Creative Commons

A japán és magyar konyha közti alapvető különbség az, hogy az előbbi sokkal egészségesebb, hála a szigetország gazdag flórájának és faunájának, mely bővelkedik az egészséges alapanyagokban. Pár évtizeddel ezelőttig nem igen ettek vörös húst, fehér húst is csak ritkán, mivel a zöldségek, gyümölcsök és tengergyümölcsei alkották a konyha alapjait. Mostanra persze elterjedt a hamburger és a steak, és egyre jobban elnyugatiasodnak a japánok étkezési szokásai. Azért tekintsük át, mi volt ezen térhódítás előtt.

A japánoknál a rizs a legfontosabb és legjobban tisztelt étel. Egy „valamirevaló” japán akár mindhárom napi étkezéséhez fogyasztja. A japánok úgy használják a rizst, mint az európaiak a kenyeret, vagyis elvileg mindenhez. A rizs helyettesíti a szendvicseket is: iskolába vagy munkába sokan visznek onigirit, ami egy összepréselt rizslabdacs, melyet magában, vagy tonhallal esetleg lazaccal töltenek meg és egy kis noriba, vagyis szárított hínárba tekernek. A hínár, bár a nyugatiaknak elsőre furcsa lehet, egészséges és jellegzetes tenger-íze miatt ízesítőként is használják. 

Creative Commons

A japán konyha Kínából átvette a sült rizst, Indiából pedig a curryt. Emellett azonban vannak egyéb formái is. Ezek közé tartozik a don, ami egy tál rizs, melyre különféle dolgok kerülhetnek, például egy szójaszószban bővelkedő rántottaféle, csirkehússal (ez viccesen a „szülő-gyerek” nevet viseli, utalva a tojás és a tyúk viszonyára). Egy másik változatában pedig mennyei, kicsit édeskés szósszal ízesített sült angolna kerül rá.

Ám a rizsnek vannak még édességváltozatai is. Legelterjedtebb a mocsi, mely szintén rizslabdacs, de ezúttal szétlapított (pontosabban fa-kalapácsokkal szétvert) főtt rizsről van szó, mely némi vízzel tésztaszerűvé válik, és ebbe tesznek édesbab-pasztát. Emellett lehet belőle még készíteni kekszet, sőt még hamburger-bucit is.

A rizs mellett nagyon kedveltek a tészták is, melyek főleg Kínából érkeztek Japánba. Ennek legelterjedtebb formája a túléléshez szükséges, egytálétellel felérő ramen, mely egy leves, sok-sok tésztával. Különböző alap-levekkel és hozzávalókkal kapható és felmelegíti az ember testét-lelkét. Vannak még egyéb tésztás levesek is, melyek közül kiemelkedik az udon, melyben hajdinatészta van és egyszerű alaplevéhez a legtöbben csak egy kis vágott hagymaszárat tesznek. A levesek közül a legbőségesebbek és a legszórakoztatóbbak az úgynevezett nabe-k, melyeket főleg télen fogyasztanak, és mindenki közösen készíti el az asztal közepére kihelyezett főzőn, egyenként hozzáadva a változatos hozzávalókat: húst, kagylót, gombát, hagymaszárat, tojást, tofut és még sok mást (annyira bőséges, hogy a sumo-birkózok ennek egy speciális módozatán élnek és híznak). 

Creative Commons

Ha ez nem lenne elég, a legtöbb japán étteremben, kifőzdében van még sülttészta is, melyet az ember előtt lévő forró lapon készítenek el pokoli gyorsasággal és ügyességgel. Szintén ilyen lapokon készítik az okonomiyaki-t is (mely szó szerinti fordításban annyit tesz: „ahogy óhajtod”, mivel elvileg bármilyen zöldség, tengeri élőlény rákerülhet). Ez egy tésztamassza, melybe belekevernek némi káposztát és a többi összetevőt, majd egy vastag palacsintává sütik, majd meglocsolják majonézzel és egy erős ízű szósszal. 

A japán konyha változatossága leírhatatlan, és akadnak benne valóban elsőre furcsának ható dolgok, melyekkel azonban könnyű megbarátkozni. Az egyik ilyen a natto. Ez az az étel, mellyel a japánok szeretik tesztelni a külföldiek kitartását, mivel a rothasztott bab szaga és nyúlós, fonalas látványa nem éppen bizalomgerjesztő. Embere válogatja, hogy ki mennyire kedveli meg, de egy próbát mindenképpen megér. Hokkaidó, a legészakibb sziget egyes részein meg lehet kóstolni az oroszlánfóka zsíros, nehéz húsát. Ott van persze a bálna-hús is, melynek szinte feketébe hajló sötét húsa elsőre ijesztően hat, de elég egy falat (akár nyersen vagy pedig sütve), és az ember rájön, miért nem hajlandók a japánok lemondani erről az ételről, mely a legfinomabb marhahúst is simán felülmúlja.

Creative Commons

A végére maradtak a legismertebb ételfélék, melyeket nálunk összefoglaló néven sushiként emlegetnek. A közhiedelemmel ellentétben ezek nem csak nyers halakból és tengergyümölcseiből állnak, hanem akár tojásból vagy lóhúsból is. A kis rizs-gombócokra egy-egy ilyen falat kerül (mely vagy nyers, vagy főtt, vagy pácolt), ezt wasabival, a méregerős zöld vizitormával és egy kis szójaszósszal ízesítik. A különböző falatok között gyömbért rágcsálnak, mely azon kívül, hogy nagyon egészséges, remekül semlegesíti a szájban az előző falat ízét, így minden ételnél élvezhetjük a frissként ható fenséges ízeket. A sashimi esetében nincs rizs-gombóc, csak nyers hal- vagy hússzeletek. Ilyen formában fogyasztják a fugut is, vagyis a halálos méreggel rendelkező gömbhalat is, melynek megfelelő elkészítéséhez sok évnyi tanulás és engedély szükséges.

Japán konyhája nagyon sokszínű és emellett hónapról hónapra változik, mit esznek, mivel igazodnak az évszakok körforgásához és igyekeznek mindig azt enni, aminek szezonja van. Mindenképpen érdemes az adott régió specialitásait illetve az időszakra jellemző alapanyagokból készülő ételeket kipróbálni.

-NB-