A választ a Leicesteri Egyetem kutatócsoportja adta meg a Spektrumonn hétvégén vetített Hanghullámok: a fizika szimfóniái című kétrészes dokumentumfilmben. Egy lézeres Doppler-műszerrel mérték meg a Big Ben felszíni mozgását, vagyis a felszínen zajló rezgéseket, anélkül, hogy hozzáértek volna a haranghoz. A lézerfény legapróbb elmozdulása jelezte ahogy a harang megrezeg, amiket egy képernyőre vetítve láthatóvá vált a harang természetes, saját frekvenciatartománya.

Ahányszor a kalapács megüti a 13,7 tonnás harangot, a fém sokféle sajátfrekvencián rezonál, melyek közül mindegyik más-más rezgésmintának felel meg. Ezek együttesen adják ki a semmihez sem hasonlítható, különleges dallamot, mely a képernyőre kivetítve így néz ki.

A képernyőn jól látható a harangjátékról készített diagram, amely bemutatja a domináns és az alárendelt szerepet játszó frekvenciák aktivitását. A Big Ben által kibocsátott legalacsonyabb frekvenciájú hang 95 hertzes, míg a dominánsabb hangtartományai 199 és 336 Hertzen keletkeznek. A harang esetében minél magasabb egy frekvencia, annál bonyolultabb a rezgés ábrája.

A Big Ben harangjátéka nem véletlenszerű. A harang által kibocsátott hang hullámai harmonikus kapcsolatban vannak egymással és ezt érzékeljük harmónia formájában. Amikor a frekvenciák között harmonikus kapcsolat – vagyis köztük matematikai összefüggés van – akkor az adott hang az emberi fül számára kellemesnek bizonyul.

Bármilyen kellemes is azonban ez a harangjáték, tavaly nyáron 4 éven át tartó felújítási procedúra vette kezdetét, és ugyan technikailag megoldható lenne, hogy a Big Ben a felújtás alatt is működjön, az súlyosan károsíthatná a renoválását végzők hallását, így csak különleges alkalmakkor szólaltatják meg a harangot. Az 1858 óta működő harang renoválása a korábbi becslésekkel ellentétben nem 29 millió fontot, hanem több mint kétszeresét, 61 millió fontot fog felemészteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.