Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Egyre többet költünk el a boltokban

Közép-Európában a lakosság jövedelmének jelentős része megy el a megélhetéshez szükséges fogyasztási cikkekre. Ám Nyugat-Európában a
ban átlagosan kiadott 1923 euróból 48 százalékkal részesedik a kiskereskedelem. Csehországban 50, Lengyelországban 63 százalékos ez a

Világ

Nyolc év börtönt kaphat a ferihegyi robbantás gyanúsítottja

Nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség Andrea Klumpra, akit azzal vádolnak, hogy 1991 decemberében Budapesten részt vett
elkövetett merénylet miatt. Klump a per folyamán tagadta, hogy közvetlenül részt vett volna a budapesti merényletben, amelyben négy

hvg.hu non-base

A Jaguar és a Jordan is távozhat a Forma-1-ből

A Ford vezetősége bejelentette, hogy elhagyja a Forma-1-et, eladja a tulajdonában lévő Jaguar istállót és tuningcégét, a Cosworth-t is
is, így szinte biztosan a Forma-1-ben marad. Távozásukkal viszont a Jordan és a Minardi jövője is kérdésessé válik, hiszen
... Cosworth-motorokat használja, 2005-re sem igényel majd sokkal jobb alkatrészeket. Ha a Jaguar mellett a Jordan is távozik, az már az egész

Gazdaság

A Jaguar bezárja gyárát Coventryben, és eladja Forma-1-es részlegét

kiszáll a Forma-1-es autóversenyből is – közölte pénteken Coventryben a patinás brit márkát birtokló amerikai Ford
a Jaguar mellett a Land Rover, az Aston Martin és a svéd Volvo is része – igen kiábrándító teljesítményt mutat, és csak az idei második
... szerint az 1950 óta működő coventry-i üzem 2500 dolgozójának jelentős részét átirányítják a közeli Castle Bromwich-i gyárba, de mintegy
... végén kivonul a Forma-1-es autóversenyből is. A Ford üzletileg nem látja megalapozottnak, hogy bármelyik márkaneve jelen legyen a

Gazdaság

Egyre több adófelajánlást kap a katolikus egyház

Az előző évihez képest 16,94 százalékkal nagyobb összeget, 2 milliárd 178 millió forintot ajánlottak fel az adózók személyi jövedelemadójuk
a személyi jövedelemadó 1 százalékából 7,3 milliárd forint áll rendelkezésére. Emellett 3,2 milliárd forint járadékot, továbbá 2,4
..., 0,4 milliárd gyűjteményi, 1 milliárd kistelepülési és 0,6 milliárd forint beruházási támogatást használhat fel a saját bevételeken és

Itthon

Megnyílt Budapesten az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új irodája

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új ingatlanba költözését az indokolta, hogy a budapesti főbiztosság 2005. január 1-jével regionális
költözését az indokolta, hogy a budapesti főbiztosság 2005. január 1-jével regionális feladatokat is ellát majd. A helyszínen kiosztott

Itthon

Október 4-én teszi le az esküt az új kormány

Az Országgyűlés szeptember 29-én folytatja le a kormányprogram vitáját és még aznap szavaz is róla. Az új kormány ünnepélyes
"Szeptember 27-én a plenáris ülésen tesz a köztársasági elnök úr javaslatot a miniszterelnök személyére, de még ugyanezen az

Gazdaság

Drámaian alacsonyak a kutatásra szánt kiadások

államtitkára és Magyar Bálint oktatási miniszter szeptember 14-én az innovációs szektor több képviselőjével
Magyarországon a kutatásra-fejlesztésre fordított kiadások a GDP 0,6 százalékára csökkentek, és ma is csak az 1 százalékos érték körül
... is. A törvénytervezetről szeptember 14-én tartott fórum házigazdája Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal általános
... még ez év októberében fogadja el a kormány, és az törvényjavaslatként mielőbb kerüljön benyújtásra az Országgyűlésnek, annak érdekében, hogy a

Gazdaság

Magyarország nem vesz részt a japán világkiállításon

Jövőre a japán Aichi városában rendeznek világkiállítást, amelyen Magyarország minden bizonnyal nem vesz részt, mivel a rendezvénynek
között pedig kisebb nemzetközi expókat. A nagyobb rendezvények fél évig tartanak nyitva, és több ország, illetve szervezet vesz részt
..., a Kiállítások Nemzetközi Irodájának (BIE) magyar képviselője. Magyarország 1992 óta valamennyi kiállításon részt vett és a

Ideiglenes államfő lépett hivatalba Romániában

Ideiglenes államfő lépett hivatalba Romániában

Hivatalosan is közzétették a településeket sújtó szolidaritási hozzájárulás összegét

Hivatalosan is közzétették a településeket sújtó szolidaritási hozzájárulás összegét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni

A TikTokon nagyot megy egy tipp a kényelmesebb repüléshez, de ha jót akar magának, inkább ne próbálja ki

A TikTokon nagyot megy egy tipp a kényelmesebb repüléshez, de ha jót akar magának, inkább ne próbálja ki

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Marabu Féknyúz: Pacsi az AfD-vel

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

Lángoló hidzsábok, cenzúrázott művészek – az Oscar-jelölt A szent füge magjáról

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

Microsoft: Hazavághatja a kritikus gondolkodást a mesterséges intelligencia

A címlapról ajánljuk