Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Leveszi a nem tetszések számát a videók alól a YouTube

Március óta próbálgatta a YouTube, hogy milyen hatással lehet a videókra és a tartalomgyártókra, ha csak az alkotók számára látható a
Fontos döntést hozott meg a YouTube: a cég bejelentette, hogy november 10-től kezdve eltünteti a videók alól a dislike-ok, vagyis a
..., így lehet, hogy egy darbig még találkozhatunk majd a számlálóval. A YouTube szerint amikor tesztelték a dislike-ok számának
... van a dolognak egy másik hozadéka is: a kevesebb dislike miatt a YouTube rangosorló algoritmusa sem fogja azt látni egy-egy videónál

MTI Tech

Elhalasztja a NASA a holdra szállást

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdra
sajtótájékoztatón, hozzátéve ugyanakkor, hogy az ügynökség Artemis-programja keretében " valószínűleg legkorábban 2025-ben léphet

HVG HVG Hetilap

Valamit valamiért

Megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról – jelentette be a kormány. Mindkettő 20 százalékkal

hvg.hu Tech

186 millió forintos áron mehet el a világ egyik első Apple-számítógépe

A héten találhat gazdára az az Apple-1 számítógép, amelyikből mostanra már mindösszesen csak 20 darab működőképes típus van. Ez az egyik
szerint a most kalapács alá kerülő számítógép egyike annak a 20 modellnek, amely még a mai napig is működőképes. Ha máskor is tudni

hvg.hu Kult

Grecsó: Demeter Szilárd szándékosan provokálni akart

Az irodalom még jól is járt Demeter Szilárd felosztásával: ott maradt 20 százalék, ami nem szemét, ellentétben a színházzal és a filmmel
nagyjából lenullázza őket. Hozzátette, ők az irodalomban még jól is jártak, maradt 20 százaléka, ami nem szemét. A Petőfi Irodalmi

hvg.hu Autó

Átálltak a használt autókra a chiphiány miatt a vevők

Mindez a használtautó-árakon szépen megmutatkozik, van olyan kategória, ami átlagban 20 százalékkal drágult év eleje óta
is megmutatkozik: az átlagár-emelkedés egyes használtautó-kategóriákban év eleje óta a 20 százalékot is meghaladja. A megnövekedett

hvg.hu Itthon

Juhász Péter koronavírusos

Egy ideig szünetelnek az adások a korábbi politikus
hogy a betegség miatt egy ideig szünetelnek az adások a YouTube-csatornáján . "Készülnek közben anyagok, be fogjuk hozni a

hvg.hu Gazdaság

Húszmilliós szponzorpénzt kapott az állami Szerencsejáték-cégtől a Rogánt és Habonyt reptető család vállalkozása

A budaörsi repteret is üzemeltető családi céget 20 millióval támogatta meg augusztusban a Szerencsejáték Nonprofit Kft., amelytől
Tavalyi árbevételének nyolcadát elérő összeget, 20 millió forintot kapott szponzorációs szerződéssel az állami szerencsejátékcég
... szponzorációs szerződések listájában szerepel, méghozzá a harmadik legnagyobb összeggel, 20 millió forinttal – a támogatást a további

HVG HVG Hetilap

Embertelen életfogytiglan

Ezt az EJEB korábban már elkaszálta. A szabadlábra helyezés felülvizsgálatának – minimum 20 és maximum 30 évben meghatározott – idejét
20214404magyar_7nap1-01

HVG HVG Hetilap

A kör nem zárul

Az M0-s autós körgyűrű 2052-re prognosztizált megvalósításának dátuma is veszélybe került, miután a több mint 20 éve tervezés alatt álló

hvg.hu Tech

Mutatjuk a trükköt: így kapcsolhatja ki a YouTube-on az idegesítő automatikus lejátszást

Bár a YouTube szeretné, ha egymás után automatikusan indulnának a videók, ez gyakran zavaró. A beállítást könnyen
A Google által közölt adatok szerint a YouTube-on naponta több mint egymilliárd órányi videót néznek a felhasználók, ami több
... videómegtekintéshez kötődik. Azt viszont nem tudni, hogy ennek mekkora részét teszi ki az, hogy a YouTube az asztali böngészős
..., a panel jobb felében megjelenő kis kapcsolót állítsuk át, így a következő videót nem fogja automatikusan elindítani nekünk a YouTube

1
88 89 90 91 92
535
„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

„Háborúellenes költségvetést” nyújtott be Nagy Márton az Országgyűlésnek

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász: Kína sakkban tudja tartani Trumpot, és erre az egységes EU is képes lenne

Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász: Kína sakkban tudja tartani Trumpot, és erre az egységes EU is képes lenne

Ultrahanggal bombázták az üveget, finomabb lett tőle a sör

Ultrahanggal bombázták az üveget, finomabb lett tőle a sör

Így avatkozik be Oroszország a lengyelországi elnökválasztásba

Így avatkozik be Oroszország a lengyelországi elnökválasztásba

Két év múlva teljesen átalakul a Mester utca, itt a látványterv

Két év múlva teljesen átalakul a Mester utca, itt a látványterv

Nagyon jó negyedéve volt a Ferrarinak, mégis estek a részvényeik

Nagyon jó negyedéve volt a Ferrarinak, mégis estek a részvényeik

Fél méterrel a föld felett: bemutatkozott a brutális Brabus XL800

Fél méterrel a föld felett: bemutatkozott a brutális Brabus XL800

Magyar Péter olyan dokumentumot hozna nyilvánosságra, ami szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet

Magyar Péter olyan dokumentumot hozna nyilvánosságra, ami szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet

A címlapról ajánljuk