Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#önkéntes

hvg.hu Itthon

Kevés itthon a véradó, aki tud, segítsen!

A nyár a feltöltődésről szól, most itt a lehetőség, hogy Ön is feltöltsön másokat! – ezzel a szlogennel hív véradásra a Magyar Vöröskereszt. Augusztusban összesen 560 helyen várják az önkénteseket.

hvg.hu Itthon

Ráférne a fiatalítás a Magyar Honvédség tartalékos állományára

Elöregedőnek tekinthető a Magyar Honvédség önkéntes műveleti tartalékos állománya - derül ki azokból az adatokból, amelyeket a honvédelmi miniszter adott meg az MSZP-s Demeter Márta kérésére. A valamivel kevesebb mint 3800 tartalékos katonából több mint kétezer betöltötte már ugyanis az ötvenedik életévét. A 40 év alattiak száma kicsivel haladja meg az ötszázat.

hvg.hu Világ

Meghalt a franciaországi gyógyszerkísérlet egyik résztvevője

Vasárnap meghalt a nyugat-franciaország Rennes egyetemi kórházában az az önkéntes, aki agyhalott lett a csütörtöki gyógyszerkísérlet után. Öt másik ember ugyancsak súlyos állapotba került, ők továbbra is kórházban vannak. A korábbi hírek szerint összesen 90 önkéntesen próbáltak ki egy tesztelés alatt lévő készítményt. A kórház már felvette a kapcsolatot mindenkivel, tíz embert megvizsgáltak szombaton, de nálunk nem találtak semmi bajt. A végzetes gyógyszerkísérlet ügyében több vizsgálatot is indítottak.

Lukács Andrea Kult

A Deák lépcsőjén keresztbe feküdt egy férfi

Elindult a Hősök Tere-projekt, amelynek keretében 120 önkéntes próbálja meg hazánkban adaptálni a neves szociálpszichológus, Philip Zimbardo hétköznapi hősök kísérleteit. A lényege: minél több jótettel arra buzdítani a magyarokat, hogy megnőjön a bizalmuk egymásban és önmagukban, és levetkőzzék a mindennapos közönyt. A program szerdán kezdődött a Deák téren.

MTI Itthon

Erősítik a tartalékosok toborzását a munkáltatóknál is

Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése során az idén az egyik kiemelt feladat, hogy minél több munkáltató megismerje az önkéntes tartalékos szolgálatot, és elismerje az értékét – mondta Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője.

MTI Itthon

Nyitrai: 74 ezer önkéntes akar már kampányolni a Fidesznek

Eddig 74 ezren jelentkeztek a Fidesz Magyar Csapat elnevezésű kampánycsapatába. Mostanáig ennyien mondták azt, hogy az április 6-i parlamenti választásig hátralévő 58 napban aktívan tenni akarnak a rezsicsökkentés folytatásáért, megvédéséért – így fogalmazott Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója pénteken, Budapesten, amikor a kormánypártok választási felkészüléséről számolt be újságíróknak.

hvg.hu Itthon

Átverték a 100 forintért rezsialáírásokért házaló önkénteseket

Más településeken is fizethetett a Fidesz a rezsicsökkentést támogató aláírások gyűjtéséért az önkénteseknek, derül ki egy újabb, a hvg.hu birtokába jutott hangfelvételből. Ráadásul a kormánypárt agyonkommunikált intézkedését támogató aláírásokért – darabonként 100 forintért – házaló tizenéveseket itt még át is verték a szervezők. A Fidesz kitart amellett, hogy központilag nem fizetnek a szignókért, de – az újabb felvételről értesülve – már többes számban védi az önkénteseket pénzelő embereiket.

hvg.hu Itthon

Felmérés: érdeklődőbbek a kormánypártiak, mint az ellenzékiek

Szolidárisnak mondható a magyar társadalom – derül ki a DemNet alapítvány júliusi felmérésből. Ugyanakkor a magyarok nem szívesen végeznek önkéntes munkát, inkább pénzzel támogatják, akit szeretnének. A lakosság jó része szerint inkább a hazai problémákat kell megoldani a külföldi segítségnyújtás helyett. Meglepő adat: a kormánypárti szavazókat jobban érdeklik a külföldi közügyek, mint az ellenzékieket.

MTI Itthon

Több százan keresik az eltűnt tárnoki fiút

Nagy erőkkel keresik azt a 13 éves tárnoki fiút, aki péntek reggel a helyi általános iskolából távozva eltűnt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután.

MTI Shake

Egy munka, ami nem való tériszonyosoknak és jó fizetésre vágyóknak

Összesen kétszáz önkéntes tengerészt keresnek egy 18. századi fregatt, az Hermione rekonstruált másolatának fedélzetére. A hajó a tervek szerint 2015-ben átszeli majd az Atlanti-óceánt. A résztvevők maguk fizetik az átkelés költségeit, mint ahogyan ez sok történelmi vitorlásnál szokás. A Hermione szállította 1780-ban Bostonba La Fayette márkit, hogy támogassa az amerikai függetlenségi harcot.

MTI Plázs

Holnap negyvenhat helyen várják a véradókat

Országszerte negyvenhat helyszínen és az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt kedden, a véradók napján. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére a véradók napját 1988 óta ünnepelik Magyarországon.

1 2 3 4 5
Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Két vasúti híd omlott össze Oroszországban

Két vasúti híd omlott össze Oroszországban

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

A „vad” tisztogatástól az ellenálló nemzet mítoszának építéséig: így békült meg a francia társadalom a világháború után

A „vad” tisztogatástól az ellenálló nemzet mítoszának építéséig: így békült meg a francia társadalom a világháború után

A címlapról ajánljuk