szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány a következő években mintegy 300 milliárd forintot fordít élelmiszeripari fejlesztésekre – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, Székesfehérváron, ahol felavatta a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz új gyártósorait.

Varga Mihály szerint a kormányzati támogatásokkal nemcsak a termelés bővülését és az új munkahelyek létrejöttét támogatják, hanem a magasabb feldolgozottságú termékek előállítását is.

A kormány határozott céljának nevezte, hogy Magyarországot olyan sikeres ipari országgá tegye, amely helytáll a nemzetközi versenyben, fenntartható növekedési pályára áll és ezzel biztos megélhetést teremt a magyar emberek számára.

„Erre csak akkor van esélyünk, ha a következő években az ipari termelésen belül jelentősen növeljük a magas hozzáadott értékű, illetve magas feldolgozottságú termékek arányát, vagyis erőteljesen támogatjuk ezeknek az ágazatoknak a térnyerését” – fogalmazott.

A Mondelez International három év alatt mintegy 50 millió amerikai dollárt, több mint 11 milliárd forintot fektetett be a csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári csokoládéüzemének fejlesztésébe. Három új gyártósort telepítettek, ezzel több mint 350 új munkahelyet teremtettek.

Egy orosz streamingszolgáltató az LMBTQ-törvényre hivatkozva kivágott 46 percet a Walking Deadből

Egy orosz streamingszolgáltató az LMBTQ-törvényre hivatkozva kivágott 46 percet a Walking Deadből

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Szenvtelen szenvedés a szépségért – megnéztük az év legundorítóbb filmjét

Szenvtelen szenvedés a szépségért – megnéztük az év legundorítóbb filmjét

Rázuhant egy 320 kilós szikla, de a haja szála sem görbült egy alaszkai turistának

Rázuhant egy 320 kilós szikla, de a haja szála sem görbült egy alaszkai turistának