Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Nemes Nagy Ágnes ismeretlen krimijére bukkantak

Az 1991-ben elhunyt Nemes Nagy Ágnes költő egyetlen, eddig ismeretlen regényét jelenteti meg a jövő év tavaszán a szegedi Tiszatáj
a regény keletkezésének dátuma arra utal, hogy a költőnő eredetileg prózaírónak készülhetett, ugyanis az első verseskötete egy évvel

MTI Gazdaság

Energiazabáló üvegpaloták

London egyik új látványossága a viktoriánus bérpaloták között emelkedő cukorsüveg, a Swiss Re biztosítótársaság új
A 90-es években Európa és Észak-Amerikai építészei a fejükbe vették, hogy minél több üveggel borítják az új épületeket
... méter magas, hagyományos építésű, korszerű irodaház - jó külső szigetelés esetén - fajlagosan csupán évi 70-90 kilowattóra energiát

Itthon

Öt évig is tarthat a határon túliak honosítása

Az eddigi egy-kétéves várakozás helyett három-öt év is eltelhet, mire egy határon túli magyar állampolgárságot kaphat, ha Magyarország
is csak évekkel később folyamodhatnak - mondta Végh Zsuzsanna. Hozzátette: a jelenlegi magyar jogszabályok értelmében a határon túli
... várakozási idő nélkül kaphatnak letelepedési engedélyt, majd egy év után már kérhetik az állampolgárságot. A nem magyar
... legalább három évet kell várniuk arra, hogy letelepedési engedélyért folyamodhassanak, ráadásul az unió a jövőben várhatóan szigorítja

Gazdaság

A márkahűség kötelező az Opelnél

Az Opel vezetői felszólították alkalmazottaikat, hogy akinek nem a gyár által készített autója van, az a prémiummal megfejelt decemberi fizetéséből
nagyszabású takarékossági intézkedéseket, ezen belül jelentős létszámleépítést jelentett be annak érdekében, hogy évi 500 millió
..., ha hallgatnának főnökeikre, és gyorsan élnének a vásárlási kedvezményekkel – mégis más új autóval járni munkát keresni.

Gazdaság

Elúszhat az APEH dolgozóinak prémiuma

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) dolgozói 6,79 milliárd forint jutalmat kapnának, ha az eva, az áfa és az szja együttes összege az
és pénzügyőrség, ez 2,5 százalékkal fölötte van az időarányosan elvárható összegnek. Ez így önmagában akár bizakodásra adhatna okot az
... szerint akkor fizethető ki a vámosoknak az év végi 2,605 milliárd forintos prémium, ha a vám- és importbefizetések elérik a 42,5

MTI Világ

Szomália ENSZ csapatokat szeretne

Az új szomáliai elnök arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, - amely rendkívüli módon afrikai helyszínen tanácskozott -, hogy rendeljen
hogy felszólaljon a testület nairobi (Kenya) kihelyezett ülésén. "Az új kormánynak nincs képzett hadserege, szervezett rendőrsége

Itthon

Hazatért a Budapesten kezelt iraki kisfiú

Erős honvágy gyötri és örül a hazatérésnek, ám a későbbikekben szívesen látogatna újra Magyarországra az a 12 éves iraki
Mint ismeretes, Abbász Dzsaabbar ez év május 16-án Al-hillától mintegy 100 kilométerre délre sebesült meg egy közúti balesetben
... a sérülésnek". "Egy új világ nyílt meg a kisfiú előtt, aki Magyarországi tartózkodása során egy új életformával

MTI Gazdaság

Rekordbevétel a Ringier-nél

Fennállása óta a legjobb évet zárja az idén a jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező svájci Ringier

MTI Világ

Földrengés Új-Zélandon

A Richter-skálán mérve 7,2-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint kedden délelőtt Új-Zéland déli
kilométer mélyen volt. Az új-zélandi tömegtájékoztatási eszközök jelentései szerint a rengés érzékelhető volt az északi szigeten is

Egyéb

Gondoskodjon költséghatékonyan, többletkiadás nélkül munkatársai nyugdíjas éveinek anyagi biztonságáról a Generali Csoporthoz tartozó Évgyűrűk Önkéntes Nyugdíjpénztár juttatásaival!

