A Die Presse az újságírás jövőjéről kérdezte az amerikai médiaszakértőt, Stephan Ruß-Mohlt a Kreative Zerstörung címmel megjelent könyve kapcsán. A könyvben idézett egyik amerikai kutató szerint az újságírók manapság már nem a „gatekeeper“ (kapuőr) szerepét töltik be, ahogy eddig a kommunikációs teóriák leírták, inkább „kalauzok”. Stephan Ruß-Mohl szerint manapság rengeteg információ landol a szerkesztőségekben jóformán publikálásra előkészítve, a pr-ügynökségek által szinte kész cikk formájában feldolgozva. Az újságírónak ma nem az a dolga, hogy híreket hajtson fel, inkább válogat közöttük.

Nincs kizárva, hogy ez Németországban igaz lehet, itthon azonban a pr-ügynökségektől érkező sajtóanyagok döntő hányada használhatatlan reklám. Elvétve akad egy-egy használható közöttük, az értékes híreket pedig garantáltan nem a közleményekből szerzik be az újságírók.

Nemhogy az USA-t és Magyarországot, de az Egyesült Államokat és Európát sem lehet összehasonlítani sok szempontból. Stephan Ruß-Mohl arra is rávilágít, hogy egyes európai adók például hatalmas állami támogatást kapnak, ami megöli a versenyt. Professzionálisak a videóik is, ami az online világában hatalmas előnyt jelent, hiszen a szövegek mozgóképek nélkül ma már elavultnak hatnak.    

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban a nyomtatott és az online szerkesztőségek sokkal határozottabban összekapcsolódnak, mint Európában. A New York Times (NYT) ezer újságírója között például egy sincs, aki ne dolgozna az online verziónak. Az USA-ban már arra koncentrálnak, hogy a nyomtatott sajtó kifutóban van. Ugyanakkor nem lehet száz százalékosan pontosan előre jelezni, mi fog történni. Sokan szeretnek a kedvenc újságjukkal elvonulni egy békés sarokba, ott hátradőlni és olvasgatni. A fiatalok viszont nem értik, miért fizet valaki olyan tartalomért, amit ingyen megkaphat a neten. Két óriás, a NYT és a Wall Street Journal már esetében már most bizonyos tartalmaikért fizetni kell. A többiek is követni fogják a példájukat – véli Stephan Ruß-Mohl.

Philip Meyer 2004-ben úgy számolta, az utolsó papírújságot 2043-ban fogják kinyomtatni

Meglehet, nem is kell erre olyan sokáig várni. Nagy kérdés az is, mi fog történni a régi szerkesztőségekkel.

Ha a fizetett tartalom konstrukciója sikeres lesz, két év múlva egészen másképp néz majd ki a világ. Ha nem, tovább zsugorodnak majd a szerkesztőségek. Stephan Ruß-Mohl szerint igenis számításba kell venni, hogy az emberek hajlandóak fizetni. Ezt az USA-ban Barack Obama „Yes we can“ adománygyűjtő kampánya már bebizonyította. A környezetvédők szavára is hallgatunk, megváltozik a hozzáállásunk, ugyanakkor a médiába relatíve kevés pénz áramlik közvetlenül a felhasználóktól.

Kérdés az is, mi lesz a professzionális újságírás jövője, mennyire nyer teret a felhasználók által generált tartalom. Kínában és Oroszországban egyes szerkesztőségek kísérleteznek már a „tömeg mint forrás” módszerrel. Be nem fejezett cikkeket publikálnak, ezekre kell az olvasóknak reagálniuk. A beömlő információt átdolgozza a szerkesztő, ebből születik meg a végleges cikk.

Mindaddig, amíg a kiadók ingyen rendelkezésre bocsátják a tartalmakat a neten, semmi nem fog változni. A NYT ugyanakkor – az egymilliós papírújság-előfizetői számmal szemben – kétmillió online előfizetővel számolhat. Ebből már meg tud élni egy újság hosszú távon is. Nem lehet pusztán a reklámbevételekből finanszírozni egy lapot – a minőségi újságírás esetében legalábbis, ahol hír- és háttérgyártás folyik, ahol kiküldött tudósítói rendszert is finanszíroznak. 

Az Apple iPadje sok kiadó szemében mentőöv, úgy vélik, így tudják vegyíteni a printet és az online-t

Stephan Ruß-Mohlt irritálja az iPad körüli felhajtás. Úgy véli, jelentősen megváltozhat a helyezet, de kérdés, hogy ez valóban az iPadnek köszönhető-e. Az iPad kezelhetetlen monstrum szerinte, a mobiltelefonoknak pedig túl kicsi a kijelzője. Persze mindez szokás kérdése.