Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ELTE ÁJK

Bábel Vilmos Itthon

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

"A GDPR-t nem lehet figyelmen kívül hagyni" – Bárkiből lehet adatvédelmi szakértő

Van olyan szerv Magyarországon, mely még ma is ragaszkodik az igazolványok lemásolásához, pedig azt igencsak megkérdőjelezik az adatvédelmi uniós előírások. A GDPR-t idén tavasszal tették kötelezővé, de az annak való megfelelés még sokáig eltarthat. Dr. Báldy Péterrel, az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetének igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Tágabb körben perelhetjük az “állam bácsit”, de érdemes alaposan felkészülni!

Ettől az évtől nagyobb eséllyel szerezhetünk gyógyírt, ha úgy érezzük, hogy egy állami döntés a jogainkat vagy a jogos érdekeinket sértette – ígéri az év elejétől hatályos új szabályozás azáltal, hogy nem kell fellebbeznünk egy közigazgatási határozat ellen, hanem közvetlenül a bíróságokhoz fordulhatunk. Az azonban nem változott, hogy továbbra is csak akkor kérjünk jogorvoslatot, ha alaposan meggyőződtünk az igazunkról.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

„Rendkívül változatos módokon lehet valakit bántalmazni egy munkahelyen”

A munkahelyi erőszak munkakörtől, pozíciótól és tevékenységtől függetlenül bárhol megjelenhet, ráadásul erősen egyéni, hogy ki mit tart bántalmazásnak, megítélése pedig országonként már Európában belül is jelentősen eltér. Dr. Hungler Sára, jogásszal, munkajogi szakértővel a munkahelyi bántalmazás kiterjedt jelenségéről beszélgettünk.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Friss hírek a brexitről: legszívesebben már a britek is visszalépnének?

2016 júniusában a britek úgy döntöttek, kilépnek az Európai Unióból. Ez a hír akkor sokkolta a világot, senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. Most már nincs visszaút, és egyelőre úgy tűnik, ebből jól nem jöhet ki az Egyesült Királyság. Mi a helyzet most? Hogyan jutottak idáig a britek? Milyen hatással lesz a kilépés Európára és Magyarországra? Dr. Arató Krisztinával, az ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézetének egyetemi tanárával beszélgettünk.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

„A gyereknek joga van a saját véleményéhez”

Szülőnek lenni elsősorban kötelesség, és másodsorban jog, ami azt jelenti, hogy a szülő akkor hivatkozhat a jogaira, ha már minden kötelezettségét teljesítette. Ehhez képest nagyon keveset tudunk a gyerekek jogairól – állítja az ELTE ÁJK gyermekjogi képzésének vezetője, Szeibert Orsolya. Interjú.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Becsuknak még jó pár adózási kiskaput, de felezhető lesz a kiszabott adóbírság

A NAV-val együttműködő cégek a bírságolásnál is jobban járnak, a leányvállalataikat külföldi adóparadicsomban működtetők már kevésbé. Változnak az alultőkésítésre, szigorodnak az adóelkerülésre vonatkozó szabályok. Dr. Kecső Gáborral, az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékének adjunktusával az EU-s jogharmonizációról és a 2018-as adójogszabály-változásokról beszélgettünk.

1 2
Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Az amerikaiak 35 százaléka szerint kormányoz a jó irányba Donald Trump

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

A címlapról ajánljuk