Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Marion Jones doppingolt Sydneyben

A volt világbajnok súlylökő, C. J. Hunter a San Francisco Chronicle című napilapnak elmondta, hogy Marion Jones - akivel 2002-ig

Világ

Kuba: szabadon engedték az ellenzéki közgazdászt

nő aközött a 75 másként gondokodó értelmiségi között, akiket a kubai rezsim kirakatperek során tavaly 20 év börtönre
a 75 másként gondolkodó író, újságíró és értelmiségi között, akiket a kubai kormányzat az ellenzék elhallgattatására indított

Gazdaság

Négypárti bizottság bírálja az utcabútor-terveket

A korábban megválasztott négy MSZP-SZDSZ-képviselő mellé két ellenzéki politikust is beválasztott a bírálóbizottságba a városképvédelmi
SZDSZ-képviselő mellé az alakuló ülést megelőző rendkívüli ülésén két ellenzéki politikust is megválasztott a városképvédelmi bizottság
... tag, az MDF és az MKDSZ politikusának jelölésével. Tótfalusi emlékeztetett rá, hogy az ellenzékiek a tender április végi

Itthon

Még egy esély a diplomára: indulnak a pótfelvételik

Több mint négyszáz alapképzésre, és kétszáz diplomásoknak meghirdetett szakra, szakpárra pótfelvételizhetnek nyáron azok, akik
akik a normál eljárásban nem jutottak be az intézménybe, illetve az idén még nem adtak be jelentkezési lapot. Az eljárás rövid

Itthon

Bejutottam, nem jutottam?

felsőoktatási intézménybe. Izgatottabb várakozásnak voltak kitéve azok, akik „népszerű” szakot választottak, de a ponthatárok kapcsán
okoztak örömet, de akadtak olyanok is, akik kiszorultak a keretből. Idén 105-110 ezer fiatalt vesznek fel, a sikertelenül vizsgázók
... a fellebbezés és a jogorvoslat jelentheti az iskolába vezető kiskaput. Akik igazságtalannak érzik felvételük elutasítását „pontosan

Sajtó

Több mint száz újságíró az egykori Stasi-ügynökök listáján

Hosszas huzavona után Berlinben nyilvánosságra hozták azoknak a német újságíróknak a részleges névsorát, akik egykor a keletnémet
Mások - például Ortrud és Karl-Heinz Reinsch, akik a Saar-vidéki rádióban (SR) dolgoztak - komolyan konspiráltak. A nevezett házaspár
... megszólaltat palesztin politikusokat is. Fölvételekor Schumann nemmel válaszolt arra a kérdésre, vajon együttműködött-e

Itthon

Hírszerzés - Czukor nélkül

Alig kapott sajtóvisszhangot, hogy Medgyessy Péter a héten menesztette a hírszerzés főnökét, akinek a helyére a Nemzetbiztonsági Hivatal
lobbi – véli a fideszes politikus, aki szerint a szocialista párton belül működő nemzetbiztonsági bizottságot is az ehhez a lobbihoz
... szovjetbarát, ma már többségében nyugdíjas ex-titkosszolgák alkotják. Az ellenzéki politikus nemcsak ideológiai alapokon neheztel

Világ

Hanyagság miatt tűnnek el hivatalokból a műalkotások

Ausztriában meghaladhatja a 2200-at, de Franciaországban a 12 500-at azoknak a műalkotásoknak a száma, amelyek politikusok és
dísztárgyaknak a felkutatására, amelyek hivatalukból távozó politikusok, illetve főhivatalnokok irodáiból tűntek el. Szinte
..., hogy hány különböző rangú politikus és főhivatalnok hány műalkotást kapott "kölcsönbe" hivatala ideiglenes díszítéséhez, s abból
... a kölcsönadóhoz. Nem a politikusok hibája? Franciaországban állami gyűjteményekből is kölcsönöznek

Karrier

Németország: képzett bevándorlók előtt tárva a kapu

A múlt hét végén megszületett bevándorlási törvény alapján a németek magasan képzett szakembereket várnak, akiknek kötelező nyelvórákon
szerint a németek elsősorban a képzett szakembereket, tudósokat, mérnököket, IT-szakértőket látják szívesen. Azoknak a vállalkozóknak

hvg.hu non-base

E-mailben jön az evangélium

Interneten és e-mailben is elérhető hétfőtől a napi evangélium magyar nyelven azok számára, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy kézbe

Itthon

Tanúnak idézik Péterfalvit a Keller-Magyar Nemzet perben

és a közpénzügyi államtitkár törvényt sértett, amikor a vadásztársaságoktól kért adatot a náluk vadászó
közpénzügyi államtitkár indított a politikusok vadászataival kapcsolatos adatkezelésről szóló Magyar Nemzet-cikkek miatt. A kifogásolt

Világ

Amerikai „önkényesek” magánbörtönt tartottak fenn Kabulban

Az afgán hatóságok őrizetbe vették a három önjelölt amerikai "antiterroristát", akik az általuk fenntartott magánbörtönben lábuknál
vadásztak, főleg Kabul külterületein, akikről azt gondolták, hogy az al-Kaida terrorszervezethez tartoznak. Idema és két társa a

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Fehér foltok és más elváltozások a körmön, amik betegségről is árulkodhatnak

Fehér foltok és más elváltozások a körmön, amik betegségről is árulkodhatnak

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

A címlapról ajánljuk