Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

3000%-kal megugrott egy csalásforma

Az olcsó és könnyen hozzáférhető mesterséges intelligencia miatt egyre több csaló próbálkozik deepfake technológiával, vagyis arccserével átverni

hvg.hu Autó

Vietnámból érkezett a BMW iX1 látványos új kihívója

A tisztán elektromos hajtású VinFast VF 7 egy töltéssel mintegy 430 kilométert képes
kWh kapacitású akkumulátora mintegy 375 kilométeres WLTP-hatótávot tesz lehetővé. A 354 lovas és 500 Nm-es produkcióra képes

hvg.hu Tech

Nyissa meg a Google Térképet – ha nincs szerencséje, már láthatja, min megy most a háborgás

Az utak, az erdők és a víz ábrázolásának színét is megváltoztatta térképszolgáltatásában a Google. Az újítás a jelek szerint sokaknak
Úgy tűnik, a Google-nek sikerült egy apró változtatással alaposan felbosszantania sokakat. A 9to5Google még augusztusban
... ki, hogy a vállalat felhasználók egy szűk csoportjának tesztelési célból új formában mutatja a Google Maps tartalmait. A Mashable
... az is, hogy a Google nem jelezte előre, hogy milyen módosítást tervez. (Nagy kérdés, mi állna most másképp, ha jelezte volna.) A

hvg.hu Tech

Kiderült, mikortól lesz rossz Chrome böngészőt használni: korlátozzák a hirdetésblokkolókat, több bővítmény is eltűnhet

Már jövő év közepén kivezeti a régi platformra épülő bővítményeket a Google, mely a hirdetésblokkolók működésére is hatással
Fontos változás közeleg a Chrome böngészőben – újra. A Google egy ideje már foglalkozik a Manifest V3 nevű bővítményplatformra történő
..., Opera stb.). A Google az új platformmal a kártékonynak tűnő Chrome-bővítmények ellen venné fel a kesztyűt, és már évekkel ezelőtt
...-n alapuló bővítményeket kisöpörni a Google a Chrome Webáruházból, és 2024 januárjától mind eltűnt volna. Ezt azonban nem sokkal később

hvg.hu Tech

Milyen akkumulátor kerül az új iPhone-ba? Előkerült néhány ígéretes kép

Felkerült néhány kép az X-re arról, hogy milyen akkumulátort szánhat az Apple a jövő ősszel debütáló iPhone 16 Pro készülékekbe
melegedtek a készülékek . A hibát az Apple (részben) elismerte , majd szoftveres úton igyekezett javítani. (Az eredményről hőkamerás
... Próba pakolt 3274 mAh-s telep után. A készülék üzemideje persze több mindentől függ, így erről még nem érdemes spekulálni. Ha a kép

HVG HVG Hetilap

Végképp eltörölni

vizsgálatok régóta vita tárgyát képezik: a kritikusok szerint a sok esetben csak látszatellenőrzésekre semmi szükség, a támogatók

hvg.hu Tech

0% a jutalék: fény derült a Google és a Spotify titkos megállapodására

0 százalék – ennyi jutalékot fizet a Google-nek a Spotify, ha a saját rendszerein keresztül fizet elő valaki, de a
mely a magas sápok miatt korábban kardoskodott már az Apple-lel is – egy meglepően nagyvonalú üzletet kötött a Google-lel, már ami
... jutalékmentes a svéd zenei streamingszolgáltatónak. Ha valaki mégis a Google fizetési megoldásait választaná, akkor is csak 4
... a Google markát, ami a cég általánosabb, 15 százalékos sarcánál még így is lényegesen alacsonyabb. Minderre az Epic Games és a

HVG360 hvg360

Soros György élettörténete – 2. rész: A pénzügyi spekulációk királya

vezetőinek írásait gyűjtötte össze, hogy teljes és árnyalt képet alkothassunk Soros Györgyről. A kötetet, melyből több részletet is
nem képes teljes mértékben felfogni az igazságot – a legtöbb, amit tehet, hogy tökéletlenül próbálja megragadni. Soros hátterével ez a
... a kockázatvállalását firtatjuk, egy másik tényező is bejön a képbe. Soros számára a spekuláció, amely a legtöbb embert halálra

hvg.hu Itthon

Bohár Dániel nem tudta feldolgozni, hogy a Momentum is gratulált a magyar válogatottnak

Inkább hamisított egy képet, hogy úgy tűnjön, Romániának szurkolt az ellenzéki
azonban valamiért kiverte a biztosítékot Bohár Dániel Megafon-influenszernél, gyorsan hamisított is egy képet, hogy lejárassa a pártot
... először azt írta, örülhet a Momentum is, hiszen Románia is kijutott, majd egy olyan képet kommentelt saját bejegyzése alá, amelyről

Dezső András hvg360

Vehetne-e Orbán nyugati fordulatot a külpolitikában?

rebesgetnek valamiféle külpolitikai fordulatot, de egyelőre ennek nem látni jelét. Pedig Orbán Viktor már nem egyszer bizonyította: ha érdekei úgy
vagy egy vele együttműködő Orbán? Durván változott a kép Ursula von der Leyenről Az orbáni külpolitika rugalmasságához a
... már nem ennyire szép képet fest le a kormányzati propaganda. Idén szeptemberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs

1
55 56 57 58 59
991
Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Hiba történt a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjában

Hiba történt a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjában

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzéssel rukkol elő a Pázmány

Index: Jön a Lex Milák, a sportoló is bukhatja az olimpiai életjáradékot, ha nem nevez meg edzőt

Index: Jön a Lex Milák, a sportoló is bukhatja az olimpiai életjáradékot, ha nem nevez meg edzőt

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Balesete után 33 éven át kómában volt egy olasz nő, most megállt a szíve

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Szarvasok rohantak fényes nappal a nógrádi Kisterenye utcáin – videó

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

Trump kegyelmet adott Illinois korrupció miatt elítélt volt kormányzójának

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

A címlapról ajánljuk