Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ÁFA

hvg.hu Vállalkozás

Magyar áfát fizet a Google és a YouTube is

A vártnál talán hamarabb is megvalósul a kormányzópárt terve, 2015 elejétől ugyanis egy uniós irányelv alapján a kommunikációs szolgáltatók ott fizetnek adót, ahol szolgáltatásaikat igénybe veszik, nem pedig a székhelyük alapján. Így jövőre a Google, a YouTube és társaik a a magyar költségvetésbe is csengetnek.

hvg.hu Vállalkozás

Ekkora adóteher a világon nincs

Magyarország adórendszerében a legnagyobb a rés az áfa és a társasági adó között, az élőmunka terheit tekintve pedig a lista végén kullogunk – derül ki egy tanulmányból. Válságadók bevezetése tekintetében ugyanakkor úttörők vagyunk, igen kreatívan alkalmazza ezt a magyar kormányzat, példánkat pedig többen is követik ezen a területen. Magyarországon továbbra sincs elég pénz a gazdaságban, erre pedig az állam még rá is erősít.

MTI Gazdaság

Nagyon csökkentené az áfát az MSZP

A hazai áfacsökkentésre vonatkozó javaslat mellett az MSZP európai parlamenti képviselői azon dolgoznának, hogy egész Európában legyen egyszámjegyű az élelmiszeráfa.

hvg.hu Gazdaság

"Nem igaz, hogy az áfacsalásokat nem lehet megszüntetni"

Nem lehetünk az áfacsalók országa – mondta sajtótájékoztatón Vancsura István, aki a NAV Kiemelt Ügyek Igazgatóságán belül a RAPID ellenőrzési osztály vezetője volt, de 2011-ben megszűnt a jogviszonya. Vancsura István az adóhatóság második volt munkatársa Horváth András után, aki névvel vállalta, hogy nyilvánosságra hozza azokat a visszaéléseket a NAV-on belül, amelyekkel az adóhatóság ezermilliárd forint áfát elcsaló cégláncolatok fennmaradását segíti.

MTI Vállalkozás

Egyre ügyesebbek az adóhatóságok

Folytatódik az áfaemelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke az EU-ban már átlépte a 21 százalékot; a cégeknek ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban változó áfaszabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük.

hvg.hu Vállalkozás

Vigyázzon! Áfacsaló lehet úgy, hogy nem is tud róla

Az adócsalás veszélye leselkedik jóhiszemű vállalkozásokra is, ha nem elég körültekintőek. Az általános forgalmi adó rendszerének sajátosságait ugyanis ki lehet használni úgy, hogy néhány mit sem sejtő cég egyszer csak az áfacsalás vádjával kerül szembe. Az Adózóna megmutatja, hogy lehet kivédeni az ilyen helyzeteket.

hvg.hu Vállalkozás

Nem utal vissza a NAV? Gyerünk a bíróságra!

Csak idő kérdése, hogy az Európai Bíróság elé citálják a NAV-ot a visszaigényelt áfaösszegek jogtalan visszatartása miatt – állítja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda legfrissebb jelentése. A vezető adójogi és adóperes iroda szakértői szerint a késedelmes kiutalások aránytalanul nagy terhet jelentenek a hazai vállalkozásoknak, és ezzel az adóhatóság az uniós előírásokat is megsérti. Érdemes bíróság elé citálni az adóhivatalt.

hvg.hu Ingatlan

Ettől tuti, hogy beindul a lakáspiac

A haldokló lakáspiac felélesztésére szakértők a félszocpol bevezetését, az új lakások forgalmi adójának csökkentését, állami garanciát hitelátváltásra és a lakáshitelekre további kamattámogatást tartanak szükségesnek.

hvg.hu Gazdaság

Így lehet ügyeskedni az áfafizetéssel

Előfordul, hogy nincs a cégének annyi pénze, hogy befizesse az áfát? Az Adózóna bemutat néhány megoldási lehetőséget, amelyek révén a hatályos jogszabályi keretek között sakkozhat az áfafizetés időpontjával.