Munkáltatói gondoskodás! Gondoskodjon költséghatékonyan, többletkiadás nélkül munkatársai nyugdíjas éveinek anyagi biztonságáról a
Munkavállaló és magánszemély befizetésére 30% adókedvezmény A munkavállalói tagdíjbefizetés egyedülálló, 30%-os adókedvezménnyel jár

MTI Karrier

Dorogházi Krisztina lett az év fiatal menedzsere

Dorogházi Krisztinának, a Mol-csoport számviteli és adó igazgatójának ítélték az idei "Az év fiatal menedzsere 2004" címet – közölte a
is megfelelő, „regionális multivá" válásában. Nemzetközi szakértelme és tapasztalata hozzájárult a vállalat külföldi akvizícióihoz, az

MTI Világ

Pusztított az orkán a Magas-Tátrában

A szél oly mértékű pusztítást okozott, hogy az erdőket újra kell telepíteni és további húsz évet kell majd várni arra, amíg
forgalmi árát is csökkenti majd a túlkínálat. Az erdőket újra kell telepíteni és további húsz évet kell majd várni arra
..., de a Magas-Tátra eddigi látványa csak száz év múltán lesz újra látható. A hegyvidék "átláthatóvá" vált. A múlt
... Biztos, hogy a Magas-Tátrában száz évig helyrehozhatatlan károkat okozó orkán nem csak az erdőket söpörte el, hanem az állatvilágban is

MTI Karrier

A lengyelek korábban mehetnek Franciaországba dolgozni

Franciaország valószínűleg három évvel korábban, már 2006-ban megnyithatja munka piacát a lengyel állampolgárok előtt – írta a Gazeta
külföldi munka erő beáramlását akadályozandó, a régi EU-tagországok többsége korlátozza az új tagországok polgárainak munka vállalását

MTI Karrier

Jövőre 173 ezer forint lesz a rendőrök átlagilletménye

Jövőre a rendőrségnél reálértékben nem nőhetnek a működési kiadások – jelentette ki a belügyminiszter. Lamperth Mónika a rendészeti szervek jövő
... költségvetéséről azt mondta, hogy a rendőrségnél inflációs növekedéssel számolnak, azaz a működési kiadások a jövő évben reálértékben
A rendőrség ebben az évben összesen mintegy 152 milliárd forintból gazdálkodott, ez jövőre mintegy 5 százalékkal több, 159 milliárd
... forintos összbevétel az új technika működtetésére és a bér növekedés fedezésére. Ugyanígy az Országos Katasztrófavédelmi

hvg.hu Világ

Fedett ügynökökkel Észak-Korea és Irán ellen

Keményebb fellépéssel, több fedett ügynökkel kíván a terrorizmus ellen harcolni a CIA. Az új stratégiával az ügynökök folyamatosan
..." dolgoznának, a célszervezetekbe beépülve. Az új stratégia jóval kockázatosabb az eddiginél, az ügynökök már nem élveznének diplomáciai
az amerikai titkosszolgálat – írja a USA Today napilap belső CIA-s forrásokra hivatkozva. Az újság úgy tudja, a Porter Goss műveleti
... kidolgozott új koncepció elsősorban a beépített ügynökök hálózatára kíván építeni. A CIA jelenleg a diplomáciai hálózatra épít
... beszervezése. Az új stratégiával ez változna, az ügynökök folyamatosan „terepen” dolgoznának, a célszervezetekbe beépülve. A

Karrier

Az Audi csökkenteni akarja a személyi kiadásokat

A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi csökkenteni akarja költségeit: a személyi kiadásokat a gyártásban évi 20 millió euróval kívánják
járó díjazást. Átszervezéseket is végrehajtanak, mert miközben a dolgozói létszám világszerte 30 ezerről 50 ezerre nőtt az elmúlt tíz

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

A címlapról ajánljuk