyar vígjátékhullám hátán új film landolt a nézettségi lista élén. A Kútfejekről van szó, amely premierje hetén az első. Közben a

hvg.hu Gazdaság

Költözés: mire érdemes odafigyelni?

A gyors és bonyodalmaktól mentes költözés az álmok világának része, ám érdemes megtenni mindent, hogy elkerüljük a teljes káoszt. Néhány
nem gyorsaságáról híres. Akárhogy is, az első napon ellenőrizzünk mindent: van-e melegvíz, égnek-e a lámpák, működik-e a fűtés. Új

MTI Itthon

Tárki: továbbra is fej-fej mellett a két nagy párt

A felnőtt lakosságon és a pártot választókon belül teljesen megegyezik az MSZP és a Fidesz támogatottsága - derül ki a Századvég
és a pártot választókon belül teljesen megegyezik, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig valamivel nagyobb a Fidesz
... szerint a két nagy párton kívül más párt - sem a teljes lakosság, sem a biztos szavazó pártválasztók körében - nem éri el a parlamentbe
... (januárban ez az érték 1 százalék volt.) A parlamenten kívüli pártok közül a Harmadik Út: MIÉP-Jobbik Magyarországért közös listája és a Centrum

hvg.hu Kult

Karneválok ideje: programajánló

egy díjnyertes magyar film premierje. Karnevál Velencében, cinkefőző bajnokság Szatmárcsekén, ellen-Operabál Pesten. Ábrázolt nők és
Gheorghe Dinica játssza, az eredetiség kedvéért pedig valódi élsportoló tornászokat szerepelnek a filmvászon. A film további
... nyert.  De azért a Fehér tenyér nem sportfilm. Film. Színes magyar játékfilm, 97 perc, 2005 Rendező: Hajdu Szabolcs Főszereplők
... A Bizonyítás egy rejtélyes fiatal nő lenyűgöző története, akit egyaránt kísért apja múltja és saját jövőjének árnyai. Ez a film

MTI Karrier

Közös európai érdek a munkakorlátozások megszüntetése

jogok teljes körű biztosítása, különös tekintettel az előnyben részesítés elvére” – emelte ki Őry Csaba (Fidesz-MPSZ) európai
mellett, a régi tagállamok közvéleményében azonban még jelentős aggályok vannak jelen a teljes piaci nyitással szemben. Az Európai
... munkavállalóit megillető jogok teljes körű biztosítása, különös tekintettel az előnyben részesítés elvére. Az utóbbival összefüggésben

MTI Karrier

Közös európai érdek a munkakorlátozások megszüntetése

jogok teljes körű biztosítása, különös tekintettel az előnyben részesítés elvére - emelte ki Őry Csaba (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti
fenntartása mellett, a régi tagállamok közvéleményében azonban még jelentős aggályok vannak jelen a teljes piaci nyitással szemben. Az
... tagállamok munkavállalóit megillető jogok teljes körű biztosítása, különös tekintettel az előnyben részesítés elvére. Az utóbbi

MTI Itthon

Teljes útzár az M1-esen Budapest felé

Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében. A műszaki mentés idejére
a kamion rakományára. A bicskei és az érdi tűzoltók már eloltották a tüzet, de a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az autópálya

hvg.hu Tech

102 millió dollár veszteség filmkalózkodás miatt idehaza

Magyarország filmipara 2005-ben 102 millió dollár veszteséget könyvelhet el a filmkalózkodásnak köszönhetően. Ebben a számban csak az amerikai
... szerepelnek, így a magyar és más országok által készített filmeket érintő kalózkodás további veszteségeket
24,6 dollárral. Az IIPA kiadvány szerint Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a film- és a szoftveriparra egyaránt, mivel ott
..., hogy csökkentsék a kalózkodást, és büntetlenül működtetnek olyan honlapokat, melyekről bárki letöltheti a kínált filmeket, zenéket

hvg.hu Kult

A magyar film megint szép lesz

is, mert a 21 versenyfilm mintegy harmada elsőfilmes rendező munkája. Ha az eltérő ízlés és gondolkodásmód miatt nem is, a mennyiség és minőség okán
generációjának” felbukkanása óta a filmes nemzedékváltás folyamatosan elmaradt. A mostani együttes indulás okai között a nagyobb
... Egyetem végzősei diplomafilmjüket 35 mm-es filmre forgassák) emlegeti legtöbbször a szaksajtó. Öt évvel ezelőtt persze az újhullám
... valló, a történelmi-politikai összefüggésekre is összpontosító rendezők összetartó közösségeként jelentkezett, addig a mai fiatalok

MTI Itthon

Sorozatos koccanások a síkos M3-ason

Sorozatos koccanások lassították a forgalmat csütörtökön este az M3-as autópálya Gyöngyös menti szakaszán az nos esőtől síkossá vált

Újabb földrengés volt Chile és Argentína partjainál

Újabb földrengés volt Chile és Argentína partjainál

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Tízéves lett Sarolta hercegnő, új fotót tett róla közzé a királyi család

Tízéves lett Sarolta hercegnő, új fotót tett róla közzé a királyi család

Több ezer állást szüntethet meg a Trump-adminisztráció az amerikai titkosszolgálatoknál

Több ezer állást szüntethet meg a Trump-adminisztráció az amerikai titkosszolgálatoknál

Akinek a képein átsugárzik a jókedv: David Hockney kiállításán jártunk

Akinek a képein átsugárzik a jókedv: David Hockney kiállításán jártunk

Távozott az Újpest vezetőedzője, miután a csapat otthon kapott ki a Győrtől

Távozott az Újpest vezetőedzője, miután a csapat otthon kapott ki a Győrtől

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Újabb részletek derültek ki Trump és Zelenszkij vatikáni találkozójáról

Újabb részletek derültek ki Trump és Zelenszkij vatikáni találkozójáról

A címlapról ajánljuk