hvg.hu Gazdaság

Varga elárulta a kormány terveit

Lehet, hogy lesz egy számjegyű személyi jövedelemadó, lehet, hogy csökkenteni kellene az áfát egyes termékcsoportoknál, és a kormány valószínűleg foglalkozni fog a pálinkafőzés adóztatásával, de lehet, hogy nem lesz lényeges változás – Varga Mihály kedden elmondta, mire számíthatunk a választások után.

hvg.hu Vállalkozás

Kapcsolt vállalkozások: bíróságon nyert a vállalkozó a NAV ellen

Egy hazai vállalat termékeket gyártott és értékesített osztrák anyavállalatának. A kész termékeket kiszállították Ausztriába, ezért a cég az eladásokat – az uniós áfaszabályoknak megfelelően – áfamentesen számlázták. A NAV-nak ez nem tetszett, megbüntették a vállalkozót, aki beperelte az adóhatóságot, és nyert.

hvg.hu Vállalkozás

Egy hónap marad az áfa visszaigénylésére

Az Európai Bíróság tavaly decemberi döntése óta ketyeg az a 180 napos jogvesztő határidő, amelyen belül visszakérhetik a megfizetett áfát, illetve az esetleges adóbírságot és kamatot azok a hazai cégek, amelyeket érintett a magyar áfatörvény direktívaellenes szabálya.

hvg.hu Gazdaság

Bolti féldisznóval támad az alacsony húsáfa

Bár a sertéshús áfájának csökkentése a boltban kapható termékek többségénél nem látszik, ám van egy megoldás, amellyel mégis. Egyszerűen fél sertést kell árulni, akkor érvényes az alacsonyabb áfakulcs – írja a mindenár.hu blogja.

hvg.hu Gazdaság

Retteghetnek a vaterázók! Igazat adott a NAV-nak a Kúria

A Kúria jogegységi határozata alapján súlyos szankciókkal sújthatja a NAV a 2011. december 31-e előtti, még el nem évült időszakra vonatkozó ellenőrzések során azokat a magánszemélyeket, akik rendszeresen, ellenérték fejében ingóságokat értékesítettek (például az internetes aukciós oldalakon), de az adókötelezettségüket nem az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerint teljesítették.

hvg.hu Vállalkozás

Így változik az áfa szabályozása 2014-ben

Idén januártól számos ponton változik az általános forgalmi adó szabályozása. A sertés áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökken. Ez vonatkozik mind az élősertésre, mind az egészben vagy félben, frissen, hűtve vagy fagyasztott állapotban lévő házi sertésre.

MTI Gazdaság

Áfacsalások: megszólalt egy cukorgyári főnök

Áfacsalás útján kerül a boltokba a cukor 80-90 százaléka, beleértve a Kaposváron, a Magyar Cukor Zrt. gyárában előállított mennyiség jelentős részét is – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese.

MTI Gazdaság

Éjfél után jön a sertésáfa-zuhanás

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jén a jelenlegi 27 százalékról; a döntés a jövő évi adótörvényekkel együtt lép hatályba, a szakértők szerint a mérséklés ellenére a területről származó adóbevételek várhatóan szinten maradnak a szektor fehéredésének köszönhetően.

Szabó M. István Gazdaság

Kisboltokat csinál ki a netes áfaharc

Kutyakaját Lengyelországból, elektronikai eszközöket és PC-ket, tableteket Szlovákiából, fehérárut, háztartási gépet pedig mondjuk Luxemburgból (is) olcsóbban lehet megvenni a neten, mint bármelyik itthoni boltban. Az üzlet, ami az országok közötti áfakülönbségekre épül, virágzik. Jogilag nincs rajta fogás, de ettől még tönkremehetnek a hazai kiskereskedők.

1
11 12 13 14 15
24
Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Die Welt-értékelés: Ugrott az egymilliárd euró és most esélyt érez Orbán félelmetes ellenfele

Die Welt-értékelés: Ugrott az egymilliárd euró és most esélyt érez Orbán félelmetes ellenfele

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

A címlapról ajánljuk