Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Blix: Irak nem működött együtt maradéktalanul

 szerint nem találtak atomfegyver-program létezésére utaló bizonyítékot. A BT tagjai az országuk kormányaival történő egyeztetés után
ellenőrzésekkel nem lehet elérni egy olyan ország leszerelését, amely - mint Irak - a tagadásra és a csalásra rendezkedett be"

hvg.hu non-base

Március elsején ismétlik meg a roma választást

Március elsejére tűzte ki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) választásának megismétlését csütörtöki ülésén az Országos
Ficzere Lajos, az OVB elnöke szerint ha a március 1-jei országos cigány elektori gyűlés is eredménytelenül zárulna, akkor
... szerint a választás már nem lenne megismételhető és négy évig országos önkormányzat nélkül maradna a cigányság. A Legfelsőbb Bíróság
... jelöltjei szerezték meg az 53 fős testület képviselői helyeit. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője elmondta: az

hvg.hu non-base

Szlovákia: többségben a NATO-tagság ellenzői

százalékkal csökkent, jóllehet tavaly novemberben az ország megkapta a szervezet
Szlovákia lakosságának 48 százaléka nem támogatja azt a törekvést, hogy az ország a NATO tagja legyen - derült ki a legújabb felmérés
... idősebb korosztály, az alacsonyabb műveltségű rétegek és a munkanélküliek adják. Szlovákiában már második hete országos aláírásgyűjtés

hvg.hu non-base

Transparency International: Magyarországon „közepes” a korrupció

TI) 102 országot felölelő, úgynevezett korrupció-érzékelő listáján (Corruption Perceptions
hogy az elemzők csaknem teljesen mentesnek tartják az északi országot a korrupciótól. A sort Banglades zárja 1,2 ponttal. A 2001-es
...-Európával, valamint a balti államokkal foglalkozó része azt állapította meg, hogy ezekben az országokban "a korrupció jelenlegi szintje
..., az egyes országok korrupciós szintjét jelző adatok a szervezet tavalyi éves jelentésében már napvilágot láttak; azokat a magyar

hvg.hu non-base

India pakisztáni diplomatákat utasított ki

Státuszukkal össze nem egyeztethető tevékenységre hivatkozva India szerdán kiutasította az országból Pakisztán újdelhi nagykövetségének
kapcsolatai mélyponton vannak 2001 decembere óta, amikor egy öngyilkos kommandó merényletet követett el az újdelhi parlament ellen. India szerint a
..., hogy "megmérgezi a két ország közötti légkört". Az iszlámábádi külügyminisztérium dél-ázsiai osztályának vezetője az AFP-nek
..." minősítette a kiutasítást, és közölte: egy esetleges válaszlépés előtt az ügyet "magasabb szinten tanulmányozzák". A két ország

hvg.hu non-base

Új, szoros szövetség Német- és Franciaország között

Új, minden eddiginél szorosabb együttműködést jelentett be a német és a francia államfő a két ország megbékélését szentesítő
A két ország megbékélését és együttműködését elindító Élysée-szerződés 1963-as megkötésének negyvenedik évfordulóján a német és a
... képviselőház együttes ülésére, illetve más ünnepi rendezvényekre - írja a BBC, amelynek elemzője szerint a két ország által bejelentett
...; ez pedig aggasztani fog számos más EU-tagállamot, különösen Nagy-Britanniát - véli Angus Roxburgh. Az ünnepi rendezvénysorozat alkalmából a két

hvg.hu non-base

Heves földrengés pusztított Mexikóban


550 kilométerre nyugatra, lakosai főként a mezőgazdaságból élnek. A BBC értesülései szerint a szomszédos szövetségi állam fővárosában
... - amely a második legnépesebb mexikói város -  is több épületben kár keletkezett. A Colimától 500 kilométerre fekvő Mexico Cityben, az

hvg.hu non-base

Mexikó perli az Egyesült Államokat a halálbüntetések miatt


fel a kivégzéseket mindaddig, amíg a hágai bíróság nem hoz végleges döntést. A halálbüntetés kérdése folyamatos feszültségforrás a két
..., hogy a konzulátushoz forduljanak, ahogyan azt az 1963-as, a konzulátusi kapcsolatokat rögzítő Bécsi Konvenció előírja. A

hvg.hu non-base

Az ENSZ BT a terrorizmus elleni harc fokozására szólít fel

elleni harcra tett javaslatokat. A tanács ugyanakkor egyhangú szavazással jóváhagyott egy nyilatkozatot, amely a terrorizmus elleni küzdelem
tömegpusztító fegyverei terroristák kezére kerülhetnek. Joschka Fischer német külügyminiszter ugyanakkor leszögezte, hogy országa

hvg.hu non-base

Bhután: az egész országban betiltanák a dohányzást

A bhutáni kormány az egész orsazág területén betiltaná a dohányzást, így a Himalájában lévő ország lenne az első, ahol sehol sem lehetne
A mintegy kétmillió lakosú ország egészségügyi minisztere a BBC-nek elmondta: a dohányzás országos szintű betiltása nem a
... közösségek kezdeményezése. A buddhista ország húsz kerületéből tizennyolcban már korábban betiltották a cigarettázást és a dohány

hvg.hu non-base

ENSZ: a szélsőségeket erősítheti a romák kirekesztődése 

a társadalomból a politikai szélsőségek előretörését erősítheti az EU-csatlakozás előtt álló országokban. A jelentés ajánlásainak a
az öt országban 4-5 millió roma él, és némelyikükben a roma a legnépesebb helyi kisebbség. A jelentés egyik szerzője, Andrej Ivanov

hvg.hu non-base

Országos ellenőrzés a nemdohányzók védelmére

Országos ellenőrzést tart a nemdohányzók védelméről szóló törvény maradéktalan betartása érdekében jövő szerdán az Állami
A január 22-i ellenőrzést Ungváry György megbízott országos tiszti főorvos rendelte el. Az egynapos ellenőrzést az ÁNTSZ városi és
... helyszínein jelennek meg. Az országos tiszti főorvos annak figyelembe vételével rendelte el az országos ellenőrzést, hogy
... ember halála vezethető vissza a dohányzásra és a lakosság 60-70 százaléka a passzív dohányzás veszélyeinek van kitéve. Ungváry György megbízott

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

Politikai hízelgéscunami volt Orbán és az AfD-s Weidel találkozója, de nem spóroltak az erős mondatokkal sem

Politikai hízelgéscunami volt Orbán és az AfD-s Weidel találkozója, de nem spóroltak az erős mondatokkal sem

KSH: 51 százalékkal zuhant vissza a magyar akkugyártás, 21 százalékkal a járműipar

KSH: 51 százalékkal zuhant vissza a magyar akkugyártás, 21 százalékkal a járműipar

Ha csak az érzelmek fontosak, Magyar Péter jól csinálta. De ha az ész is, akkor nagy ziccert hagyott ki

Ha csak az érzelmek fontosak, Magyar Péter jól csinálta. De ha az ész is, akkor nagy ziccert hagyott ki

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Orbán és a berlini tűzfal: mit keres a Karmelitában az AfD elnöke?

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát

Felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Ukrajnáról volt szó az EP-ben: a Mi Hazánk szerint itt az ideje a területi revíziónak

Ukrajnáról volt szó az EP-ben: a Mi Hazánk szerint itt az ideje a területi revíziónak

A címlapról ajánljuk