Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Csökkent az új autók eladása

Az idén júliusban 9,2 százalékkal 13.944 darabra csökkent az eladott új autók száma Magyarországon, Európa-szerte 1.259.130 millió autót
viszonyítva. Európában az első hét hónapban 2,5 százalékkal kevesebb, 9.475.111 új autót adtak el. Az idén júniusban 9,4 százalékkal
... csökkent az eladott új autók száma Magyarországon, ugyanekkor Európa-szerte 1,4 millió autót adtak el, a visszaesés
... volt. Magyarországon az első félévben valamivel több, mint 82 ezer új járművet adtak el, szemben az egy évvel korábbi 84.615 darabbal

MTI Gasztro

Színes forgatag a Kossuth téren

Három napnyi színes családi programnak is helyt adott augusztus 20-án a Kossuth tér: Szent István király udvara elevenedett meg 11
Szinte állandóan szólt az ország háza előtt a középkori zene, a táncosok és a gólyalábasok is több műsort adtak. A
.... Kevésnek bizonyult az árnyat adó pihenő- és ülőhely, valamint az üdítőt, vizet, sört árusító sátor is. Az Ország Tortája címet idén

MTI Itthon

Kitüntetéseket adtak át

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, aki szerdán Sólyom László államfővel és Hiller István oktatási
Az államfő ünnepi köszöntőjét azzal kezdte, hogy a nemzeti ünnepeken - március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án - átadott
..., a Magyar Köztársasági Arany, Ezüst, és Bronz Érdemkereszteit és több szakmai díjat adott át azt hangsúlyozta, hogy főhajtás Szent
... pártpolitika alapján közelítenek, vagy amit a „hangos kisebbség fogalmaz a csendes többség ellen.” Szili Katalin magas állami kitüntetéseket

MTI Itthon

Kiadható Zentai Károly

Az ausztráliai perthi bíróság határozata értelmében kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly. A 86 éves férfi
Ügyészség szóvivője májusban azt közölte: ha kiadják az ausztrál hatóságok Magyarországnak Zentai Károlyt (Charles Zentait), akkor

travelline.hu Plázs

Borturizmus az esztergomi prímási pincékben

Erdő Péter bíboros a főegyházmegyei tulajdonban levő ingatlant vagyonkezelésbe adta
Erdő Péter bíboros a főegyházmegyei tulajdonban levő ingatlant vagyonkezelésbe adta a Budavári Mátyás-templom plébániája által
... éttermet alakítanak ki. A beruházást 2010 nyarán szeretnék átadni. Erdő Péter bíboros 2007 májusában hozta létre a Prímási Borrendet, a
..., a karnagytól az orgonafújtatóig. Az iratokban a borhasználat egészen egyedi esete is előfordul, 1876-ban a Prímási Számvevői Hivatal részére két

MTI Gazdaság

Átadták az M7-es Zalakomár és Nagykanizsa közötti szakaszát

Átadták az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Radivan Zerjav
jelentős szerepet tölt be a nemzetközi közlekedési hálózatban. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF) adatai szerint az M7-es most
... 35,5 kilométeres pályát eredetileg együtt adták volna át a forgalomnak, de a közműkiváltások és az egyik kivitelező, a Viadom Zrt
... Tornyiszentmiklóstól az országhatárig 2005 júniusában adták át, bár ez utóbbit a szlovén sztráda mostani átadásáig a járműforgalom nem

Vállalkozás

Öt tipp a hatékony keresőmarketinghez

látnak az internetes hirdetésben. A keresőmarketing viszont speciális terület, ezért most ehhez a hirdetési formához adunk olyan
kívül kattintás alapú elszámolás jellemzi őket, tehát a hirdető vállalkozás csak azok után az érdeklődők után fizet, akiket konkrétan az
..., hogy el is tudjon adni. Emiatt célszerű az érkezési felületet úgy megszerkeszteni, hogy csak erre a feladatra „koncentráljon”

MTI Itthon

Betonfalnak ütközött a még át sem adott autópályán

Két szlovák állampolgár megsérült hétfőn hajnalban az M7-es autópálya még át nem adott zalai szakaszán, miután a tiltó táblák ellenére
a terelőkorlátok és a tiltó táblák ellenére továbbhajtott az autópálya még át nem adott szakaszára. A mintegy 15 kilométerre lévő

hvg.hu Itthon

Ki látta a modell gyilkosait?

Országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a 22 éves Bartus László és a 19 éves Török Adrienn ellen, akiket azzal
és egy nőhöz, akik az áldozat ismerősei voltak. A rendőrség gyanúja szerint ők késelték meg a nőt, ezért országos és nemzetközi körözést

hvg.hu Vállalkozás

Felszámolási eljárás: sikkasztás gyanúja, követelés behajtása

Mit tehet a hitelező, ha gyanítja, sikkasztott az adós, de a felszámoló a bejelentés ellenére sem tesz semmit? Milyen eszközökkel élhet
A felszámoló nem ad tájékoztatást, leveleimre sem válaszol. Mit tegyek?   Sajnos a jelenlegi törvény alapján a felszámolónak évente
... kell számot adnia a felszámolás állásáról. Más eset,  ha a hitelezők választmányba tömörülnek: ilyenkor a felszámoló köteles bizonyos
..., hogy az adós cég ügyvezetője szerintem sikkasztott, ennek ellenére nem tett semmit. Mit tehetek?   Amennyiben bűncselekmény

MTI Shake

Bekamerázták az iskolákat

Bekamerázták a pótérettséginek otthont adó bukaresti iskolákat, hogy hatékonyabban kiszűrhessék a csaló

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

A címlapról ajánljuk