Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gazdaságpolitika

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: A hatalmi mindentudás bumerángja

Önmagában a többségi kormányzásra megsértődni, azt antidemokratikusnak minősíteni értelmetlen dolog. A Gyurcsány-kormány 2006 ősze után elveszítette a közvélemény bizalmát, amit a Bajnai-kormány sem szerzett vissza, de kormányoztak egy korábbi felhatalmazás alapján. A népek ordíthattak az utcán, az ellenzék kivonulhatott a parlamentből, követelhettek előrehozott választásokat – a 2006 tavaszi választási legitimáció érvényes volt 2010 tavaszáig.

hvg.hu Itthon

Chikán: elfogadható az eddigi kormányzati munka

A költségvetési helyzetre és a Fidesz választási ígéreteire tekintettel elfogadhatónak tartja az eddigi kormányzati munkát Chikán Attila, a Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere. Ezzel együtt – mint a Magyar Narancsnak adott interjújában elmondta –, a válságadók és a magánnyugdíjrendszer körüli bizonytalanság súlyos kockázatokat hordoz.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Gazdaságpolitika: az államtitkár szerint erre gondol a kormány

Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Raiffeisen Bank befektetői konferenciáján tartott előadásában az új gazdaságpolitika néhány konkrétumával is szolgált. Egyebek mellett beszélt a növekedési célokról, adókról, takarékossági lépésekről, a gazdaságfinanszírozásról, a foglalkoztatásról és a nyugdíjpénztárakról is.

Meixner Zoltán (hvg.hu) Gazdaság

Határidős ügylet: Orbán már nem vacakolhat

A nemzetközi pénzpiacok türelemmel kivárták az önkormányzati választások eredményét, de most már rövidesen látni szeretnék a Fidesz konkrét egyensúly- és növekedésteremtő gazdaságpolitikáját. A magyar kormányba fektetett bizalom ugyanis minden újabb bizonytalanságban töltött nappal kevesebbet és kevesebbet ér.

MTI Gazdaság

Fellegi: újra kell értelmezni az állami szerepvállalást

Az állami szerepvállalás újraértelmezésére, erősítésére van szükség, ez a gyakorlat már több európai országban jelen van - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szombaton a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen, Szegeden.

MTI Gazdaság

Londonban normalizálódni látják a magyar gazdaságpolitikát

Az EU nyomására már a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában − vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. A Cityben továbbra is szinte konszenzusos vélemény, hogy az októberi helyhatósági választások után Magyarország ismét tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

MTI Gazdaság

Matolcsy: arcátlanul optimista a kormány gazdaságpolitikája

"Arcátlanul" optimista és ambiciózus az új kormány gazdaságpolitikája, fiskális élénkítésre azonban most nincs lehetőség, a kormány szigorú költségvetési politikát ígér – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén Budapesten.

hvg.hu Gazdaság

Még nincs bizalom: csak rövid időt nyert Orbán a 29 ponttal

Hogy a Fidesz gazdaságpolitikájáról egyáltalán konkrétumot sikerült megtudni, azt az üzleti világ máris pozitívan értékelte. De a hatásvadász, és rosszul elsült kommunikációs offenzíva miatt a párttal szembeni bizalom még korántsem állt helyre. Orbán Viktor beszéde a tüzet eloltotta, de a bajok orvoslásához több részletet akarnak tudni a pénzpiaci befektetők.

hvg.hu Gazdaság

Orbán bejelentése előtt: sokk után gazdasági akcióterv

Ma délután kiderül, hogy mit tartalmaz az Orbán-kormány három nap alatt kidolgozott gazdasági akcióterve. Rövid távon a Fideszes politikusok nyilatkozatai által felbolydított nemzetközi piac megnyugtatása és a magyar költségvetési politika hitelességén esett csorba kijavítása a tét, hosszú távon pedig az, hogy a gazdaság növekedési pályára tud-e állni.

MTI Gazdaság

Matolcsy: 1-1,5 százalékos kiigazításra lesz szükség

A délután bejelentendő gazdasági akcióterv stabilizálni fogja a gazdaságot, s a 3,8 százalékos eredeti hiánycél tartása érdekében fogadják el - mondta Matolcsy György hétfő este Luxembourgban. A nemzetgazdasági miniszter a "csontvázakra" is kitért, megemlítve, hogy a jövedelemből származó bevételek szerinte kisebbek lesznek. Azt is elmondta, nagyjából 1-1,5 százalékos költségvetési kiigazításra lehet szükség, hogy a hiánycélt teljesíteni lehessen.

hvg.hu Itthon

Csontvázak helyett vetik be a kormánybiztost

Papcsák Ferenc elszámolásügyi kormánybiztos kinevezése merőben szimbolikus, pusztán azt akarja feledtetni vele a kormány, hogy a hónapok óta hangoztatott, költségvetési csontvázakról szóló történetet végül le kellett venniük a műsorról. A múlt heti eseményekről Krekó Péter politikai elemzőt kérdeztük.

