Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Második fordulóra lesz szükség a horvát elnökválasztáson

Két hét múlva második fordulót rendeznek a horvátországi elnökválasztáson, mivel a hivatalban lévő államfő hajszál híján nem szerzett
összeszámlálása után jelentette be. Közölték azt is, hogy a részvétel 50,95 százalékos volt. A vasárnapi választáson egyébként a két
..., aki az első forduló eredményeit kommentálva "briliáns győzelemről" beszélt. Kijelentette, hogy második elnöksége alatt Horvátországot

Gazdaság

A fapados mobil a németekhez készül

Olcsó mobiltelefon-szolgáltatást indít márciustól Nagy-Britanniában az easyJet alapítója: mivel a brit piacot a T-Mobile bevonásával
Haji-Ioannou nyilatkozata szerint a cég az interneten keresztül akar SIM-kártyákat eladni, s mivel nem kell fenntartani saját
... beszélgetési időt, azok fölös kapacitásaiból. A társaságok alig néhány alkalmazottal dolgoznak, és új előfizetőnként legfeljebb 15 euró a költségük

MTI Világ

Janukovics lemond

Bejelentette lemondási szándékát Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök, miután már nem lát reményt az elnökválasztás végeredményének
a lemondásomat" - jelentette ki az ukrán televízióban péntek este Janukovics, és közölte, hogy lehetetlennek tartja bármiféle poszt
... a hatalom alatt". Ezzel a választás győztesére, az eddig ellenzéki Viktor Juscsenkóra és a nyugat felé hajló irányzatára utalt. Nem kormányzati

HVG

Anyagleadás

Anyagleadási határidők:hirdetési blokkban való elhelyezés esetében – megjelenés előtt 10 nappal,egyéb oldalakon
Anyagleadási határidők: hirdetési blokkban való elhelyezés esetében – megjelenés előtt 10 nappal, egyéb oldalakon való elhelyezés

Ratecard

MŰÉRTŐ

A Műértő 24 oldalas, 5000 példányban megjelenő, elismert szakemberek által írt és szerkesztett
megrendelés esetén veheti igénybe. A kiadványban elhelyezett hirdetések engedményei összeadódnak a HVG-ben megjelent hirdetésekre
... A Műértő 24 oldalas, 5000 példányban megjelenő, elismert szakemberek által írt és szerkesztett, művészeti, műkereskedelmi havi
.... Valamennyi engedmény csak a számlák pontos kiegyenlítése esetén érvényes. Lemondási határidő: a megjelenés előtt 30 nappal

Háló

Háló - Kalauz az internethez

A HVG Háló című, kéthavonta megjelenő kiadványát olvasóink az aktuális heti lapszámmal együtt kapják kézhez. A Háló tájékoztat az
esetén veheti igénybe. A kiadványban elhelyezett hirdetések engedményei összeadódnak a HVG-ben megjelent hirdetésekre kapott
... minden oldalon min. 5-5 mm rátöltés. Kérjük vigyázzanak, hogy hasznos felület ne legyen a vágáshoz közel! Elhelyezési felár: 20%.
.... Valamennyi engedmény csak a számlák pontos kiegyenlítése esetén érvényes. Lemondási határidő: a megjelenés előtt 30 nappal

Itthon

A kormány szerint 3-4 százalékkal nőnek a reálkeresetek

jelentette ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Batiz András. A Fidesz szerint a kormányzati sikerpropaganda újabb állomása
pedig 3,5 százalékkal" - rögzítette a szóvivő.  Ez azt jelenti, hogy a 150 ezer forintos (2004-es) bruttó bér nettó összege 2005-ben
.... "A kormány szerint a nyugdíjak vásárlóértéke nő, azonban a nyugdíjasok ezt máshogy élik meg" - jelentette ki.  Halász János közölte

MTI Világ

A szökőár áldozatait segélyező nemzetközi koalíció alakul

A dél-ázsiai tengerrengés és az azt követő szökőár áldozatai segélyezésének összehangolását célzó nemzetközi szövetség megalakítását
A koalíciónak az Egyesült Államokon kívül egyelőre India, Ausztrália és Japán a tagja. George Bush a Texas állambeli Crawfordban

MTI Világ

Az ukrán ellenzék feloldja a blokádot

Beleegyeztek a Viktor Juscsenko megválasztott ukrán elnököt támogató tüntetők, hogy feloldják a kormány épületének blokádját, miután Viktor
néhány óra alatt ismét felverik a sátrakat. Arra a kérdésre, ezt eddig miért nem tették meg, elmondta, hogy erre Viktor Janukovics

MTI Világ

Janukovics soha nem ismeri el választási vereségét

Viktor Janukovics kormányfő, elnökjelölt bejelentette, hogy soha nem ismeri el a választási vereségét, mert megsértették a választók
szemben, sajtótájékoztatóján kijelentette: a parlament emberi jogi biztosa, Nina Karpacsova adatai szerint megfosztottak a szavazás
... a szavazókat Kelet- és Dél-Ukrajnából a nyugat-ukrajnai régiókba. Mikola Tomenko, a Mi Ukrajnánk parlamenti képviselője az Era

MTI Világ

Janukovics megtámadja a választási eredményt

Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök, elnökjelölt hétfőn elutasította, hogy elismerje választási vereségét. Kijevben bejelentette
EU kapcsolatok terén is jelentős nap volt. Az ukrán nép jelentős lépést tett előre a szabad és tiszta választások

Orbán Viktor is korrupt a magyarok 53 százaléka szerint

Orbán Viktor is korrupt a magyarok 53 százaléka szerint

„Depp engem választott” – magyar színésznőt rendezett Johnny Depp

„Depp engem választott” – magyar színésznőt rendezett Johnny Depp

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Egy pillanat alatt büntetőfékezés lett egy kisebb közúti konfliktusból – videó

Megéri hitelkiváltásra fordítani a Babavárót és a munkáshitelt?

Megéri hitelkiváltásra fordítani a Babavárót és a munkáshitelt?

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

"Ugyanolyan pokol a háború, csak a XX. századi borzalmakra még ráöntöttük a XXI. századi csúcstechnológiát”

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Találtak egy titkos kódsort a Google Térképben

Aki ilyen levelet kap az MVM-től, annak a pénze bánhatja

Aki ilyen levelet kap az MVM-től, annak a pénze bánhatja

Erősebb új 911 Dakar sportkocsival lepi meg a rajongókat a Porsche

Erősebb új 911 Dakar sportkocsival lepi meg a rajongókat a Porsche

A címlapról ajánljuk