Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Szabó M. István Gazdaság

A magyar város, ahol már kezdhetnek aggódni a fűtés miatt

Hat hét múlva kezdődik a fűtési szezon, de nem lesz képes a település távhőszolgáltatója a mezőhegyesi lakások fűtésére. A
el is vitte. Azután a távhő is bekerült a rezsicsökkentési körbe, 10 százalékos árcsökkentésre kényszerültek a szolgáltatók. Az MTN Zrt. 2011-ben

MTI Itthon

Hőség: egyelőre nem dőlt meg az áramcsúcs

figyelembe – mondta a magyar villamosenergia-rendszer irányításáért felelős MAVIR Zrt. kommunikációs vezetője szerdán. Hackl Mónika
szabadságolások, utazások miatt alacsonyabb a hazai áramfelhasználás, még extrém meleg esetén is. Hackl Mónika elmondta: az elmúlt

MTI Plázs

Emberről emberre is terjedhet a H7N9

Kínai kutatók az eddigi legerősebb bizonyítékot találták arra, hogy a madárinfluenza új H7N9 törzsének a kórokozója képes emberről

hvg.hu Autó

Videó: íme a világ legegyszerűbben parkoló autója

Mind a négy kereke képes arra, hogy 90 fokban elforduljon, köszönhetően az őket mozgató elektromotornak. Így a világ legegyszerűbb dolga
végsebességre képes és a tervezői szerint két éven belül olyan kiforrott lehet a technikai, hogy akár sorozatgyártásba is kerülhet.

hvg.hu Plázs

Félóránként meghal valaki stroke-ban – így tehet ellene

van, hogy próbáljon beszélni vagy mosolyogni, és emelje fel mindkét kezét. Ha ezekre nem képes, feltehetően stroke-ja van. Stroke után
és emelje fel mindkét kezét. Ha ezekre nem képes, feltehetően stroke-ja van. Ilyenkor nem körzeti orvost vagy egy családtagot kell

MTI Tech

Lézerszemet tesztelnek Európa felett

Az európai légtérben egy Cessna típusú kisrepülőgép teszteli augusztusban azt a lézerberendezést, amely képes a repülőgép útjába kerülő

Plázs

Íme, a világ legjobb utazásos fotói

Közzétették a National Geographic utazási fotópályázatának győztes
Több ezer pályázat közül választották ki a nyertes fotókat, amelyek év végén fognak megjelenni a National Geographic utazási magazinjában. A

hvg.hu Tech

Kétszer gyorsabb lesz az USB

Másodpercenként 10 gigabites adatátvitelre képes a most elfogadott új USB szabvány. A 3.1-es eszközök 2015-től kerülhetnek a
Az 5 gigabites csúcssebességre képes USB 3.0 elterjedését hátráltatta, hogy az Intel sokáig mellőzte az alaplapjain és a
... képes Thunderbolt interfészét, de hiába, az USB sokkal elterjedtebb. A most elfogadott USB 3.1 szabvány elődjének kétszeresét, 10

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

A hét képei - Nagyítás-fotógaléria

Először lehetett utazni a 4-es metrón, szurkolhattunk a magyaroknak a barcelonai vizes vébén, miközben az egész világon szenvedtek a nyári

Kovács István, Miskolc Itthon

Gyerektáboron buktak ki a szélsőjobbos trollok

Farkaslyukon. Több közösségi oldal és hírportál olyan képeket közölt a tanulókról, ahol fegyverekkel – géppisztollyal, szamurájkarddal
jelentek meg képek a tábori programokról, amiken a gyerekek harcművészeteket tanulnak, fegyverekkel ismerkednek. „Ezek a

MTI Itthon

Vargát nyílt tárgyalásra hívja az MSZP

Az MSZP nyílt tárgyalásra hívja Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert a devizahitelesek ügyében, mert az ellenzéki párt úgy érzi, a kabinet nem
nem jelentettek a jelenlegihez hasonló problémát – fejtette ki Szanyi Tibor, aki arra is rákérdezett, a kormány miért nem képes 300

hvg.hu Tech

Így nézheti meg a legegyszerűbben kinagyítva ismerősei Facebook-képeit

Néha egészen apró részletek is érdekelhetnek ismerőseink Facebook-képein. Ehhez mutatunk egy ügyes
Többféle lehetőség közül is választhatunk, ha ránagyítanánk egy Facebook-képre, mi is mutattunk már be ilyen eszközöket például ebben
...-oldalra tévedünk, és ráállunk az egérrel egy képre, azt máris nagyban láthatjuk, azaz nem kell a monitorhoz hajolni vagy a
... az apróbb részletekért. Az egér óvatos mozgatásával nagyíthatjuk tovább is a képet, illetve jobb oldalról balra tehetjük. A bővítmény

1
384 385 386 387 388
622
Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

„Ez nem újságírás. Ez bullying” – Millie Bobby Brownnak elege van abból, hogy mindenki a kinézetét kritizálja

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

A címlapról ajánljuk