Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Cate Blanchett

hvg.hu Kult

Cannes-ban zombik maszturbálásaként ábrázolták a világpolitikát

Az első hét végére egyre furcsább lett a cannes-i filmfesztivál hivatalos programja. Nagy díjesélyessé lépett elő egy nővé operált drogbáróról szóló musical, miközben Cate Blanchett Angela Merkelt idézi meg maszturbáló élőhalottaktól körülvéve.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Élet+Stílus

Utoljára a Saul fia ütött ekkorát Cannes-ban

Pénteken láttuk Cannes-ban az egyetlen hollywoodi blockbusternek szánt nagy durranást, az Indiana Jones-sorozat ötödik részét. De hiába harcol a visszafiatalított Harrison Ford újra nácik ellen, mégsem rúghatott labdába Jonathan Glazer nácijai ellen, a The Zone of Interest ugyanis azonnal a legnagyobb Arany Pálma-esélyes lett. A cannes-i podcast negyedik adásában beszélünk még Cate Blanchett zsenialitásáról és arról is, hogy hogyan kell szexelni.

Csatlós Hanna – Kovács Bálint Kult

Mindent vihet a legnagyobb meglepetésfilm – kiknek érdemes szurkolni az Oscar-gálán?

Bemutatásakor aligha hitte valaki, hogy egy egészen őrült film kapja a legtöbb Oscar-jelölést, és ezt tartják majd a legesélyesebbnek a fődíjra is. De vajon van esélye a nagy visszatérő Brendan Frasernek? Elvihetik-e az aranyszobrot Cate Blanchett elől? Okozhat hatalmas meglepetést egy német film? Végigvesszük az esélyeket.

1 2 3
Ez gyors volt: Liam Lawsont máris lecseréli a Red Bull?

Ez gyors volt: Liam Lawsont máris lecseréli a Red Bull?

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

Marabu Féknyúz: Nincs kegyelem

Marabu Féknyúz: Nincs kegyelem

A rendőrség szerint újra kellett éleszteni Szabó Bálintot

A rendőrség szerint újra kellett éleszteni Szabó Bálintot

Jön a tisztán elektromos új Audi A3

Jön a tisztán elektromos új Audi A3

Ukrán szakértő: Az orosz propaganda különösen aktív a magyar közösségi médiában

Ukrán szakértő: Az orosz propaganda különösen aktív a magyar közösségi médiában

Minden atlétanő számára kötelező genetikai tesztet vezet be a nemzetközi szövetség

Minden atlétanő számára kötelező genetikai tesztet vezet be a nemzetközi szövetség

Minden korábbinál élethűbb lesz a Forma-1 hivatalos játéka – ekkor érkezik az F1 25 (videó)

Minden korábbinál élethűbb lesz a Forma-1 hivatalos játéka – ekkor érkezik az F1 25 (videó)

Változni a változókorban: fontos és elkerülhetetlen

Változni a változókorban: fontos és elkerülhetetlen

A címlapról ajánljuk