Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Autó

Profi Citroen-flotta kisvállalkozóknak

A korábbi Citroen Entreprise áruszállító sorozat mostantól Profi néven fut. Az eddigi C2-es, C4-es flottát a napokban
kívül belül személyautó, ám raktere jóval tágasabb, 810, 960 illetve 1081 literes. A Citroën Profik mind menettulajdonságaikat, mind pedig
..., pirotechnikai övfeszítővel ellátott biztonsági övvel szerelt, és ez utóbbi bekapcsolására hang- és fényjelzés figyelmeztet. A Citroën
...-, illetve ötcsillagos minősítés a haszongépjárművet vezetők számára is garancia a biztonságra.  

MTI Itthon

Wittner a Jobbik rendezvényén

Wittner Mária, a Fidesz parlamenti képviselője mondott beszédet a rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál csütörtökön, amikor

Kult

HVG-kutatás: színházi toplisták

a HVG állított össze a társulatok és háttérintézményeik működését jellemző főbb mutatók
a legmagasabb színészi fizetések átlaga tavaly mindössze 254 ezer forint volt. Ahol pedig fellépti díjat fizettek, ott jellemzően 3-10
... színház kivételével, ahol az összbevétel felénél is több folyik be ilyen úton - általában elenyésző. A színházak kétharmada esetében a szponzori

MTI Karrier

Befejeződött a diósgyőri kohászok sztrájkja

Szerda este 10 órakor befejeződött a diósgyőri kohászok 32 órán át tartó általános sztrájkja, a munkabeszüntetés alatt lényegében
A sztrájk ideje alatt jószerivel csak az elégséges szolgáltatás biztonságos megteremtésében volt egyeztetés munkaadó és munkavállaló
... tárgyalás bérügyben nem történt. Az átlag bruttó 127 ezer forintot kereső diósgyőri kohászok 10 ezer forintos havi béremelést és a

MTI Itthon

Tovább tart a kohászok sztrájkja Diósgyőrött

Huszonnégy órája tart a diósgyőri kohászok általános sztrájkja, a szerda délutáni műszak még nem vette fel a munkát, az este 10 órai
Huszonnégy órája tart a diósgyőri kohászok általános sztrájkja, a szerda délutáni műszak még nem vette fel a munkát, az este 10 órai
... folyamatos - mondta Ágotai József. Közlése szerint a dolgozók természetesen bejárnak a munkahelyükre, de a gyárvezetés sokukat hazaküldi. Szerda
... ezer forintot kereső diósgyőri kohászok 10 ezer forintos havi béremelést és a szociális juttatások megadását kérték a tulajdonostól, ez

MTI Itthon

Férfi Vízilabda Világkupa: Magyarország-Olaszország 10-6

A vízilabda Világkupa A csoportjában a magyar válogatott az olaszok ellen mutatkozott be, s a Hajós uszoda mintegy 3 és fél ezres szurkolóserege
...-os hazai győzelemnek örülhetett. Eredmény, A csoport: Magyarország-Olaszország 10-6 (2-2, 2-1, 3-1, 3-2), a magyar góldobók: Biros
4), majd Kiss G. léc alatt bevágódó bombája (9-5), s az újonc center, Kis Gábor remek pattintása is (10-5). A gólok sorát az olaszok

hvg.hu Autó

RS: a legördögibb Renault Clio

Az új Clio Renault Sport méltó örököse a Clio Renault Sport 2.0 16V-nek, és közvetlenül profitál a Renault Forma-1-es
mentén, tovább javítva ezzel az aerodinamikai hatékonyságon. A maximális stabilitás érdekében az új Clio Renault Sport tengelytávját

hvg.hu Autó

Egyterű Skoda iparosoknak

Az Brno-i Autotec Vásáron a Škoda Auto csehországi premierként bemutatja a Roomster N1-es kishaszonjármű változatát, valamint a teljes

hvg.hu Plázs

Limonádéval a vesekövek ellen

Egy új kutatás szerint a limonádé megelőzi a fájdalmas vesekövek kialakulását. A frissítő ital – vagy csupán citromlé és víz keverékének

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Macron meghívta Párizsba az európai vezérkari főnököket

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Kína: Ha Amerika háborúzni akar, annak minden fajtájára készen állunk

Hiába nagyon drága, meglepően kelendő a napi autópálya-matrica

Hiába nagyon drága, meglepően kelendő a napi autópálya-matrica

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Tóth Gabi új magyarázattal állt elő arról, hogy miért bomlott fel a házassága

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

A Real nyerte a madridi derbit, gálázott az Arsenal

Rekordszámú amerikai jelentkezett brit állampolgárságért Trump újraválasztása óta

Rekordszámú amerikai jelentkezett brit állampolgárságért Trump újraválasztása óta

A címlapról ajánljuk