Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Félárbocon az állami lobogó

A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami
a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Szili Katali, az Országgyűlés elnöke. Az állami lobogó felvonását, majd felárbocra engedését a téren

MTI Itthon

Motoros felvonulás a Kossuth téren

Mintegy 150-200 motoros indult csütörtök este a Kossuth térről, egyórásra tervezett felvonulásukkal szimpátiájukat kívánják kifejezni a

MTI Itthon

A Kossuth tériek újra tárgyalnak a Fidesszel

Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője azt közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, a Kossuth téri tüntetés
..., hogy újrakezdődtek a szerdán megszakadt egyeztető tárgyalások a Fidesszel az Orbán Viktor pártelnök által péntekre, a Kossuth térre
téri tüntetés. A jelenlegi koncepció értelmében délután 16 órakor kezdődik Orbán Viktor nagygyűlése, amely 20 óráig tart, miután a
... visszatérnek a kisszínpadra, ahol értelmezik a nagygyűlésen elhangzottakat, valamint értékelik saját értékrendjük szempontjából – tette

hvg.hu Itthon

Vékonyra sikeredett a tüntetők önfeljelentő akciója - videó

Tegnap a Kossuth téri tüntetők bejelentették, az eddigi letartóztatottakkal való szolidaritásuk jeleként feljelentik magukat a
jelentek meg, akik az önfeljelentő akciót támogatták. Közülük ketten kértek belépő cédulát. Rajtuk kívül Molnár Tamás képzőművész, a Kossuth
... tüntetéssorozat egyik szervezője is támogatta az akciót, mivel állítása szerint ő is jelen volt a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű

MTI Itthon

Szép a koronánk, legyünk hát királyság

Alig ezer ember gyűlt össze szerda este a fővárosi Kossuth téren, Gyurcsány Ferenc és kormánya távozása mellett már rendszerváltást
ellen, vállalva, hogy ők rongálták meg a Szabadság téren lévő szovjet emlékművet. Az elmúlt napokhoz képest negyedére csökkent az

MTI Itthon

Elmaradt a Vörösmarty téri tüntetés

Elmaradt a szerda délutánra e-mailben és sms-ben meghirdetett baloldali demonstráció a Vörösmarty téren, ahol az 5 órára jelzett
lesz a Belvárosban. A Vörösmarty téren, az oroszlános szökőkútnál délután 5 órakor több újságíró várta a demonstrálókat, azonban fél
... az Országgyűlésben a helye.    Nem sokkal fél hat előtt Rogán Antal, az V. kerület újonnan megválasztott polgármestere sétált keresztül a

Kult

Válságlíra: ha ránk csurog a „mennyek” szennyvize

„Gyurcsány, takarodj! / Gyurcsány, takarodj!” – hangzik fel mostanában ötpercenként a tökéletesen rímelő kétsoros a Kossuth téren. E
között. Gyurcsány őszödi beszéde, a Kossuth téri tüntetéssorozat, a tévészékház ostroma, a politikai krízis, Orbán – témaváltozatok a
... – egészen más hangütéssel. A Magyaroknak „Kossuth tér” című opusz apokaliptikus képei jobban jellemzik a termést, mint az előző

MTI Itthon

Várakozó állásponton a Kossuth tériek

A Kossuth téri tüntetők egyelőre várakozó, kiváró álláspontot foglalnak el a Fidesz péntekre tervezett nagygyűlésével kapcsolatban
saját magukat olyan tüntetők a Budapesti Rendő-főkapitányságon, akik a televízió székházának ostromakor a Szabadság téren voltak. Az
... között lesznek olyanok is, akik nem voltak ott a téren, de szolidaritást vállalnak az őrizetbe vett emberekkel.

