Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#építési törvény

Lengyel Tibor Itthon

Az Alkotmánybíróság szerint sérti a jogbiztonságot az új építési szabályozás, ezért át kell írni – Lázár válasza: „megfontoljuk"

Egyetértett az Alkotmánybíróság (Ab) Novák Katalin köztársasági elnökkel, aki aggályosnak tartotta a Lázár János által elkészített új építési törvényt, ezért előzetes normakontrollt kért a testülettől. Az Ab szerint „a jogbiztonság sérelmét okozza”, hogy a miniszter rendelettel felülírhatná a törvényt. A miniszter úgy reagált: megfontolják az Ab észrevételeit, de ez őt nem téríti el a céljától.

Dercsényi Dávid Itthon

Zöld lámpát ad a gányolásnak az új építésügyi szabályozás?

Gyorsan építtetne sok lakást a kormány, amihez hozzászabták az építésügyi szabályozást is. Nem lesz többé gond, ha a kőműves kicsit félremér, vagy valamit odébb rak, az építmény pedig beárnyékolja a szomszéd ablakát. Vagy ha épp olyan ronda az egész, hogy a helyi főépítész csak éjszaka, becsukott szemmel mer majd mellette elmenni.

MTI Itthon

Nem szabad közterületen aludni - módosulhat az építési törvény

Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik - a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg.

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

Sajátjukként ünneplik a peruiak XIV. Leó pápát

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Szövegértéssel kezdődik a pénteki németérettségi

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Az amerikai autóipar szereplői kiakadtak a britekkel kötött vámmegállapodáson

Az amerikai autóipar szereplői kiakadtak a britekkel kötött vámmegállapodáson

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

Törőcsik Mari unokája zongoristaként lép fel egy tévéműsorban

A címlapról ajánljuk