Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Évente 30-50 olyan holttestet találnak Magyarországon, amelyet aztán nem tudnak azonosítani

ugyanis ki, akkor január 12-én több olyan azonosítatlan holttestet vagy emberi maradványt találtak, amelyeket tavaly egyszer már
Ha hinni lehet az adatbázisnak, akkor idén január 12-én “találták meg” annak az ismeretlen férfinak a holttestét is, akit még tavaly
... még egy ismeretlen férfi holttestét is megtalálták január 12-én a VI. kerületben. Az adatbázis alapján Budapesten fordul elő a

hvg.hu Kult

Katalán sztárzenekarral készített közös dalt a Bohemian Betyars

ünnepli, amelyen kizárólag különleges és meglepő kollaborációk kapnak helyet. Erről mutatjuk be most a katalán La Pegatinával közös
pedig egy igazi katalán sztárzenekaros megőrüléssel jelentkeznek a srácok: a La Pegatinával dolgoztak együtt, akik a katalán rumbát
..., mint hogy a nyelvi akadályokat leküzdve vegyítsék a két univerzumot. Erről Szűcs Levente a következőképp mesél: „A La Pegatinával
... és hazai előadókkal egyaránt, de számos más meglepetéssel is készülnek a tizenötödik jubileumukra, amelyet május 31-én egy igencsak

Gyükeri Mercédesz Vállalkozás

Kezdtünk beleunni a stresszbe, hogy vagy van eső, vagy nincs eső, aztán az élet mást hozott – így lett többgenerációs cég a Baki Agrocentrum

Sok polc, kevés áru, egy lelkes házaspár két kisgyerekkel a kocsmából kialakított bolt pultja mögött: épp harminc éve, 1994. január
„A kisebbik lányom most 8 éves – nagyjából ennyi voltam én is, amikor elkezdtem dolgozni itt. Pakoltam, árultam, mindent csináltam
... korban egy gyerek el tud végezni. A negyvenedik születésnapra kapott emlékkönyvbe egy gyerekkori barátom azt írta: biztos én voltam a
... segítséggel, kölcsönbe kapott áruval és polcokkal a boltot, amely épp harminc éve, 1994. január 17-én nyílt meg. Az árualap

HVG HVG Hetilap

Szélsőjobb nélkül

Párt jelöltjére 25,8 százalék szavazott. Ha február 11-én Haavisto diadalmaskodik, akkor ő lesz az észak-európai ország első nyíltan

MTI Zhvg

A Szicíliában mért 48,8 Celsius-fok az új hivatalos európai melegrekord

Korábban az 1977. július 10-én Athénban, illetve a görög fővárostól 30 kilométerre fekvő Elefszína településen mért 48 Celsius-fok volt
a szóban forgó adatot rögzítette 2021. augusztus 11-én a délkelet-szicíliai Siracusa városban. A hőmérsékletet egy meteorológiai
... rögzítette. Korábban az 1977. július 10-én Athénban, illetve a görög fővárostól 30 kilométerre fekvő Elefszína településen mért 48

1
18 19 20 21 22
638
CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Mi történik, ha villám csap a repülőbe?

Mi történik, ha villám csap a repülőbe?

Trump oldalán állva válaszolt Musk az újságírók kérdéseire

Trump oldalán állva válaszolt Musk az újságírók kérdéseire

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

Die Welt: Meloni Európa aduja Trumpnál, Orbánról Washingtonban már jóformán senki sem beszél

A világ egyik legerősebb szuperszámítógépét építi Franciaország, rákapcsolják az atomerőműveket is

A világ egyik legerősebb szuperszámítógépét építi Franciaország, rákapcsolják az atomerőműveket is

Drónnal ellenőrizték az autósokat: volt sofőr, aki elpantomimezte a biztonsági övet – videó

Drónnal ellenőrizték az autósokat: volt sofőr, aki elpantomimezte a biztonsági övet – videó

Ekkora fizetés alatt esélye sincs ingatlantámogatáshoz jutni

Ekkora fizetés alatt esélye sincs ingatlantámogatáshoz jutni

Orbán meghülyült, Magyarország és az egész kontinens jövőjét sodorná veszélybe

Orbán meghülyült, Magyarország és az egész kontinens jövőjét sodorná veszélybe

„Széchenyi a magánvagyonából csinált közvagyont, Tiborcz a közvagyonból magánvagyont” – mondja Bence Szechenyi

„Széchenyi a magánvagyonából csinált közvagyont, Tiborcz a közvagyonból magánvagyont” – mondja Bence Szechenyi

A címlapról ajánljuk