Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Sport

Úszó Eb: Cseh Laci Európa-bajnok 200 vegyesen

Cseh László sorozatban negyedszer nyerte meg a 200 méteres vegyesúszást Európa-bajnokságon. A debreceni döntőben nagy versenyben előzte meg brit
Európa-bajnoki csúccsal ért célba. Ezzel egymás után negyedszer nyert ebben a számban Eb-t és kilenc aranyérmével beérte

hvg.hu Sport

Úszó Eb: Kis Gergő második, Gyurta Gergely harmadik 1500 gyorson

A debreceni úszó Eb harmadik napján az első döntőben két újabb magyar érem született. Kis Gergő második ezüstérmét szerezte 1500
negyedik és ötödik érme volt az Eb-n. A két magyar úszó a következőt nyilatkozta a döntő után az MTVA mikrofonja előtt: Kis Gergő

MTI Gazdaság

Ellenőröket küld az EU a csehekhez

Megvizsgálják az uniós támogatások odaítélését Csehországban az Európai Bizottság (EB) ellenőrei. A brüsszeli ellenőrök júniusban
a Deloitte társaság ellenőrzött le, hiányosságokat talált. A pénzügyi tárca szerint ez azt jelenti, hogy ebben a programban mintegy

techline.hu Tech

Mai háttérkép: Dulcet

Manapság úgyis olyan divatosak a felhők, miért is ne mutatnánk egy újabb, jól sikerült háttérképet ebben
Manapság úgyis olyan divatosak a felhők, miért is ne mutatnánk egy újabb, jól sikerült háttérképet ebben a témakörben? Vagy

Lukács Andrea Plázs

Focimezkritika Tereskovával az Eb-re - második félidő

Nem volt osztatlan sikere az első félidős mezmustránknak. Nem nagy baj, nem is focimániásoknak készítettük. Íme, a következő nyolc Eb-s
főmez focistapirosára kontráz a váltómez enciánkékje, Tereskova egyre elkeseredettebben mustrál: „miért kell ebből a szimpatikus
...: van rajta mellrészen egy fogaskerékkel díszített csík, benne vízjeles effekttel a cirádás címer, fölötte középen az Adidas-logó, megint mellette az

hvg.hu Sport

Úszó-Eb: Hosszú Katinka Európa-bajnok 400 vegyesen

A második döntőben megszületett az első magyar aranyérem a debreceni úszó Eb-n. Hosszú Katinka hatalmas fölénnyel nyerte a 400 vegyest
A szám favortija a címvédő Hosszú volt, aki a tengeren túl készül és világbajnok is volt már ebben a számban. A mellette lévő pályán
... azonban, hogy a londoni olimpia előtt ez az Eb-arany nem olyan nagy szó, hiszen sokan nem jöttek el a legjobbak közül, és senki sincs

MTI Sport

Kammerer és Kucsera "sehol" az ezres olimpiai válogatón

A tavaly Eb-bronzérmes, vb-hatodik Dombi Rudolf, Kökény Roland kettős nyerte a férfiak vasárnapi K-2 1000 m-es döntőjét a kajakosok és
Ez a két egység indulhat a jövő hétvégi, duisburgi Világkupán, amely ebben a számban a második válogató lesz. Ha a Vk-viadalon is

Lukács Andrea Plázs

Focimezkritika Tereskovával az Eb-re - első félidő

Nyakunkon a labdarúgó-Eb. Ideje női szemmel is megnézni, hogyan festenek majd a pályán a nemzetek fiai. Nem túl kecsegtető. A hvg.hu
miután végignéztük a 16 nemzet Eb-re tervezett öltözetét. A színek, a kompozíció, a szabás, azaz: a focisták amúgy isteni testéhez
... a képzőművész szerint az egész focistahacuka. „Előnytelen: a nadrág túl hosszú, a póló is lobog rajtuk. Miért nem fontos ebben a

MTI Gazdaság

LMP: a háztartások „legatyásodtak”

Az LMP véleménye szerint azzal, hogy a kormány közel 30 új közterhet vetett ki, amelyek közül ötöt ebben a hónapban akarnak bevezetni, a
arra, hogy Matolcsy György 2010 tavaszán még azt ígérte, hogy ötszázmilliárd forintot fordítanak majd energiahatékonysági beruházásokra, de

MTI Világ

Uniós kormánnyá alakítaná a EU-bizottságot Merkel minisztere

Az európai intézményrendszer felpezsdítését, a végrehajtó szervként működő Európai Bizottság (EB) kormányként való működését javasolta
a németországi Aachenben, egy akadémiai rendezvényen úgy fogalmazott, hogy támogatja az EB kormányként történő továbbfejlesztését, és

1
348 349 350 351 352
497
Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

Három férfi bement egy torontói bárba és elkezdett lövöldözni, ám csodával határos módon mindenki túlélte

Három férfi bement egy torontói bárba és elkezdett lövöldözni, ám csodával határos módon mindenki túlélte

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

Hét alattomos szokás, ami anélkül szívja el az energiánkat és a boldogságunkat, hogy észrevennénk

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

A címlapról ajánljuk