MTI Itthon

Pénteken négy órára tervezi Kossuth téri nagygyűlését a Fidesz

Pénteken délután négy órára tervezi kormányellenes nagygyűlését a Fidesz, amely október 23-ig számol a Kossuth téri tüntetések
Félix Péter, a Füstírtók Alapítvány elnöke beszámolt róla, hogy előző nap a Fidesz rendezvényeinek egyik főszervezőjével, valamint a Kossuth
... kérdések szerepeltek, hogy ki, mikor, hány embert mozgat a téren, milyen hangosítást használ. Félix Péter elmondta, hogy az
... szándékbejelentés a miniszterelnök menesztése érdekében, akkor a Fidesz péntek délutánra a Kossuth térre hívja az embereket. Orbán

MTI Itthon

Húsz alá csökkent a Kossuth téri tüntetők száma

Már húsz ember sem tartózkodott a Kossuth téren szerda reggel
Megfogyatkozott a tömeg a Kossuth téren. Csak a szónokok pódiuma mellett, illetve a sátrak között látni lézengő embereket, a
... szól, nagyjából üres. A tüntetők alacsony számát a rossz idővel magyarázzák a szervezők. Az egyik tüntető úgy fogalmazott, hogy ez egy „szabadidős

MTI Itthon

Gyurcsány bármikor tárgyalna Orbánnal

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy a jobboldal mindent megpróbál, hogy visszatérjen a hatalomba. Ennek ellenére a kormányfő bármikor kész
A kormányfő a szerdán megjelent Népszavában úgy vélte, hogy „az ellenzék legnagyobb pártja és annak vezére tele van bosszúvággyal” és

hvg.hu Itthon

Orbán kenyértörésig viheti

A pénteki nagygyűlés csak a kezdet, a jelenlegi miniszterelnöknek az eddigiektől eltérő retorikára van
Ervin szerint a jelenlegitől merőben eltérő retorikai eszközökre van szüksége, "mondjuk egy olyan beszéd formájában, amelyben az elmúlt
... megmozdulásokra. Újszerűségét az adja, hogy közönsége keveredhet a Kossuth téren már két hete demonstrálókéval, s ezáltal a rendezvény

MTI Itthon

Összeül szerdán a Fidesz elnöksége

A Kossuth téri nagygyűlés részleteiről is tárgyal szerdán a Fidesz elnöksége - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Délelőtt ül
a miniszterelnököt, nyújtsanak be konstruktív bizalmatlansági indítványt Gyurcsány Ferenc ellen, ellenkező esetben a Fidesz péntek délutánra a
... hangulatú rendezvényre számít pénteken, és nem "öklöt rázó" tömeget vár a Kossuth térre. A pártelnök közölte azt is, hogy a pénteki
... már megkérték a szükséges engedélyeket és egyeztetni akarnak a rendőrséggel is.  Kedden ugyanakkor a jelenleg is zajló Kossuth téri

Gyurcsány-ügy

Orbán játszmája: dupla vagy semmi

kirándulását megszakítva, visszatérne az üzlet számára oly sok sikert hozó világába, Orbán pedig az EU néppárti frakciójának
rendez a Kossuth-téren, amelyet, ha Gyurcsány hivatalban marad, továbbiak fognak követni. A megjósolható eredményt hozó bizalmi

English version

Orban: Sack the PM within 72 hours!

Unless the Socialist Party votes out prime minister Ferenc Gyurcsany by one o'clock on Friday, Fidesz will call citizens to a rally on Kossuth
dismissal had not been taken by one o'clock on Friday, Orban said he would call on citizens to gather on Kossuth ter on Friday

MTI Itthon

A Kossuth téri tüntetők levelet írtak Orbánnak

Levélben kezdeményeztek egyeztető tárgyalást Orbán Viktornál, a Fidesz elnökénél a Kossuth téri tüntetés szervezői - közölték a
Kossuth téri nagygyűlésünkkel kapcsolatban" - olvasható a Kossuth téri tüntetők által Orbán Viktorhoz, a Fidesz elnökéhez

1
675 676 677 678 679
716
Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Hét követelést tett közzé az Ügyfélkapu+ és a DÁP ügyében a PDSZ

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

A terhességekre is súlyos hatással lesz a klímaváltozás

Rühfertőzés volt a dunaföldvári idősotthonban

Rühfertőzés volt a dunaföldvári idősotthonban

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

A címlapról ajánljuk