Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Karsai Dániel

EUrologus EUrologus

Strasbourgban elutasították Karsai Dániel fellebbezését

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Karsai Dániel fellebbezését, amellyel a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő jogász a bíróság júniusi döntését támadta meg. A testület korábban úgy ítélete, hogy az eutanázia lehetetlenné tétele nem sérti Karsai emberi jogait. A mostani döntés jogerős.

Kovács Róbert hvg360

„A halálról egy élőnek sincs gyakorlati tapasztalata”

A halált – ahogy a nehézségeket, sikertelenségeket, rossz érzéseket – sokszor kudarcként értelmezzük, miközben az életünk szerves részei. Kanjo Nada klinikai szakpszichológust, a Magyar Hospice Alapítvány munkatársát a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel ihlette színdarab kapcsán a halálra való felkészülésről és az elmúlás tabusításának kockázatairól kérdeztük.

Munk Veronika hvg360

Munk Veronika: Vacsoraasztalnál a halálról

Könnyen lehet, hogy Karsai Dániel már nem láthatja a változást, amit elindított, és úgy hal meg, hogy a repedés, amit a falon ütött, neki nem nyit utat. De ahogy őt elnémítja a betegség, úgy lesz hangosabb a beszéd a méltóságos halálról. Velünk marad.

1 2 3 4 5 6 7 8
Szélesvásznú ukránozás: új óriásplakátokon riogat a kormánypropaganda

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

A címlapról ajánljuk