Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gyurcsány Ferenc

MTI Itthon

Gyurcsány kitüntette Korda Gyurit és Balázs Klárit

Gyurcsány Ferenc szerint tenni kell azért, hogy Magyarországon ne keressenek kevesebbet a többi munkavállalónál azok a nők, akiknek gyerekük, gyerekeik vannak. A szocialista pártelnök az MSZP nőnapi ünnepségén beszélt és elismeréseket adott át.

MTI Gazdaság

Gyurcsány: határozottabb lépésekre is van lehetőség

Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is határozottabb és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, s az állam kiadásainak alapos elemzése után jelentős kiadáscsökkentést kell meglépni.

MTI Itthon

Gyurcsány az MSZP egyedüli elnökjelöltje

Gyurcsány Ferenc már hivatalosan is az MSZP elnökjelöltje, miután a párt kongresszusi jelölőbizottságának pénteki ülésén megkapta a szükséges támogatást - tudta meg az MTI szocialista forrásból.

MTI Világ

Gyurcsány-Medvegyev találkozó

Március 10-én találkozik Dmitrij Medvegyev orosz elnök Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

MTI Vállalkozás

A munkaadók támogatják a Reformszövetség programját

A Reformmszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is több és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, és jelentős kiadáscsökkentést kell meglépni - hangsúlyozta a miniszterelnök. A munkaadók azonosulnak a Reformszövetség programjával, amely az adórendszer egészét érintő, 8-10 százalékpontos adócsökkentést javasol, valamint az euró előszobájába, az ERM-2 árfolyamrendszerbe való minél gyorsabb belépést - Rolek Ferenc a munkáltatói oldal képviseletében az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.

MTI Itthon

Gyurcsány: a nők jól értik

Sok mindent elsodort a rendszerváltozás, jót is rosszat is, de az jó, hogy a nőnapot, amely egy nagyon tisztességes baloldali hagyomány, nem sodorta el - mondta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nyugdíjas szövetségének és a szakszervezetek női választmányának nőnapi rendezvényén tartott köszöntőjében Gyurcsány Ferenc.

hvg.hu Gazdaság

A kudarcos magyar javaslatok utóélete a külföldi sajtóban

Gyurcsány Ferenc javaslata a Közép- és Kelet-Európa számára összeállítandó 180 milliárd eurós segélycsomagról és a gyorsabb euróövezeti csatlakozásról jelentős sajtóvitát indított el azután is, hogy a brüsszeli informális uniós csúcs elutasította. Az írások az unió sok korábban kevésbé feltűnő feszültségét megmutatták.

hvg.hu Gazdaság

WSJ: újabb magyar javaslatot utasított el Brüsszel

Brüsszelben a Bizottság szóvivője szerint már egyszer elutasították Gyurcsány Ferenc február 26-án előterjesztett kérését, hogy a még nem az eurózónához tartozó tagországok államkötvényeit is fogadják el fedezetül az Európai Központi Bank (EKB) kölcsönnyújtásainál - írja a Wall Street Journal (WSJ). Az ügyet egyelőre lezártuk - közölték az unió központjában.

MTI Itthon

Gyurcsány: nagyon feszes gazdálkodás kell

A kormányfő a Válságkezelés és növekedés - Stratégia az erős Magyarországért elnevezésű konferencián tartott beszédet helyi vállalkozók és szocialista politikusok előtt.

MTI Gazdaság

Gyurcsány Barrosónál lobbizik államkötvény-ügyben

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök levélben fordult Jose Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, és azzal a javaslattal élt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) fogadja el hitelműveleteinél fedezetként az eurózónán kívüli országok államkötvényeit is. Ezzel Gyurcsány szerint hozzá lehetne járulni a pénzpiacok stabilizálódásához.

MTI Gazdaság

Gyurcsány: finanszírozható a magyar gazdaság

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar gazdaság finanszírozását sem közép-, sem hosszú távon nem fenyegeti veszély. A magyar miniszterelnök erről Londonban szólt, a Veres János pénzügyminiszterrel és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.

MTI Gazdaság

Gyurcsány: szeptember végére lesz euró-céldátum

A magyar kormány legkésőbb szeptember 30-ig ki akarja tűzni az euró bevezetésének céldátumát - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Dow Jones hírügynökségnek. A miniszterelnök utalt arra, hogy addig az időpontig kell a kormánynak benyújtania a parlament számára a 2010-es költségvetést, valamint az ország következő három évre szóló gazdasági programját.

Lengyel László Vélemény

Lengyel László: Bukás

A hét végén a magyar vezetés – a kormányfő és az ellenzék vezére egymástól függetlenül, de egybehangzóan – kelet-európai mentőcsomagot kezdeményezett, és megbukott. A bukás következményeit megtapasztalhatjuk a következő napokban és hetekben. Az elutasítás okaival most kell szembenéznünk.

MTI Itthon

Alkotmánymódosítással korlátoznák a szólásszabadságot

Alkotmánymódosítást kezdeményez a kormány a szólásszabadság korlátozására - erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Hírszerző hírportálnak adott, hétfő reggel megjelent interjújában. A cigánysággal szembeni ellenérzések kapcsán a miniszterelnök azt mondta: ezek a konfliktusok rövid távon csak enyhíthetők, a helyzet rendezésére csak hosszú távon van lehetőség.

MTI Gazdaság

Gyurcsány: négy feladatot szolgálna a 180 milliárd eurós program

Négyféle teendőt foglal magában az a Közép-Európának szóló, 180 milliárd euró értékű stabilizációs és integrációs program, amelyet Magyarország kezdeményezett a gazdasági válság leküzdésére, jelentette be vasárnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Lemondott Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Lemondott Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

819 millió euróval csökkent a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege tavaly év végén

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A címlapról ajánljuk