„Miért vannak a Földön pedikűrösök?” – hörgi Kari a mikrofonba, a német közönség pedig tombol a háromakkordos finn punkra. A 39 éves frontember imádja az alkoholt, a motorokat, az amerikai kocsikat és a nőket. De mielőtt pár éve eljegyezte barátnőjét, a zenekar menedzserét kérdezte, mit kell csinálni majd az ágyban. Kalle adott neki egy felvilágosító szexfilmet.

Toni nem ilyen szerencsés a nőkkel. A dobos 30 éves koráig a szüleinél élt, s hogy közelebb kerüljön a zenekarhoz, egy otthonba került. Pedig nem akaródzott neki kiköltöznie a mamahotelből. Az egyik motivációja az volt, hogy lakik bent egy lány, aki nagyon tetszik neki. Amikor odaértek, kiderült, hogy a lánynak már van barátja.

Sami leginkább Mari Kiviniemiért van oda, a finnek Középpártjának 2010-2011-es miniszterelnöknőéért. A politikusnő kampányának is aktív részese volt 2012-ben, de a veresége miatt a Kiviniemi visszavonult.

Pertti nem foglalkozik a nőkkel és sokszor sírva fakad örömében vagy bánatában. Néha elege van az egészből, mert fáradt. De minden nap eleget tesz a kötelességének, és ír legalább pár sort: „nagyon fontos, hogy minden nap írjak a naplómba, mert az segít levezetni a haragomat”. Ahogy a zenélés  és a szövegírás is.

A Pertti Kurikan Nimipäivät

Youtube

Így született meg az Aina mun pitää című Pertti Kurakan Nimipäivät (PKN) szám, (magyarul Mindig azt kell), melynek  komoly esélyei vannak az Eurovíziós Dalfesztiválon. A 85 másodperces punkszám nemcsak azért különleges, mert alig fele a szokásos három perces performanszoknak, hanem mert ez lesz a hatvan éves dalfesztivál történetében az első punk előadás.

Továbbá az első olyan, amelynek tagjai fogyatékkal élnek: Sami és Toni Down-kóros, Kari és Pertti autista.

Ötéves közös munka után - a fogyatékkal élő felnőttek számára működő - Lythy workshopban, 2009-ben alapította a zenekart a foglalkozások vezetője Kalle, és a banda névadója Pertti. A Lythy Helsinki északi részén, a manapság egyre hájpoltabb Kallio munkásnegyedében működik 2004 óta .

A majdnem 60 éves Pertti már régóta zenél és vérbeli punk. Hozzá kapcsolódott különböző zenei tudással és háttérrel hat évvel ezelőtt  a másik három tag. Akkoriban kezdtek felfigyelni rájuk Finnországban, amikor Kallioon! című zsánerdalukkal szerepeltek egy tanulási nehézségekkel küzdő, de önállóságra vágyó lányról szóló filmben (Vähän kunnioitusta - Egy kis tisztelet).

“A dal nagyon híres lett, és olyan népszerűvé váltunk,…, hogy látni akartak minket zenélni, és interjúkat kértek” – meséli Kari, aki a munkásnegyed faragatlan bájáról énekel a dalban: „a dal az én területemről szól, az én családomról, az én környékemről. Ez Kallio" - nyilatkozta a frontember, akinek már rádióműsora is van Finnországban.

Az első kiadott anyaguk 2010-ben jelent meg, de ekkor már Németországban is kíváncsiak voltak rájuk. 2012-ben pedig egy másfél órás dokumentumfilmen mutatták be a zenekar mindennapjait, mely a Punk Syndrome címmel számos nemzetközi díjakat is bezsebelt.

A filmet minap mutatták be a Toldi moziban, mintegy ráhangolódásképp az Eurovízióra. (A vetélkedőn Magyarországot Boggie képviseli majd a Wars for nothing című dalával, és a finn együttessel együtt az első elődöntőn, május 19-én mutatkozik be Bécsben). Ám sem a film, sem a zenekar nem igazán eurovíziós. A fiúk hétköznapjai és zenéje távol áll az Eurovízión szokásos felhajtástól. Kallénak például menedzserként arra is oda kell figyelnie, hogy Pertti rendesen megmosakodott-e, vagy kitörölte-e a fenekét, avagy Kari elment-e pedikűröshöz. A napi rutint nehezen viselik, ez az autizmus egyik ismérve. Sokszor összevesznek a próbák közben, üvöltöznek és nyíltan kimondják, ha utálják egymást. A legtöbb számuk pedig ezekről a konfliktusokról szól: a szociális kapcsolatok nehézségeiről, az utálatos hétköznapi rutinról, és a vágyakról, melyeket nekik sokkal nehezebb kielégíteniük fogyatékosságuk miatt. És persze szólnak a fogyatékosokat érintő kirekesztésről is.

