Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Ingatlan

Már Orbán is foglalkozik a Nemzeti Sportmúzeum tervével

A sportért felelős államtitkár korábban azt mondta, hogy a múzeum kivitelezése legkorábban 2024-ben
gazdasági helyzetre való tekintettel a legoptimistább számítások szerint is csak 2024 első negyedévében kezdődhetnének meg a

HVG HVG Hetilap

Embert is szállít majd

szerint 2024-ben már űrhajósok is lesznek a Holdat megkerülő kapszulában, rá egy évre pedig az asztronauták le is szállnak a Holdra

HVG HVG Hetilap

Vendégcsalogató

elegendő felkészülési idő, a tavaly év végén már működő szálláshelyeknek az újonnan bevezetni tervezett szálláshely-minősítési rendszerbe is elég

HVG HVG Hetilap

Ársapkás megoldás

2024. szeptember 24-én érkezhet meg. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes számítása szerint ha most írnának ki közbeszerzést, 50–70

Nagy Gábor hvg360

Amerikában Trump–Biden-visszavágó várható, pedig a választók épp ezt nem szeretnék

a volt elnök ismét bejelentkezett a posztra, és jó eséllyel 2024-ben is Joe Biden lehetne az ellenfele, holott mindkét pártnak és az
a választási szabályok betartását és a szavazatok számlálását 2024-ben felügyelő posztra (secretary of state) pályázó trumpisták szinte
... jelentette be, hogy indul a 2024-es elnökválasztáson. Ha már nem diadalból, akkor dacból, és rögtön is támadásba lendült, azt

Nagy Gábor HVG Hetilap

Személyi ügyek

A republikánusoknak csalódást hozó félidős kongresszusi választás sem veheti el Donald Trump kedvét attól, hogy visszavágóra hívja Joe Bident
pedig nem legitim elnök. Az egyes államok adminisztrációját irányító, s ezzel a választási szabályok betartását és a szavazatok számlálását
..., hogy lapzártánk után, kedd esti főműsoridőben hivatalosan is bejelenti indulását a 2024-es elnökválasztáson. Ha már nem diadalból

Zhvg

Kötelezővé teszik a klímaválság kurzust a Barcelonai Egyetemen

A világon elsőként, 2024-től minden diáknak fel kell majd vennie ezt a tárgyat
A Barcelonai Egyetemen tanuló diákoknak 2024-től kötelező lesz a klímaválság kurzus. Az intézmény ezzel az ülősztrájkot tartó
... először, a 2024-es tanévtől kezdve mind a 10 ezer végzős és posztgraduális hallgatónak kötelezően részt kell vennie a kurzuson. A

EUrologus EUrologus

Jövőre minimális GDP-növekedésre számít az Európai Bizottság, a magyar adatok nagyon aggasztóak

A várakozások alapján 2023-ban az EU-ban Magyarországon lesz a legnagyobb a pénzromlás, 2024-ben pedig az államháztartási hiány
az Európai Bizottság értékelése szerint idén várhatóan 3,3 százalékkal nő a GDP, 2023-ban 0,3 százalékkal, 2024-ben pedig 1,6
... százalék lesz uniós szinten (az euró-övezetben csak 8,5 százalék), jövőre pedig némi csökkenéssel 7 százalék várható, amely 2024-re 3
... azonban az összesített államháztartási hiány enyhén emelkedni fog, majd 2024-ben 3,2 százalékra megy vissza. Ehhez képest a magyar

Nagy Iván László Világ

Nincs végeredmény a választások másnapjának hajnalán Amerikában, és ennek nagyon nem örülnek a republikánusok

biztosra a győzelmük. Az biztos: Donald Trumpnak párton belül is lesz egy nagy meccse 2024
ad a 2024-es republikánus előválasztási kampányához. Az államban magyar mintájú homofóbtörvényt és abortuszszigorítást is bevezető
..., az az ő érdeme, ha veszítenek, azért nem ő a felelős. (Az exit pollok szerint a demokraták többsége nem támogatja Joe Biden újraindulását

Nagy Gábor hvg360

Trumpista hullám futtathatja zátonyra Biden hajóját

választáson az Egyesült Államokban. Ha így lesz, mindent megtesznek azért, hogy a következő két évben megbénítsák Joe Bident, amivel a
kampányolt a republikánus jelöltek mellett – már alig várja, hogy bejelenthesse az indulását a 2024-es választáson. Hanem
... a kormányzói, az adminisztrációt irányítói vagy a főügyészi tisztre pályázók – Arizonában például mindhárom republikánus –, akik

HVG HVG Hetilap

Továbbszolgálók

az orosz gázszállítások kimaradása miatti energiaválságra – azt követelte, hogy legalább 2024-ig termeljen mindhárom erőmű áramot
... fenyegető nézeteltérést Scholz csak a most következő télre oldotta föl, holott elemzők szerint a 2023–2024-es időszak energiaellátási

1
31 32 33 34 35
50
A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

Depressziódiétával és fizikai antidepresszánssal a lelkünkért

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

Parászka Boróka a Direkt36 filmjéről: A rendszer leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát

Parászka Boróka a Direkt36 filmjéről: A rendszer leleplezi magát, és akkorát esik pofára, mint a nagykabát

A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében

A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

Külföldi sztárokkal ad elő egy kevésbé ismert francia operát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Müpában

3,2 milliárd forintot érhettek volna ezek a számok

3,2 milliárd forintot érhettek volna ezek a számok

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

A címlapról ajánljuk