Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#életmód

HVG hvg360

Pont, mint Ace Ventura: igazi nyomozók keresik az eltűnt házi kedvenceket

A koronavírus-járványban megnőtt a kereslet a kutyákra az Egyesült Királyságban, s a kereslet élénkülését bizony a tolvajok is észlelték. Mivel egyre értékesebbek az állatok, egyre többet emelnek is el közülük. Ennek megakadályozására, illetve az ebek visszaszerzésére kis túlzással már egész iparág épült.

Samsung Electronics Magyar Zrt.

Így segíti az állatokat a divattervező – megjelent Daubner Anna legújabb kollekciója

A színes, vidám, lendületes darabjairól ismert divattervező, Daubner Anna ezúttal egy olyan projektbe vágott bele a Samsunggal közösen, mely a hazai természeti értékek védelmére hívja fel a figyelmet. Nemcsak a minták, de az anyaghasználat terén is középpontba került a fenntarthatóság. Az együttműködés részletein túl általánosságban a divatról, Anna munkamódszereiről és eddig megtapasztalt kihívásairól is beszélgettünk.

hvg.hu Gazdaság

Vitát nyitnának az energiaitalokról Magyarországon

A népszerű ételek és italok egy része igencsak megosztja a társadalmat és ez alól nem kivételek az energiaitalok sem, amelyeket egyesek ördögtől valónak tartanak, mások pedig víz helyett isszák. A Magyar Energiaital Szövetség most kampányt indít a hiteles tájékoztatásért.

1
67 68 69 70 71
90
Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Emberfáklyák az ózdi lángtengerben – sosem lett felelőse a magyar kohászat legsúlyosabb tragédiájának

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

A címlapról ajánljuk