2015-re viszont olyan sikeres lett Finnországban a színtiszta punkot játsszó zenekar, hogy márciusban beválasztották - a magyar Dal című válógatónak megfelelő - finn eurovíziós műsorba. Állítólag Pertti és a menedzsment ötlete volt, hogy részt vegyenek a versenyen. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy 2014-ben együtt léptek fel a Lordi metálzenekarral, akikkel azóta is példálózik mindenki, ha az Eurovízió különlegességeiről van szó. A horrormaszkos finn együttes volt az első nem-konvencionális zenével jelentkező euróvíziós fellépő, amely magasan verte a szokványos popos – egyesek szerint nyálas versenyzőket.

A PKN most újra tarolhat. Amikor kiderült, hogy ők képviselik az északi országot, a fogadóirodákban őket hozták ki az idei Eurovízió nyerteseként. Azóta lejjebb csúsztak a listán, jelenleg az ötödik-hatodik helyre saccolják őket, kérdés, hogy a Conchita Wurstra nyitott közönség hogyan fogadja a punkokat. A többiekkel ellentétben ugyanis ők nem készülnek semmi plusszal. Azt adják majd, amit bármilyen más koncertjükön, fesztiválokon, külföldi turnéjukon: nem lesz fellépőruhájuk, nincsen koreográfia, füstgép vagy lézershow. "Ez punk rock - ugyanaz a stílus, amit mindig is nyomunk, senki kedvéért nem fogunk változtatni, magunkat fogjuk adni" - nyilatkozta Sami, a dobos.

A punk attitűdhöz az is hozzátartozik, hogy elutasítják az alamizsnát: "Nem akarjuk, hogy az emberek azért szavazzanak ránk, mert sajnálnak minket, nem vagyunk sokkal különbek, mint mindenki más - csak normális srácok egy kis mentális hendikeppel".

Ám a szociális érzékenységen kívül mi hajtaná az Eurovízió rajongóit szavazásra? Zeneileg ugyanis tényleg igen nyers, nem is lehet érteni a szöveget, illetve a brutális egyszerűsége sem nem dúdolható, sem nem táncolható - legfeljebb pogózni lehet rá.

Czunyi Zsuzsa, a Mosoly Otthon Alapítvány vezetője szerint érdekes, hogy Finnországban nyerhetett az eurovíziós válogatáson egy ilyen formáció, ugyanezt Magyarországon nem tudná elképzelni: „még nem tartunk itt”. És, ahogy tavaly nyerhetett Conchita Wurst, szerinte bármi megtörténhet az idén.

A Mosoly Otthon Alapítvány Magyarországon 2007-ben kezdte meg működését, a legfontosabb tevékenysége mellett, hogy az autizmussal élők számára otthont és megfelelő életkörülményeket teremtsenek, évek óta művészeti foglalkozásokkal segítik az autisták fejlődését, és egyben megélhetési forrást is teremtenek. Czunyi Zsuzsa a hvg.hu kérdésére elmondta, elsősorban grafikákat készítenek az otthonokban, és komoly fejlődést értek el számos fiatalnál. Olyannyira, hogy 60 aktív rajzolójukból tizenhétnek a grafikai anyaga kiemelkedő, honlapukon és kiállításokon szerepelnek. „Rájuk mi művészként tekintünk” – a munkákat pedig értékesítik is, jótékonysági aukciókon, továbbá selyemsálra, noteszre nyomtatva Autistic Art márkanéven.

Czunyi Zsuzsa elárulta, hogy a foglalkozásoknak egyrészt funkcionális szerepe van: ki kell tölteni az otthonokban élők napját lehetőleg minél jobb, hasznosabb és fejlesztő programokkal, másrészt akit lehetséges, olyan munkára és tevékenységre sarkallnak, amellyel hozzá tudnak járulni az otthonok fennmaradásához, méghozzá a fogyatékos megkülönböztetés nélkül. Több otthonban például napi 4 órában dolgoznak és fonott, háncsolt termékeket vagy sajtokat, lekvárokat, nemez- vagy papírvirágokat készítenek, melyekről nem lehet megállapítani, hogy autisták kezei közül kerültek ki. „nincs rajtuk a fogyi jelzés”.

Ez az irány pedig mindenkinek jó: az otthonokban élőket képességeiknek megfelelő tevékenységre buzdítják, sőt az autizmussal járó nehezített szociális és kommunikációs folyamatokat is olajozzák vele. „Nekik ugyanannyira megvannak a szociális szükségleteik, még ha kicsit úgy is élnek, mintha marslakók lennének a Földön”. Ezek a foglalkozások fejlesztik a kapcsolatrendszereiket is, ahogy a finn punk banda mindennapjairól szóló dokumentumfilmben is látható, még ha éppen a vitákon, az egymásra utaltságuk hátrányain keresztül is mutatják be a finneket, akik a zenében otthonra, a bandában biztonságra találtak. Ez pedig alapvető szükségletük a viselkedési zavarokkal küszködő, szorongó embereknek.