MTI Világ

Juncker sokat locsogó magyar politikusokról beszélt

Nagyobb "verbális fegyelemre" lenne szükség a tagországokban, elkerülendő a túlzott piaci reagálásokat - mondta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke hétfő esti luxembourgi sajtótájékoztatóján. Azt is hozzátette, "nem igazán" aggódik Magyarország miatt.

MTI Gazdaság

New York Times: ügyetlenül trükköznek Orbánék

Miután egy magas rangú magyar kormányzati tisztségviselő azt állította, hogy az előző kormány manipulálta a költségvetési adatokat és hazudott a gazdaság állapotáról, élénkebbé váltak pénteken azok a félelmek, hogy az adósságválság átterjedhet Közép-Európába. Ám a legtöbb pénzügyi szakértő ügyetlen tárgyalási trükknek tartva elvetette ezeket a megjegyzéseket - állítja pénteki keltezésű cikkében az egyik legtekintélyesebb amerikai napilap, a The New York Times.

hvg.hu Gazdaság

Összedőlőben a Fidesz gazdaságpolitikai légvárai

A piaci elemzők egyöntetű véleménye, hogy nem igen értik a Fidesz megnyilvánulásait a magyar gazdaság helyzetéről. Az államcsőd emlegetését, a magyar gazdaság helyzetét a göröghöz hasonlító megszólalásokat "őrült beszédnek" tekintik, és racionális célt nem igen sikerült felfedezniük mögötte. Ha a kormányzás átadása és átvétele körüli fideszes retorikát nézzük, akkor valamivel közelebb kerülünk a megoldáshoz.

MTI Gazdaság

Parragh új magyar gazdaságszerkezetet akar

A növekedést segítő, ugyanakkor az egyensúlyt megtartó gazdaságszerkezet kialakítását várja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az új kormányzattól - hangsúlyozta kedd este Brüsszelben Parragh László, a szervezet elnöke.

MTI Gazdaság

A válság egymás mellé kényszerítette a spanyol politikai erőket

A spanyol kormányfő és az ellenzék vezére másfél éven keresztül kerülte egymást – május első hetében azonban megtört a jég: a két ellenfél kezet nyújtott egymásnak és tárgyalóasztalhoz ült. A fordulat kiváltó oka a nemzetközi gazdasági válság és a levegőben lógó kérdés volt, vajon Görögország után Spanyolország lesz-e az euróövezet következő felboruló dominókockája.

Szegő Péter Vélemény

A cirkuszos esete az Állami Számvevőszék leendő elnökével

Magyarország tovább sodródik, lemaradva az európai főáramlattól, és a sodródáshoz még válságra sincs szüksége, állítják a Válságban és válság nélkül – a gazdaságpolitika rétegei címmel most megjelent tanulmánykötet szerzői: Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László (szerkesztő) és Török Ádám. A kötetet a minap mutatták be a budapesti nemzetközi könyvfesztiválon. A szerzők közül Csaba László betegsége miatt távol maradt.

1
28 29 30 31 32 33 34
Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

Még nincs kész a kerítés a peresztegi dögtemető körül, katonák figyelik, nehogy vadállat jusson be

Még nincs kész a kerítés a peresztegi dögtemető körül, katonák figyelik, nehogy vadállat jusson be

Baleset miatt lezárták az M7-es autópályát

Baleset miatt lezárták az M7-es autópályát

Ember és gép: ki ellenőriz kit az EU-ban?

Ember és gép: ki ellenőriz kit az EU-ban?

Agyonlőttek két férfit egy németországi kisvárosban, az elkövető szökésben van

Agyonlőttek két férfit egy németországi kisvárosban, az elkövető szökésben van

Később érkezik a családi pótlék májusban

Később érkezik a családi pótlék májusban

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Feltételezett gyilkosa most azt állítja, nem megölte, hanem véletlenül elütötte Till Tamást

Zelenszkij az orosz tűzszünetről: Putyin most is drónokkal támadja Ukrajnát

Zelenszkij az orosz tűzszünetről: Putyin most is drónokkal támadja Ukrajnát

A címlapról ajánljuk