Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Autó

Kiss Pál Tamás a Forma-1 előszobái után a hazai ralikrossz-ob mezőnyében

Műfajt vált az utóbbi évek legtehetségesebb magyar formaautós versenyzője, Kiss Pál Tamás: a Forma-1 előszobáinak számító kategóriákban
az Auto GP. A pilóta menedzsmentje által kiadott sajtóközlemény szerint az új irány hátterében az áll, hogy a Forma-1 felé vezető út
... tették le a voksukat, mint a rali-világbajnok Petter Solberg, a Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve, vagy éppen a kétszeres

hvg.hu Itthon

Index: Péntek déltől jár Újbudára az 1-es villamos

A BKK Futár alkalmazásában található menetrend szerint péntek délben indul a meghosszabbított vonalon járó 1-es villamos a Fehérvári úti
A hírportál a héten írásban kérdezte a BKK-t, hogy pontosan mikortól helyezik üzembe az 1-es villamos újbudai szakaszát. Azt a

MTI Itthon

Ipsos: Már csak 3 százalékponttal vezet a Fidesz a Jobbik előtt

A teljes népesség körében a Fidesz 21, a Jobbik 18 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy a Fidesznek 1,7 milliós, a Jobbiknak közel 1,5
februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az
... és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól
... adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak közel 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren

MTI Vállalkozás

Összepacsiznak a mobilszolgáltatók, csökkennek a végződtetési díjak

A jelenlegi 7,06 forintos végződtetési díj nettó 1,71 forintra csökken április 1-től. A végződtetési díjat a szolgáltatók egymásnak
Csökkennek a mobilszolgáltatókra vonatkozó nagykereskedelmi hívásvégződtetési díjak április 1-jétől. A Magyar Telekom a tőzsde
... hétfőn, hogy a nettó végződtetési díj percenként 1,71 forint (áfa nélkül) és a díj 2015. április 1-től hatályos.  A mobil

MTI Gazdaság

Lejárt a határidő, 18 ezer megyei matricát váltottak vissza

Összesen 890 ezer megyei e-matricát vettek az autósok március 15-ig, és közel 18 ezer visszaváltását kezdeményezték a vasárnap éjfélkor
Közel 18 ezer e-matricát váltottak vissza a vasárnap éjféli határidő lejártáig, a legtöbb megyei matricát Pest megyében vásárolták és
... váltották vissza.  Az idén január 1-jétől a korábbi díjmentes gyorsforgalmi úthálózat nagy része díjkötelessé vált. Február

hvg.hu Itthon

0,0 százalék is volt tegnap az új állami hírtévé nézettsége

A teljes lakosság körében 1,2-1,3 százalék követte az új M1 esti hírműsorait, a 18–49-es korosztályban 0,3-0,5 százalék volt ez az
ülő felnőtteknek pedig 2,4-3,3 százaléka követte az állami televízió adását. A kereskedelmileg fontos 18–49-es korosztályban, a
... körében az M1 esti hírműsoraira 0,3-0,5 százalék volt kíváncsi. 17:45-kor a Nielsen adatai szerint konkrétan 0,0 százalék volt az M1 nézettsége a
... évesek körében. A Duna TV viszont növelte nézettségét, a TV2-t is verte a 18 óra előtti, illetve az esti műsorsávban, amikor a

MTI Világ

Putyin: az atomfegyvereket is készek voltunk riadóztatni

a Rosszija 1 állami televízió dokumentumfilmjében, amelyet az orosz Távol-Keleten már levetítettek vasárnap. De hogy hol van Putyin
a Rosszija 1 állami televíziós csatornának adott interjúban a félsziget tavaly márciusi elcsatolását megelőző krími parlamenti
... létesítményt elfoglalták. Nem megszállóként és nem harcolni mentek a Krímbe a katonák - jelentette ki az orosz védelmi miniszter a Rosszija

hvg.hu Tech

Kezdődik a Forma-1, ideje letölteni ezt az alkalmazást

Vasárnap az ausztrál futammal kezdődik a Forma-1 idei szezonja, éppen ezért érdemes most ingyen letölteni Androidra és iPhone-ra a
A Forma-1 rajongói hónapok óta erre a hétvégére várnak, hiszen a világbajnokság az ausztrál futammal elkezdődik. A vasárnapi verseny

hvg.hu Itthon

200 közmunkást dolgoztat az MTVA

A közfoglalkoztatottak március 1-je óta az analóg anyagok archiválásában vesznek
Kétszáz közmunkást alkalmaz az MTVA március 1-je óta. A munkások az archiválás óriási feladatában vesznek részt – tudatta a közmédia
... közleményben . A közfoglalkoztatottak az analóg hordozókat dolgozzák fel, amelyek audiovizuális, hang- és képtartalmakat őriztek eddig. Március

MTI Autó

Vasárnap éjfélig lehet visszaváltani a feleslegessé vált e-matricákat

Visszaváltható minden olyan, január 1. és 31. között megvásárolt megyei e-matrica, amelyet csak a február 1-jétől újból
e között 870 ezer megyei e-matricát vettek az autósok, február 1-je és március 11-e között pedig 18 ezer megyei e-matrica
... vonatkozó szabályok megváltoztatása, illetve egyes gyorsforgalmi utak díjmentesítése miatt visszaváltható minden olyan, január 1. és
.... között megvásárolt megyei e-matrica, amelyet csak a február 1-jétől újból díjmentes úthálózaton használtak, vagy a megyei e-matricák

MTI Közlekedés

Räikkönen Ferrarival fog száguldozni a Lánchídon

2012-es Ferrari-modellel tartja bemutatóját a finn Forma–1-es pilóta a május 1-jei Nagy Futamon. A Várkert Bazártól indul
Május elsején harmadszor kerül sor a Nagy Futam nevű, technikai sportokat felvonultató bemutatóra Budapesten. Ezúttal Kimi Räikkönen, a
... pedig a Forma–1-es program mellett az autó- és motorsport egyéb sorozatainak résztvevői szórakoztatják a közönséget. Gyulay Zsolt
... a körülbelül négy kilométer hosszú kijelölt pályán a Lánchíd és az Erzsébet híd között. További látványosságok A Forma-1-es autók

1
262 263 264 265 266
866
Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

„Aki ismerte a szakmát, tudta, hogy mindez parasztvakítás” – közutálatnak örvendő sztahanovisták gyári díszletek között

„Aki ismerte a szakmát, tudta, hogy mindez parasztvakítás” – közutálatnak örvendő sztahanovisták gyári díszletek között

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

Giorgia Meloni, Orbán Viktor és az ózdi kohászok  │ Elvitelre

Giorgia Meloni, Orbán Viktor és az ózdi kohászok │ Elvitelre

Holttestet találtak a Börzsönyben, a Jancsi hegynél

Holttestet találtak a Börzsönyben, a Jancsi hegynél

Izrael levágja az áramhálózatról a Gázai övezetet

Izrael levágja az áramhálózatról a Gázai övezetet

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

A címlapról ajánljuk